Mi van a “The End” után?
"Teljes szívemből hiszem, hogy minden veszekedés, félreértés, örök harag és zokogás ellenére a legtöbb, amit nyújthatsz bárkinek, hogy a barátja vagy."
Súlyos témák és kamaszgondok -- ismerd meg Sara Barnard regényét!
Nagyon sokan ismerjük és szeretjük a Vészkijárat-sorozat könyveit, mert olyan tabu témákat járnak körül, amikben ha szeretnénk jobban elmélyülni, általában csak a szakirodalom és a laikus internetes portálok cikkei között válogathatunk. Nehéz olyan forrást találni, ami kellően megbízható, nem köntörfalaz, mégsem túl elvont ahhoz, hogy bárki megértse. Márpedig vannak nagyon fontos témák, amikről nem beszélünk eleget: bullying, erőszakos párkapcsolat, öngyilkosság, drog- és alkoholproblémák, családon belüli erőszak, szexuális zaklatás, fiatalkori terhesség és terhességmegelőzés, mentális problémák.
A Vészkijárat-könyvek arra vállalkoznak, hogy a fiatal felnőtteknek az irodalom eszközeivel bemutassák ezeket a nehéz témákat, segítsenek feldolgozni az ezekkel kapcsolatos helyzeteket, és felvillantsanak néhány lehetséges megoldást. Bármennyire is igyekszünk elkerülni, ezek a problémák sajnos bárkinek az életében jelen lehetnek. A megoldás pedig nem az, hogy nem veszünk róluk tudomást, hátha akkor megszűnnek, hanem sokkal inkább az, hogy alaposan körüljárjuk őket. A megismerés az, amivel a leginkább megvédhetjük magunkat (és persze gyerekeinket) a lehetséges veszélyektől. Ismerd meg az ellenséged!
Szeretnéd tudni, milyen részei vannak még a sorozatnak? KATTINTS IDE!
A Vészkijárat-sorozat legújabb kötete, Sara Barnard Törékeny barátság című regénye a családon belüli erőszak problémáját járja körül. Ez a könyv egészen máshogy épül fel, mint a klasszikus hollywoodi filmek és a legtöbb regény: a „mi van utána” kérdésével foglalkozik. Mi következik azután, hogy a főhőssel megtörtént a legrosszabb, felismerte a helyzetét, hozott egy döntést, (jelen esetben) kilépett a szituációból, a kamera hosszan mutatta a távolodó alakját, majd lement a vége főcím?
Sara Barnard könyvének további különlegessége, hogy nem a bántalmazott kamaszlány szemszögéből ismerjük meg a történetet, hanem új barátnője, Caddy szemével látjuk Suzanne alakját, aki elhagyva a bántalmazó környezetet új életet próbál kezdeni nagynénje segítségével. Eleinte csak egy átlagos tinédzsert látunk: nagyszájú, vagány, szarkasztikus humorral, mégis nagy szívvel, aki igyekszik beilleszkedni az új környezetbe, és barátokat találni. Szépen lassan azonban barátnői számára világossá válik, hogy valami nem stimmel. Éles témaváltások, titkolózás, mély hallgatások jellemzik Suzanne-t, nem is beszélve a furcsa és érthetetlen üzenetekről a Facebook-falán. Caddy hamar fényt derít Suzanne titkára, miszerint nem véletlen költözött el otthonról: az apja kicsi korától kezdve bántalmazta.
Caddy és legjobb barátnője, Rosie lassan, de biztosan mély barátságot köt Suzanne-nal. Eleinte szinte nem is foglalkoznak barátnőjük múltjával, de a téma mindig ott lebeg körülöttük, Suzanne nem szívesen beszél a történtekről. Ám amikor hirtelen megjelenik az apja, minden rosszra fordul. Világossá válik, hogy lehetetlen elkerülni, hogy bizonyos szinten bevonja barátnőit a régi életének körülményeibe. Az olvasó oldalról oldalra érzi, hogyan hat a régi élet az újra. Látja Suzanne kétségbeesett kapálózását, amivel igyekszik elhessegetni az árnyékot, ami rátelepedni látszik az új környezetére, és mást nem tehet, mint szurkol Caddynek, aki lépésről-lépésre ismeri meg Suzanne történetét, és igyekszik segíteni, hogy túllendüljön a fájdalmain.
Suzanne alakja bizonyos szempontból hozza azokat a bántalmazott vonásokat, amiket talán a cikk olvasói közül is sokan ismerünk: nyugtalanság, félelem, depresszió, önsorsrontás, pánikrohamok, gyakori hangulatingadozás, önveszélyesség. Közben viszont (és talán ez a regény legnagyobb pozitív tulajdonsága) láthatjuk Suzanne egyéni, különleges személyiségét. Látjuk őt, nem csak bántalmazottként, ahogy a társadalom bekategorizálja, hanem emberi lényként is, aki sokkal komplexebb és több ennél a címkénél. És látjuk azt az igényt is, ami talán minden sztereotipizált emberben megvan: hogy igenis több akar lenni ennél, mi több, nincs más, amit jobban szeretne, mint hogy az emberek ne eszerint a kategória szerint ítéljék meg őt. Caddyval együtt, fokról fokra tanuljuk meg a „bántalmazott” dobozból kivenni Suzanne-t, és inkább komplex entitásként gondolni rá, aki súlyos problémákkal küzd. Mindezt erősíti a végkifejlet is, ami nem ad a kezünkbe semmilyen csodaszert, amivel mindent megoldhatunk. Nem mentjük meg Suzanne-t a saját démonaitól, de nem is veszejti el az író, lemondva minden fejlődési vagy megoldási lehetőségről.
A fő szál mellett rengeteg érdekes problémát feszeget a könyv, pl. a szülők szerepét Caddy és Suzanne barátságában. Belemerülhetünk Caddy szüleinek aggodalmába, akik féltik a lányukat „a problémás” Suzanne-tól, aki látványosan nagy hatást gyakorol az addig „igazi jókislány” Caddy-re. Remekül megmutatja a mélyebb ismeret nélküli ítélkezés problémáját, a még mindig gyerekként bekategorizált kamasszal való kommunikáció félresiklásait. De a barátságokról is kapunk egy korántsem idealizált, mégis szerethető és pontos képet, ami a tinédzser évek talán legfontosabb témája.
Mindent összevetve, Sara Barnard könyve szintén nem helyezhető bele egy kategóriába: nem csupán a bántalmazásról, a családon belüli erőszakról szól, sokkal inkább egy komplex kamaszregény szülő és gyerek közti konfliktusokról, barátságokról, a gyerek- és felnőttkor határvonalairól és súlyos problémákkal való küzdelemről, melyekhez a külső szemlélőnek, támogatónak, barátnak támpontokat ad. Elmélkedés egy kamasz szemén át arról, hogyan érdemes/lehetséges viszonyulni egy sérüléseivel küzdő emberhez.
Olvass bele a regénybe!
