Manci és a sünik
Manci a Sünbrigád tagja, süniket ment szabadidejében. Csakhogy a sünik elbóklásznak, be a vonat alá! Most mitévő legyen? Szerencsére segít neki a nagy bajszú és melegszívű kalauz, Bajszi. Olvassatok részletet a holland szerzőpáros legújabb magyarul megjelenő könyvéből, eddől a kisiskolásoknak szóló kalandos, pörgős, humoros meseregényből!
A kalauzt Bertnek hívták, de a mamáján kívül mindenki csak Bajszinak szólította.
– Bert fiam, ne is törődj vele, hogy kinevetnek a bajszod miatt – mondta a mamája.
– Hogy kinevetnek? – rökönyödött meg Bajszi. – Dehogy nevetnek ki! Irigyek rá! Hogy tetszik az új kabátom?
– Csodás – felelte az anyja. – Igazi főkalauz lett belőled. Ezzel a kabáttal meg a bajszoddal, meglásd, még az államvasutak igazgatója leszel! Nemsokára pedig külföldre indíthatod az új vonatot.
– Nemcsak elindítom, hanem fel is szállok rá – közölte Bajszi. – Különleges szerelvény, ezért ünnepi járatnak is nevezik. Pontosan időben kell elindulnia, és időben megérkeznie. Két miniszter is utazik rajta.
– Tényleg? – ámuldozott az anyja. – Udvarias leszel az urakkal, ugye?
– Mindkettő hölgy – felelte Bajszi. – És van még egy fontos utasunk. Egy elnök.
– Minek az elnöke?
– Egy országé... várj csak...most nem jut eszembe a neve, valami nagyon távoli, furcsa nevű országé.
– És mit keres a vonatodon?
– Megnézi, hogy működik nálunk a vasút. Egy egész csapat testőr meg egy tolmács is jött vele. Mind bajszot visel, még nagyobbat, mint az enyém.
– Ezek szerint már találkoztál velük?
– Igen, tegnap eljöttek megnézni a stadiont. Most mennem kell. Viszlát!
– Jó utat! – kiáltotta az anyja, miközben utána integetett a teraszról.
A vonat a vágányon várakozott. Az utasok már felszálltak, köztük a közlekedési és a környezetvédelmi miniszter is. Az ablaknál ültek, az indulásra vártak.
– Micsoda ünnepélyes nap ez a számodra, Vera! – kiáltott fel a környezetvédelmi miniszter.
– Bizony, örömnap ez, Milli – felelte a közlekedési miniszter.
– És fantasztikus, hogy Kendicsisztán elnöke is a fedélzeten tartózkodik – tette hozzá Milli.
– Nem Kendicsisztán, hanem Kandacsisztán – helyesbített Vera.
– Azt hiszem, tévedsz, Vera.
– Biztos, hogy nem, Milli.
Az elnök kissé távolabb ült kíséretének néhány tagjával. Hatalmas bajszot viseltek, és kanducsisztániul pusmogtak. Mindkét miniszter tévedett ugyanis. Az országot Kanducsisztánnak hívták.
A peronon tolongtak az emberek, hogy megcsodálják az ünnepi szerelvényt. Néhány újságíró is feltűnt köztük, meg egy kislány, Manci. A nénikéjét búcsúztatta. Mása néni a büfékocsi főnöke volt, és leugrott a peronra, hogy puszit adjon Mancinak.
– Képzeld el, a vonaton mindjárt kap mindenki egy pohár pezsgőt – magyarázta. – És persze kávét meg melegszendvicset. Megkérdeztem, melyiket kell először felszolgálni, a kávét vagy a pezsgőt, de azt mondták, hogy mindenki egyszerre megkaphat mindent.
– De kár, hogy nem mehetek veled – szomorkodott Manci. – Nem vihetsz titokban magaddal, Mása néni?
– Nem, gyermekem, sajnos nem lehet.
– Persze nem is tudnék menni – sóhajtott Manci. – Vár az iskola. Most pedig gyorsan ellenőriznem kell, megvannak-e még a sünik.
– Igaz is – nyugtázta Mása néni. – Hiszen te a sünbrigád tagja is vagy! Süniket mentetek, nehogy elgázolják őket az autópályán. Hányat is gyűjtöttél össze? És hová vitted őket?
– Ide, erre a kis rétre, a vasúti sín közelébe – mondta Manci. – Tízen vannak.
– Vigyázz, nehogy eltűnjenek!
– Ezt a részt fal veszi körül – mondta Manci. – De még körbenézek, nincs-e véletlenül rés a falban. Mert ha elszöknek...
– Persze, persze – helyeselt Mása néni. – Most fel kell szállnom. Szervusz, gyermekem.
Mivel ez különleges ünnepi szerelvényvolt, Bajszi a vonatindító tárcsán kívül sípot is tartott a kezében. Miután megadta a jelet, ő maga is felszállt, és speciális kulcsával valamennyi ajtót bezárta. Ezzel adott jelt a mozdonyvezetőnek, hogy indulhat.
Eljött a pillanat. Pontosan tizenegy óra volt.
Bajszi feltartotta a tárcsáját, és a szájához emelte a sípot...
Csakhogy... egy apró kislány megragadta a karját és azt sikította: – Nee, nee!
Bajszi meghökkenve engedte le a karját.
– Mi történt? Mit művelsz? – kérdezte.
A kislány belekapaszkodott és kifulladva kiáltotta: – Állj! Állatok vannak a vonat alatt!
– Állatok?
– Mozognak! Nézd csak meg. Hajolj le!
A kislány magával húzta, és lökdösni kezdte, hogy térdeljen le. Bajszi dühödten ellenszegült. A vonat már több másodperces késésben volt. A kalauz először le akarta rázni a kislányt, ám az olyan kétségbeesetten nézett rá és olyan hangosan sikított, hogy Bajszi megingott. Végül lehajolt, és mindketten a vonat alá másztak.
Öles léptekkel közeledett az állomásfőnök.
– Bajszi! Mit jelentsen ez? – kiáltotta. – Fél perces késésben vagyunk.
Bajszi kikászálódott a vonat alól, és egy állatkát tartott az állomásfőnök orra elé.
– Mi ez?
– Egy süni – hebegte Bajszi.
– Egy süni? Egy sün miatt kell a vonatnak késnie?
– Több is van – mondta Bajszi. – Egy egész csapat.
– Felőlem akár százan is lehetnek! – kiabálta a főnök. – Adj azonnal és késlekedés nélkül jelet az indulásra!
– Rendben – felelte Bajszi –, de a gyerek még a vonat alatt fekszik.
– Akkor húzd ki onnan!
Bajszi visszabújt a vonat alá.
Közben a hír futótűzként terjedt a járókelők és az utasok között.
– Állatok vannak a vonat alatt? De milyen állatok? Disznók? Kutyák? Tessék? Sündisznók? És ezért kell a mozdonynak állnia? Hogy kerül egy vonat alá sündisznó?
Bajszi alig bírta kiráncigálni a kislányt a vonat alól, aki az összegyűjtött sünöket levetett nadrágjába bugyolálta. Néhány sünt Bajszi kezébe nyomott, ő maga pedig telepakolta velük a zsebeit, majd levetette a kabátját, hogy belegöngyölje az állatokat. A visongó jószágok rettenetesen szúrtak. Nem volt kellemes élmény.
