Mi van a titkos úton?
Nemes Nagy Ágnes gyerekverseihez különleges viszony fűz. Soha nem volt tőle kötetem: a legtöbbjéről, amit ismertem, egyszerűen azt hittem, hogy a nagymamám találta ki őket. Ő mondogatta a Margitszigeten, amíg vártuk a 26-os buszt, hogy álldiga és várdiga, és hogy öt ujja van gesztenyefalevélnek. Most, majd negyven év után, újra megjelent az összes fontos verset tartalmazó kis kötet a Móra Kiadónál.
Nemes Nagy Ágnes kötet először huszonévesen járt a kezembe, de akkor hamar beleszerettem ebbe a költészetbe. A gimnáziumban tárgyias líraként emlegetett valamit akkor tudtam értelemmel megtölteni.
Nemes Nagy verseiben a tárgyakra fény vetül: az emberi figyelem, a megnevezés fénye rántja ki őket a dologiságukból. A tárgyak ebben a fényben egyszerre elmagányosodnak és közben felmagasztosulnak. Kicsit mint az ember az elképzelt isteni fényben, úgy viselkednek. Ugyanakkor megmaradnak annak, amik: nem szimbólumok, hanem szereplői egy képnek. A megnevezés által nyílnak meg az értelmezésnek és beleérzésnek. Talán ezért érzik sokan ridegnek ezeket a verseket: mert nem segítenek, hanem teret nyitnak.
A gyerekversekben tulajdonképpen ugyanez történik. Csak éppen a gyermeki figyelem fényében a tárgyak nem magányosakká válnak, hanem mágneses erővel bevonódnak a gyerek saját világába. Így teremtődik meg egy magánuniverzum - amit minden gyerek megteremt magának - azáltal, hogy megnevezzük és megfigyeljük a benne lévő tárgyakat. Morzsák, pillanatképek, benyomások ezek a versek, a gyerek titkai, a gyerek és a vele harmóniában lévő (visszagyerekesedő) felnőtt titkai. Ebbe a világba vezet be A titkos út - kivisz abból a világból, amiben értelmetlenül egybe folynak a dolgok, egy saját világba, aminek keretei vannak. Ahol a saját magunk teremtette lények laknak. Ahol kincsek vannak: Mennyi minden! Minden konkrét, minden kézzel fogható. Valóságos és mégis: átlelkesített.
Ugyanakkor Nemes Nagy a gyerekköltészetben is hidat teremt a mai játékos költők felé: valójában ez egy - persze mesterségesen létrehozott - pontösszekötősdi, hiszen a nyugatos Babits-tanítvány Nemes Nagy formaművészete él tovább Tandoriban, Nemes Nagy tanítványában, Varró egyik kedvencében - talán nem csoda, hogy az ironikusan végletekig rímeltetett Varró gyerekversek felütése éppen a Nemes Nagy mondókákra felel (Ezt villamosmegállónál kell mondani, télen). De a bravúros rímjáték, távoli és hétköznapi dolgok míves rímbe ültetése, amire manapság Varró, Lackfi, Erdős Virág gyerek- (és felnőtt)verseiben csodálkozunk rá, szintén megtalálható: „gerle tolla, kréta, gyufa, / fényképen a Verne Gyula”.
Ahogy a megfigyelő és fantáziajátékot játszó gyerek, úgy játszanak a világgal ezek a versek is: megnevezik, birtokba veszik, dallá és ritmussá és rímmé teszik a tárgyakat.
