Mintha nem is egy lüktető metropolisz belsejében lenne
Kiss Tibor Noé a Wekerle-telepről írt novellát Tilos az Á kiadó kortárs Budapest-novellagyűjteményébe. Olvassátok el interjúnkat a szerzővel!
Varjasi Farkas Csaba fotója
- Hogyan választottál helyszínt a Budapest-novelládhoz?
- Kamaszkoromban nyolc éven át Pestlőrincen laktam. Gyakran jártam be a belvárosba biciklivel, és a Wekerle útba esett. Legurultam a Gloriett-telepről, Pozsony utca, Kassa utca, Temesvár utca, Zalaegerszeg utca, a végeláthatatlan Zalegerszeg utca. Aztán csak úgy biciklizgettem is a környéken, nagyon megtetszett, lassan felfedeztem, számtalan személyes emlék köt hozzá. A főteret megtervező Kós Károly építészeti stílusa közel áll hozzám, tetszik az egyszerűsége és a játékossága, a tornyok, a kúpok, a fagerendázatok, az ívelt ablakok. Minden kerületbe vagy megyeszékhelyre kellene két-három olyan hangulatos tér, mint a kispesti Kós Károly tér. Pécsről, ahol most élek, egy ilyen típusú tér nagyon hiányzik.
- A helyszínből hogyan épültek fel a figurák és a történet?
- Nálam ez fordítva történt: először kerestem egy olyan történetet, amit a kamaszelbeszélőm elmesélhet. Nem is kellett kitalálni, velem esett meg – oké, kicsit kiszíneztem. Feltettem a netre a mobilomat, valaki jelentkezett, hogy megveszi, de az egész bizniszelés teljesen félresikerült, olyan béna voltam. Kiírtam a Facebookra, mi történt velem, és rögtön rájöttem, hogy ez lesz a kamaszelbeszélőm sztorija az antológiába. Aztán csak annyi dolgom volt, hogy a főhősömet áthelyezzem a Wekerlére. Felelevenítettem a tér helyszíneit, az épületeket, az utcákat, Mohácsból Csepel lett, a pécsi Kossuth térből pedig a Wekerle-telep.
- Bár a novella történései egy nagyon mai tárgy, egy okostelefon körül forognak, a szereplők, az ő életük időn kívülinek tűnik. Mintha generációkon át ugyanazok a kudarcok, kilátástalanság öröklődne. Ez az időn kívüliség a helyszínből, a Wekerle-telepből következik?
- Jó kérdés. A Wekerle-telepben tényleg van valami időn kívüliség, talán emiatt a „kívüliség” miatt is vonzódom annyira a helyhez. Nem tudom, mennyire változott meg, de amikor gyakran jártam arrafelé, sokarcú környék volt, különböző társadalmi réteghez tartozó emberek lakták. Van benne valami patina, valami elfelejtettség, mintha nem is egy lüktető metropolisz belsejében lenne, egy hely, amit még nem érintett meg a modernség, a konzumvilág, az indusztrializáció. Kicsit az erdélyi Borszékre emlékeztet, és nemcsak a villahangulat miatt. Az olyan helyeket szeretem, amelyek nagyon erős karakterrel rendelkeznek, mégis van bennük valami szabálytalanság, megfejthetetlenség.
- Milyen zenét tudnál elképzelni ehhez a novellához? Milyen dal ragadná meg az írás hangulatát?
- Nem tudom, milyen zenét hallgatnak a mostani 15 éves utcagyerekek, szóval nem próbálkozom meg azzal, hogy aktuális és trendi legyek. Mondok magyarokat! A szöveg pörgésének ritmusát szerintem nagyon jól visszaadja egy Zagar-szám, a Cosmic Disaster. A főhős mindennapjaihoz talán a Gabi áll a legközelebb a Vad Fruttiktól, mert „minden olyan súlytalan”. A novellabeli főhős nővére amúgy Gustave Tigert hallgat (Senki se tenger), én meg Thy Catafalque-ot (Tenger, tenger), ezt mindenképpen szerettem volna hozzátenni, köszönöm!
Kárpáti Tibor illusztrációja a novellához
