Mindent a kutyákról és a lovakról
A finn irodalom, akárcsak a nyelv, a mi testvérünk: akárhány finn gyerekkönyvet olvasok, valahogy mindig magunkra ismerek. A lakótelepek, homokozók a Sári, Samu és a titkokban, Tatu és Patu kátyúcsináló gépe és szuperhősös könyve, amiben a régi épületeket óvják meg az álpolgármestertől... Finnországban ha ma már nagyon jól is mennek a dolgok, valószínűleg élénken emlékszik még az írók felnőtt generációja ezekre a humorral túlélhető mindennapi helyzetekre. A Cerkabella kiadó pedig egyre több finn könyvet mutat meg a magyar gyerekeknek, most például a Csillaghegyi sorozatot.
A Csillaghegyi gyerekek ismeretterjesztő mese: miközben a gyerekek története, illetve azé, ahogy egy gyerek megismerkedik a lovakkal, a kutyákkal, illetve beilleszkedik egy közösségbe, sőt, szubkultúrába, a lovasokéba jelen esetben, mindeközben nagyon részletesen megismerjük a lovak életét, hogy hogyan kell velük bánni, milyen szerszámokkal van tele a lovarda, milyen tennivalók vannak egy lóval. Sokkal több, mint gondolnánk. Az az igazság, hogy engem például lenyűgöznek a mezőn fel alá rohangáló lovak, de amúgy annyira nem köt le a téma, tehát vigyázat! Ezt a könyvet csak annak a pár millió gyereknek szabad megvenni, aki lovagolni szeretne, akit ez tényleg és igaziból érdekel.
Ugyanez igaz a kutyákra, csak a kutyás vagy kutyára vágyó gyerek populációja inkább százmilliós nagyságrendű lehet Európában. Én például nem rendelkezem kutyával, de ezt a könyvet nagyon bírtam, mert nagyon szépen és átláthatóan elmagyarázza a gyerekeknek, hogy mit lehet és mit nem lehet egy kutyával csinálni, mi a jó neki, mi mindenre meg lehet tanítani - de közben végig szem előtt tartja, ahogy a lovas könyv is, hogy ezek az állatok önálló entitások, akiket tiszteletben kell tartani.
Mindkét könyv képeskönyv, de a szöveg meglehetősen hosszú és egy csomó bonyolult szakkifejezés van benne, ezért én helyből azt mondanám, hogy bár csak 36 oldalas, de 5 éves kor alatt nehéz, 7 évesen meg nyugodtan lehet önállóan olvasni. Viszont tudom, hogy egy csomó hároméves képes a legbonyolultabb dolgot is nemhogy végighallgatni, de érteni és meg is jegyezni, ha érdekli. PL. lovak. Szóval mindenki mérlegelje, hogy egy ilyen "szakkönyv" való-e a saját pónirajongó gyerekének.
Még egy nagy piros pont a rajzoknak: ez nem a szokásos rózsaszín, giccses póniborzalom (meg is lepődnék a Cerkabellát ismerve), hanem engem egy kicsit a Harisnyás Pippi rajzaira emlékeztető, vidám, erős kontúrokkal megrajzolt, kicsit groteszk, részletgazdag képeskönyv, csupa nagy, duplaoldalas képpel. Az állatok is, az eszközök is nagyon jól néznek ki, a gyerekek nagyon vagányak, teli szájjal vigyorognak ránk, szóval igazán vidám könyv! Ha netán lovastanyán foglaltunk a gyerek nyomására nyaralást magunknak, ezeket a könyveket ne hagyjuk ki a bőröndből!
