Leszek a barátod!
Vadadi Adrienn Leszel a barátom? - ovis mesék című könyve sok kis óvodás kedvencévé vált pillanatok alatt. Hiszen a könyv történeteiben könnyedén magukra ismerhetnek. A történetek alvásról és nemalvásról, evésről és válogatásról, barátnőkről és magányról, babázásról és építésről, vicces óvó bácsiról és nagyívű szökési tervről, rosszalkodásról és megbocsátásról szólnak, egyszerűen, kedvesen, humorral és megértéssel. A kötet folytatása Örökké óvodás maradok! címmel szeptember végén jelenik meg. Olvassátok el az első mesét!
Az illusztráció Pásztohy Panka munkája
Lea, Maja és Dorci kiscsoportos koruk óta elválaszthatatlan barátnők. Épp úgy szeretnek együtt játszani a hosszú, szőke hajú babával, mint titkos dolgokról susmorogni az asztal alatt vagy csokifagyit kotyvasztani a homokozóban. Györgyi és Zsófi már bölcsődébe is együtt jártak, úgyhogy egészen kicsi baba koruk óta ismerik és szeretik egymást. De hiába nagy barátnők, mégis előfordul, hogy összevesznek egymással. Akkor rögtön szaladnak az óvó nénihez, hogy tegyen igazságot. Az óvó néni pedig próbálhatja a haragosokat összebékíteni, a lányok nem békélnek meg egyhamar, sokáig duzzognak, mire újra örök barátságot fogadnak egymásnak.
A fiúk nem ilyenek. Persze nekik is van legjobb barátjuk, akivel a leginkább szeretnek játszani, de ha úgy adódik, hogy inkább mással építenek magas tornyot, akkor azon eszük ágában sincs megbántódni. Ha pedig mégis valamin összevesznek egymással, egy percig sem szomorkodnak, és az óvó nénihez sem szaladnak, mint a lányok. Ők maguk intézik el a dolgot! Leginkább összeugranak, mint két kiskakas, csípnek, rúgnak, kiabálnak, aztán lehet, hogy a következő percben már a legnagyobb békességben építik tovább a vasúti hidat vagy a hajókikötőt a Dunára.
Petinek nincs saját barátja. Ő leginkább azzal a fiúval vagy kislánnyal kezd el reggelente játszani, akivel egyszerre érkezik az óvodába. Olyankor már öltözés közben megbeszélik, hogy autózni fognak majd, tornázni, vagy kártyavárat építeni.
Peti ma reggel Zéténnyel érkezett egy időben az óvodába. Miután elköszönt az anyukájától, odaült mellé, hogy megbeszéljék, mindketten elhozták-e a rendőrautójukat.
– Szia! – köszönt Peti. – Leszek a barátod, jó? – de nagy meglepetésére Zétény mogorván válaszolt:
– Én most nem akarok veled játszani! – azzal fogta a rendőrautóját, megpuszilta az apukáját, és egyedül ment be a csoportszobába.
Peti gyorsan felhúzta a benti cipőjét, kiszaladt a konyhába a dadus nénihez, hogy megkérje, kösse be a fűzőjét, és hogy megtudja, mi lesz az ebéd. Mire ő is megérkezett a gyerekek közé, Zétény már Ákossal autózott. Peti odaült melléjük a szőnyegre, ő is elővette a zsebéből a rendőrautóját, amit a születésnapjára kapott, és gurítani kezdte a kockákból épített autópályán.
Vidd innen azt a tragacsot! – kiáltotta Zétény, azzal megrúgta Peti lábát.
Peti fogta az autóját és odébbállt. Danihoz ment hegymászósat játszani.
– Játszunk? – kérdezte Danitól, de mivel Dani a szájában tartott kötél miatt nem válaszolt, hát ő is fogott egy vastag tornakötelet, és felerősítette Danié mellé a bordásfalra. Aztán rárakták a csúszdát is egy jó magas fokra, és a kötelekbe kapaszkodva a meredek emelkedőn mászni kezdtek a magasba. Peti még egy üres ásványvizes palackot is a hátára erősített, abban volt a levegő, amit a hegycsúcsra érve beszippantott. Alig másztak fel egyszer-kétszer, a többi fiú is megirigyelte a hegymászósdit. Kis idő múlva már mind sorba álltak, hogy megmászhassák a világ legmagasabb csúcsát. Aki leért a hegyről, beállt a sor végére. Amíg várták, hogy újra ők következzenek, elmesélték egymásnak az űrhajós, katonás meg tűzoltós kalandjaikat.
– Én már ültem igazi tűzoltóautóban! Még a spriccelős csövet is segítettem kigöngyölíteni a tűzoltó bácsiknak, és a kosárban is felliftezhettem a házak tetejéig! – hencegett Zétény.
– Hűűű! – ámuldoztak a gyerekek. – Igazán? – de Peti közbe szólt: – A kosárba nem is utazhatnak gyerekek! Az apukám mondta!
– Hát, más gyereknek nem is szabad, de nekem igen, mert az apukám barátja tűzoltó, és nekem megengedte! – büszkélkedett Zétény.
– Nem is igaz! Te hazudsz! – vágta rá Peti.
– Dehogy hazudok! Te hazudsz! – rikácsolta Zétény.
– És különben is, az én apukám sokkal erősebb, mint a te apukád! – harsogta Peti, és úgy meglökte Zétényt, hogy a kisfiú elesett.
Zétény azonnal felugrott, hogy visszalökje Petit, de addigra már az óvó néni közéjük állt, és mivel épp Zétényre került a sor, felsegítette a hegymászókötélre a kisfiút. Peti dühöngött még magában egy darabig, de az óvó néni karamellás tejjel és vajas kaláccsal kínálta. Mire Zétény leért a csúcsról és Peti kiitta az utolsó kortyot, már el is szállt a mérge. Az asztalnál ülve az óvó néninek magyarázta, hogy azért van szükség a magas csúcsokon palackra, mert ott már olyan kevés a levegő, hogy hiába tátják nagyra a szájukat a hegymászók, nem jut elég belőle a tüdejükbe. Így hát palackból kell levegőzni. Aztán az óvó néni mesélte el Petinek, hogy nemcsak a magas hegyekre kell levegővel teli palackot vinni, hanem a víz alá is. Ott is olyan kevés a levegő, hogy csak a halaknak elég. Ha sokat maradunk a víz alatt, mint a búvárok, palackból kell a levegőt pótolnunk. – Ha van kedved, nézd meg az okos könyvben! – ajánlotta Petinek. Peti már ugrott is, hogy megkeresse a könyvespolcon a búvárokat, hátukon palackkal. Szeretett a mindent tudó lexikonban lapozgatni! Benne volt az egész világ! A bolygókat meg a vulkánokat szerette a legjobban. De szívesen átlapozta az egész könyvet Leával is, mert akkor minden oldalon rácsaptak a legaranyosabb állatkölyökre vagy a legviccesebbcsúszómászóra, és közben azt kiabálták, hogy „Stipistop, az enyém!”
A lexikon a legfelső polcon volt. Peti magasra nyújtózott, hogy elérje, de amikor végre kihúzta a többi könyv közül, lepotyogott a szőnyegre az egész sor. Peti egyenként szedegette fel a repülős, az állatos meg a mesekönyveket, és rakta vissza a polcra. Váratlanul megérkezett az olvasósarokba Zétény is. Lehuppant a babzsákba, a kezébe kapta a szőnyegen heverő okos könyvet és komótosan lapozgatni kezdte. Peti csak akkor vette észre Zétényt és kezében a könyvet, amikor végzett a rakodással:
– Add vissza, az az enyém! – óbégatta.
– Nem is a tiéd, hanem az óvodáé! – harsogta Zétény. – És most én nézegetem!
Peti odaugrott Zétényhez, hogy kivegye a kezéből a könyvet, de Zétény nem engedte el. Szorította, ahogy csak bírta. Peti jobbról rángatta, Zétény meg balról. Addig-addig civakodtak a könyvön, míg az egyik oldal, pont a tengeri halas, elszakadt. A fiúk szoborrá merevedtek ijedtükben. Még a szavuk is elakadt. Olyan csend lett körülöttük, hogy a légy zümmögését is lehetett volna hallani. Akkor Peti váratlanul fütyörészni kezdett. Arra gondolt, hogy ha fütyül, a többiek nem veszik észre az elszakadt könyvet, mert a füttyszóra figyelnek. Így hát fütyörészve elsétált a barkácsolós dobozhoz, kivett belőle egy tekercs ragasztót meg egy ollót, és visszavitte Zétényhez, aki még mindig a könyvvel a kezében, az olvasósarok közepén álldogált. Peti kivette a kezéből a könyvet, óvatosan összeillesztette az elszakadt lapot, levágott a ragasztóból egy darabot, és rásimította a tengeri halakra. A ragasztócsík épp a cápa szájára esett. Aztán Peti abbahagyta a fütyülést, és befészkelődött a babzsákba Zétény mellé. Lapozni kezdték a könyvet, megnézték a búvárokat a hátukon palackkal, a tűzoltókat, ahogy a magasban, a kosárban állva spriccelik a vizet az égő ház tetejére, és amikor a tengeri halakhoz értek, nagyot nevettek a dühös cápa betapasztott fogsorán. Akkor Zétény Petire pillantott és azt mondta:
– Leszek a barátod.
