Mindig a „mégjobb” a cél
"Egy illusztrációs új projektem mindig a megkapott kézirattal kezdődik. Kinyomtatom, hogy kézben tartva olvashassam el egymás után legalább háromszor, mindenhová magammal viszem, miközben alaposan áttanulmányozom, és végig aláhúzom-kiemelem-bejelölöm a különböző szempontok szerinti fontos részeket, aminek a végére egy telis-tele firkált és jegyzetelt színes salátává nem válik, de ilyenkor már megvan az egésznek a váza a fejemben" - mesélte nekünk Metzing Eszter, a Simi és a rendetlen betűk című könyv illusztrátora. Olvasd tovább interjúnkat!
- - Azt tudni rólad, hogy az Aranyvackor pályázaton nyertél már, és hogy AGöröngyös úti iskola illusztrátora vagy, de még mit mondanál magadról?
-
- Fontos tényező számomra, hogy az illusztrátor Eszter csak az egyik felem”, emellett van egy másik, aki a Bartók negyed műtermek egyikében igyekszik minél több időt szánni független önálló alkotói tevékenységeire. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika tanszék/ képgrafika specializáció szakán diplomáztam 2018-ban. Ez egyben az az év volt, mikor nagyon pozitív visszajelzések és lehetőségek hatására realizáltam, hogy mégsem biztos, hogy csak saját magamnak a „pincefiókba” fogok dolgozni önálló művészeti tevékenységeimet illetően, és mellette boldogan élek, hogy illusztrátorként dolgozhatok. Úgy szoktam mondani, mintha két külön vágányon futna az életem, amelyek ugyan valamennyire közel állnak egymáshoz, mégis teljesen külön kezelendők.
- Mi volt a legnagyobb kihívás neked ebben a könyvben?
Vázlatok Simi karakteréhez - - Egy-egy új könyv illusztrálása mennyire igényel más látásmódot?
- Több is volt, de ha egyet kellene kiemelnem akkor az, hogy a saját magam által felállított mércének meg tudjak felelni. Számomra minden egyes könyv egy kicsivel nagyobb kihívást jelent, mindig a tanulásra törekszem, és a fejlődésre, tökéletesítésre. Ennél a könyvnél különösen fontosnak éreztem, hogy mindent a jelenlegi legjobb tudásomhoz mérten kivitelezzek, és csináljam végig a munkafolyamatot, még vázlatokat is készítettem a rajzokhoz (pedig mindig utáltam vázlatozni). Bár inkább nevezném ezeket elő-rajzoknak, mint gyorsan felskiccelt vázlatoknak, de magamhoz képest nekem nagyon érzékelhető volt a különbség a munka átgondoltságának és megtervezésének folyamatában. Ez egyébként nem jelenti azt, hogy kevésbé tartom jó hozzáállásnak, ha olykor csak teljesen spontán hoz az ember döntéseket a rajzokon belül és előrelegyártott tervek nélkül dolgozom, mert annak is megvan a maga sajátossága, és teljesen más szempontból az előnye is. Itt viszont fontos volt az extrém precizitás kompozícióilag és tartalmilag is. Ugyanakkor most sem tudtam megállni, hogy ne helyezzek el a rajzokban olyan apró dolgokat, melyek semmilyen összefüggésben sincsenek a történettel éselrejtetten várják, hogy felfedezze őket a böngésző az értelmükönfantáziálva.
-
Valamennyire mindig igényli, de változó mértékben. A Göröngyös-sorozat egy tökéletes példa arra, hogy részben igen, mivel minden könyv főszereplőjének személyisége más karaktertípust és azok problémáit mutatja be. Ugyanakkor egy sorozat esetében fennáll egy valamennyire állandó hangulat, amelyet vizuálisan is meg kell őrizni, így lesz egy adott könyvsorozatnak adott kivitelezési stílusa. Egyébként minden egyes új könyv egyben egy új kihívást is kell, hogy jelentsen a számomra és ez kicsit talán független az adott kézirattól, amit a munka kezdetén megkapok. Nagyon maximalista vagyok, mindig a „mégjobb” a cél, így az eddigi négy megjelent, általam illusztrált könyvet is egy folyamatábraként tudnám bemutatni. A látásmóddal kapcsolatban még annyit jegyeznék meg, én nem hiszek abban, hogyegy adott embernek van egy adott stílusa. Szerintem a stílus – haazért van valakinek, mert direkten kialakította magának a felismerhetőség, vagy bármi miatt - kizárólag csak beszorítja egy skatulyába, amivel egy idő után csak ismétli önmagát és rutinból dolgozik, ami szerintem nem annyira boldogító hosszútávon. Amúgy is szinte mindig felismerhető az adott illusztrátor a munkái alapján, akármilyen megkötés vagy saját elképzelései szerint dolgozik - még ha ő ezt nem is látja meg. Az én vágyam és célom, hogy minél sokoldalúbban kipróbálhassam magam mindenféle technikai-stílusbeli megfogalmazással ahhoz mérten, amit éppen a legideálisabbnak érzek az adott műhöz, ami lehet akár egy babakönyv vagy egy felnőtt novelláskötet is. Persze nekem is van, ami egyszerűen közelebb áll hozzám mint vizuális látásmód és mint kivitelezés, de épp ezért van a kihívás-küldetés érzés mindig.
Az íróasztal és a könyvek -
- Mi volt a te gyerekkori kedvenc könyved és mit emelnél ki esetleg a mai kínálatból?
- A gyerekkori kedvenc könyvem gondolkodás nélkül Richard Scarry Tesz-vesz város-sorozatának a Tesz-Vesz Szótár kötete volt, mert ez a könyv volt meg nekünk az öcsémmel a sorozatból. Nem is magyarázom túl, pontosan azt tartalmazza, amit a legjobban élveztem a könyvekben gyerekként: a képeket és az aprólékos mütyűrök végtelen halmazát. Ez azóta is fontos nekem, így most is egyszerűen a saját gyerekkori és jelenlegi önmagamból kiindulva dolgozom, amikor illusztrálok, mert ezt érzem a legigazabbnak, ha visszaemlékszem a végtelen kíváncsiságra, a nagy képek lassú végigböngészésére az utolsó milliméterig, hátha még ott is felfedezhetek valami újat és izgit. A mai kínálat szerintem elképesztő, rengeteget tudnék mondani, ugyanígy a hazai kínálatról is leginkább jót tudok nyilatkozni, mert szerintem az utóbbi években egyre merészebb és izgalmasabb könyvek jelennek meg, de hogy a számomra kedves maiak közül is egyet nevesítsek meg, Marija Tiurina Londonban tevékenykedő illusztrátort mondanám és a „Where are you?”című, általa illusztrált, személyre szabható böngésző könyvét. Mindenkinek ajánlom, hogy ha nem ismeri, nézzen utána, tátva marad a száj!Rendeld meg a könyvet és nézd meg a könyvben a rajzokat, és itt van egy korábbi interjú Eszterrel!
- Mennyi utánajárást igényelt ez a könyv? Más volt illusztrálni amiatt, hogy egy egészen konkrét probléma jelenik meg benne?
- Minden könyv valamilyen mértékben együtt jár némi kutatómunkával. Ez nem volt ilyen szempontból nehezített feladat nekem, mert egyszerűen végig azt éreztem, hogy elsősorban pontosanolyan érzékeny emberekről szól érzékeny embereknek, akik kifejezetten azt kívánják, hogy elveszhessenek a rajzok részleteiben (egyébként ez szerintem minden emberre jellemző kicsit), ami nekem egy állandó fontos tényezőm. Emesének mondtam is, hogy viccesen hangzik, de mintha pontosan úgy írta volna le a részleteket, ahogy én azt megrajzolnám. Két hosszabb kutatómunka volt, amikor híres diszlexiásokról kerestem infókat és képeket - illetve a könyvben említetteken felül is igyekeztem bemutatni jó néhányat -, ezt nagyon élveztem, és épp ezért az egyik kedvenc részemis egyben a könyvből. A másik egy kissé szárazabb feladat volt, amikor a könyv borítóját terveztem, a betűtípus.Teljesen kézzel rajzoltam végig a címet és a neveinket is a borítón, mert ezekhez egy speciális, diszlexiásoknak kifejlesztett betűtípust vettem alapul, melyet kicsit átalakítva rajzoltam újra. A Képzőművészeti Egyetem előtt középiskolában öt évig tervezőgrafika szakon voltam, sosem állt hozzám igazánközel, de alkalomadtán szeretek ilyen típusú feladatokkal is megbirkózni, ha a könyvekről van szó. Az illusztrációk mellettaz összes eddig megjelent könyves munkám borítótervét is én készítettem, illetve eddig mindig úgy alakult, hogy a legjobb megoldásnak mindig azt találtam, hogy hagyományosan kézzel írjam meg a címoldal szöveges részeit is. Mindig szerettem a betűrajzot és a kalligráfiát.- Van-e bármilyen személyes tapasztalatod a diszlexiával kapcsolatban?
- Személyes tapasztalatom csak néhány hozzám közel álló személlyel kapcsolatosan volt gyerekkoromban. Érdekes visszagondolni az általános iskolai irodalom órákra, ahol néhány gyereknek mindig nehezebben ment az olvasás, szövegértés, emlékszem az érzésre, ahogy szurkoltam nekik, hogy sikerüljön hangosan kiolvasni az adott mondatot anélkül, hogy valamelyik osztálytárs (újra) beszólna neki valamit. Viszont erről akkor senki sem beszélt, a tanárok sem, és mi semmit nem tudtunk arról, hogy létezik olyan, hogy diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás. Bár szerintem néhány tanár sem ismerte ezeket sajnos. Egyszerűen voltak a jó tanulók és a rossz tanulók, de sajnos inkább úgy, hogy az „okosak” és a „buták”.
- Mi fogott meg Révész Emese írásában?
- Erre nehéz válaszolni, mivel én már akkor nagyon örültem, hogy én illusztrálhatom Emese könyvét, mikor még bele sem olvastam. Révész Emese öt éven keresztül tanított a Képzőn, és művészettörténetből még nála is államvizsgáztam. De ennél még sokkal fontosabb, hogy ha nincs az Ő Grafikatörténeti szeminárium előadássorozata, akkor én valószínűleg nem szerzek tudomást az Aranyvackor pályázatról sem, nemhogy eldöntsem, hogy még pályázzak is. Valószínűleg előbb-utóbb kikötöttem volna ezen a területen, de annyi biztos, hogy neki sokat köszönhetek. Sosem gondoltam, hogy egyszer az Ő könyvéhez rajzolhatok, és együtt dolgozhatunk, ami számomra nagy megtiszteltetés. Maga a könyv pedig tartalmilag erős, a különleges esetével, ami ugyanakkor teljesen hétköznapi is, csak keveset beszélnek róla. Egy fontos könyv, ami nagyon sok gyereknek és felnőttnek tud majd segítséget nyújtani, ez egyértelmű. Természetesen fontos még a megfogalmazás sajátos leíró részletessége, ami számomra mindig külön extra plusz pont, hogy kiélhessem a mütyűrözési - mániámat, hát még hogy indokolt is!
Minden apró részlet fontos!
- Milyen munkamódszerrel dolgozol?
- Az emberi alakok ábrázolása képzőművészetileg is fontos a számomra, illusztrátorként is ez az egyik olyan rész, amit talán a leginkább élvezek, ahogy rajzról rajzra csiszolódik egy karakter, míg végül azt nem érzem, hogy megvan. A többi része sokkal lazábban, kevésbé átgondoltan történik általában, mert mindig azt gondolom, hogy többféle működőképes opció létezhet, így sokszor csak választok egyet. Sosem voltam vázlatokkal dolgozó típus, mindig eltervezem, hogy fogok készíteni, mielőtt kivitelezem a végleges adott rajzot, de végül mindig azon kapom magam, hogy előttem van a kész rajz. Bár ennél a könyvnél pont újítottam egy nagyot, mert mégis készültek vázlatnak tekinthető rajzok, ezek viszont kifejezetten azért, mert ez a könyv az első munkám a Pagonynál és mindenképp szerettem volna, hogy folyamatos konzultációkkal haladjak a projekttel, emellett szerettem volna azt is, hogy megismerjék a munkamódszerem menetét, hogy a projekt felépítését illetően átgondoltan szeretek haladni, akkor is, ha a vázlatok sokszor csak a fejemben vannak. A végleges rajzok kivitelezésétilletően nem tudnék tudatosan felépített munkafolyamatról mesélni, mert egyik vonal következik a másik után, nem tudnám lekövetni, vagy konkrét kivitelezési sorrendet megállapítani, egy kicsit mindig más.- Milyenmunkáiddal találkozhatunk még mostanában a Göröngyös úti iskolán kívül, illusztrálsz mostanában más gyerekkönyveket?
- Eddig 4 általam illusztrált könyv jelent meg, ebből három Kertész Erzsi Göröngyös úti sorozatának első három kötete, továbbá 2017-ben Zalán Tibor Királylányok második könyvéhez készítettem rajzokat. Ez egyébként egy meghatározó munka volt számomra, mert itt dolgoztam először digitális eljárással. A Simi és a rendetlen betűk az 5. a sorban, egyben a legújítóbb is a számomra. Ezt követően több könyv is tervben van, ka soron következő a Göröngyös Úti Iskola 4. része lesz, amelynek a nyár folyamán tervezek nekikezdeni, és nagyon várom! Addig a műteremben dolgozok és kiállításokra készülök a „másik felemmel”. Sajnos az utóbbi időben néhány nagyon szuper könyves munkát le kellett mondanom rövid határidők miatt, mert nagyon igyekszem fenntartani a két felem közti egyensúlyt, ami megkívánja, hogy időközönként pár hónapig ne vállaljak nagyobb illusztrációs projekteket. Emellett viszont kisebb, gyors kifutású munkák azért mindig becsúsznak hirtelen, amiket elvállalok annak ellenére is, hogy tudom, akkor nem alszom pár hétig nagyon, de közben meg túl izgalmas, ahhoz hogy elutasítsam.
