Mardoska
Hamarosan megjelenik a nagyon népszerű Titi sorozat harmadik része.
Sajnos ez lesz az utolsó rész, de ne csak ezért olvassátok annál nagyobb élvezettel, hanem azért azért is, mert rengeteg új szereplő, izgalmas kalandok, és vicces történetek várnak a holland szerzőpáros népszerű könyvében.
A könyvből majd az is kiderül, miért nem szabad harapni...
A Titi a toronyház tetetjén és a Titi a parkban után Titi most állatokat ment majd...
Az új könyv címe Titi és az Időjós lesz majd.
Titi szép tiszta nadrágban és pulóverben sétált a tizenkilencedik emelet körfolyosóján. Gyerekzsúrra kapott meghívást; Patyolat Ágica születésnapját ünnepelték. Éppen csöngetni készült, amikor észrevette, hogy egy idős hölgy üldögél a folyosó kövén, karjában egy bömbölő kisfiúval.
A hölgy felpillantott, Titi csak akkor ismerte fel: Gyám néni az, a szomszédja. Néhány ajtóval lakott arrébb.
– Ez itt Mardoska, a nevelt fiam – magyarázkodott Gyám néni.
– Nem hívták meg a zsúrra, azért bömböl ennyire.
– Jaj, de kellemetlen! – méltatlankodott Titi. – Miért nem hívták meg? Hiszen minden gyereknek szóltak a toronyházból!
– Hát... – kezdte Gyám néni –, úgy áll a helyzet, hogy a fiam... harap!
– Harap? Hogyhogy harap?
– Nehéz természet – sóhajtott Gyám néni. Megsimogatta a síró kisfiú buksiját és suttogva folytatta: – Dührohamai vannak. Nagyon faragatlan. Mert medvék között nevelkedett Kanadában. Az erdőben.
– Medvék között? – döbbent meg Titi.
– Két megtermett medve nevelte – felelte Gyám néni. – Hatéves koráig velük élt, és azóta sem sikerült megtanulnia az illemet.
Megmarja az embereket. Ráadásul dobálózik. Bármivel képes dobálózni. De utólag mindig mardossa a lelkiismeret. Innen a neve.
Titi együtt érzőn pillantott a zokogó kisfiúra.
- Jöjjön velem Mardoska, egyszerűen beviszem a buliba – mondta. – Majd szemmel tartom. Rendben – felelte Gyám néni. – Próbáld meg. De nagyon vigyázz, hogy senkit se harapjon meg.
Titi becsöngetett. Ágica nyitott ajtót. Patyolat tiszta, világoskék ruhát viselt.
– Magammal hoztam Mardoskát – közölte Titi. – Bejöhet?
– Felőlem igen – legyintett Ágica. – Csak az anyukám nem engedi... De tudod mit? Olyan sok gyerek van, hogy észre sem fogja venni. Gyertek velem az erkélyre!
A hatalmas erkélyen legalább húsz gyerek üldögélt kis fehér székeken és padokon. Ágica anyja, Patyolatné épp hozzáfogott rövid szónoklatához, Ágica pedig észrevétlenül leültette a két új látogatót a nagy, muskátlis láda mellé.
– Remélem, hogy mindannyian rendesen fogtok viselkedni. Nincs hancúrozás, szaladgálás, kiabálás és sikítozás! Halkan társalogni szabad. Limonádét nem kaptok, még kilöttyintenétek. Édességet,
süteményt sem, mert mindent összemaszatolnátok. Ráadásul a cukor egészségtelen. Ezért mindenki kap egy finom almát. Most pedig szabad visszafogottan ujjongani.
A gyerekek nagyon visszafogottan és tessék-lássék ujjongtak. Valamennyien kaptak egy tányért, rajta egy almával. Továbbá kést, villát és papírszalvétát.
– Késsel-villával egyetek! – adta ki az utasítást Patyolatné. – Itt maradok, hogy ellenőrizzem.
A gyerekek szótlanul küszködtek az almájukkal. A hámozás még istenesen ment, a késsel-villával evés azonban már keményebb dió volt.
Mardoska minden ügyességét összeszedte. Villáját teljes erőből az almába szúrta. Sikerült egy jókora darabot levágnia, ám az almaszelet kirepült a tányérból, és nagy ívet leírva Patyolatné szemüvegéhez csapódott.
Az asszony sikítva felpattant, majd észrevette Mardoskát.
– Kit látnak szemeim? Hát te itt vagy? Pedig nem is hívtunk meg! – kiáltotta.
– Az én ötletem volt – állt fel Titi is. – Annyira sajnáltam, hogy nem jöhet. – Mama, kérlek, hadd maradjon! – kérlelte Ágica az anyukáját.
– Szó sem lehet róla! – csattant fel Patyolatné. – Nem akarom a házamban látni ezt a medvekölyköt!
Azzal Mardoskához lépett, hogy elkapja a grabancát, ám abban a pillanatban, hüvelykujját a magasba emelve hátraugrott és feljajdult.
– Megharapott! – sikította. – Kifelé! Kifelé, de azonnal!
Kisvártatva Titi és Mardoska ismét a körfolyosón találta magát. Gyám néni közeledett feléjük. Sejtette, hogy balul sült el a dolog.
– Megharapta a háziasszonyt, ugye? – kérdezte.
Titi bólintott és hozzátette: – De Patyolat néni is elég barátságtalan volt vele!
– Sajnálom! – szipogta Mardoska.
– Hallod ezt, Titi? Már meg is bánta, a kis aranyom. Gyertek fiúk, menjünk fel a kávézóba a tetőre.
Fellifteztek a tetőteraszra, ahol kávét lehetett inni, a napernyős asztalkák körül emberek beszélgettek és falatoztak.
A két fiú kapott egy-egy palack gyümölcslevet.
– Nézzétek, jön a süteményes hölgy. Válasszatok magatoknak egy finom tortát! – biztatta őket Gyám néni. Intett a hölgynek, aki egy üvegkocsit tolt. A kocsin fenséges sütemények sorakoztak,
középen egy óriási tejszínhabos gyümölcstortával.
Titi rámutatott egy négercsókra. Mardoska azonban egyenesen a tálba nyúlt. Fogott egy almatortát, letört belőle egy darabot, majd visszatette. Aztán a tenyerét a nagy tejszínes tortába mélyesztette.
– Mit művelsz? – kiabálta a hölgy. – Csirkefogó! Hogy képzeled?
A kezét nyaklevesre emelte, ám azon nyomban felsikított.
– Aúúú!
Mardoska megharapta.
– Sajnálom! – kiáltotta a kisfiú gyorsan, de Gyám nénit ezzel nem lehetett kiengesztelni.
– Lőttek a tortának – mondta.
– Akkor elveszem az összeset – felelte Mardoska.
Titi megpróbált közbelépni, Mardoska azonban megragadta az üvegkocsit, és az asztalok között kezdett szlalomozni, de olyan sebesen, ahogy csak bírt.
– Állítsd meg! – kiáltotta Gyám néni.
A süteményes hölgy sikítozott, többen felálltak és próbálták Mardoskát feltartóztatni, ő azonban olyan iramban rohant a kocsival, hogy nem lehetett megállítani. Teljes gőzzel nekirontott a tetőterasz cifra korlátjának, kocsistul átrepült felette, majd eltűnt a feneketlen mélységben.
– SEGÍTSÉG! – kiáltott fel Gyám néni. – A kisfiam lezuhant a tetőről! SEGÍTSÉG!
Két emelettel lejjebb a gyerekek a zsúron még mindig az almájukkal bajlódtak. Halálra unták magukat.
Ám egyszerre recsegést-ropogást, csörömpölést hallottak fentről.
Mindannyian a magasba bámultak, még Patyolatné is. A legkülönbözőbb holmik süvítettek a levegőben, de hogy micsodák, azt már nem láthatták, mert elborították őket a torták. Nem látták, hogy a süteményes kocsi nagy ívben átvitorlázik az erkély fölött, majd odalenn a parkban ripityára törik. Nem látták, hogy Mardoska az erkélyre zuhan, a muskátlis láda kellős közepébe.
Négercsókok, krémesek, tejszínhabos torták, aprósütemények tapadtak a hajukba és a szemükbe, a padlót, a székeket meg az asztalokat krém, tejszínhab és csokidara borította. Patyolatné fején a nagy tejszínhabos torta díszelgett, egészen a szemébe csúszott, akár egy kalap. Mielőtt bárki felocsúdhatott volna, Mardoska kereket oldott.
Átmenekült a lakáson, ki az ajtón. A függőfolyosón állt, amikor
Titi a sikítozó Gyám nénivel leérkezett a lépcsőn.
– Ott van! – kiáltotta Titi.
Gyám néni a karjába zárta az ő Mardoskáját, és sírva hebegte:
– Semmi baja... a kis angyalnak... Nem sérült meg... Hál’ istennek nem vágta meg üvegszilánk!
Titi csak ámult és bámult. Azt hitte, hogy Gyám néni jól leteremti a kisfiát, ám nem ez történt. Örömtől mámorosan vezette be a lakásba.
Patyolatné ajtaja tárva-nyitva állt, Titi úgy döntött hát, bekukkant a zsúrra.
Micsoda vad látvány fogadta! A gyerekek villájukkal szedegették le egymásról a tejszínhabot. Egymás lábát nyalogatták, négercsók foszlányokat majszoltak a padlóról, gyümölcs-darabkákat szedegettek a muskátlikról, és pompásan szórakoztak.
– Gyere te is! – rikoltotta Ágica. – Az anyám épp a kádban ül. Nyugodtan falatozz a nyakamból!
Így hát a zsúr sokkal kellemesebben ért véget, mint ahogyan elkezdődött.
