Kötelezők tanár szemmel
Mit gondol az irodalomtanításról, a kötelezők vs kortárs irodalom vitajelenságről és az olvasás megszerettetéséről egy gimnáziumi magyartanár? Olvasd el az interjúnkat Vinczellér Katalinnal, a kiadónk munkatársával!
A kötelező olvasmányok kérdése az utóbbi időben a legfelkapottabb témák között van. Mi történt az elmúlt pár évben, hogy a figyelem ennyire az olvasóvá nevelésre terelődött?
Mindjárt kezdődik a tanév, ilyenkor valóban újra és újra fellángolnak az érzelmek, és talán egyre hevesebben…És a fokozódó hevességnek oka lehet, hogy évről évre egyre kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a 21. században élünk, még az iskolákban is. A z generáció kulturális szocializációját a digitális eszközök határozzák meg, más az ingerküszöbük, az íráshoz és az olvasáshoz való viszonyuk. Amúgy, nyilván ugyanolyanok, mint minden megelőző generáció kis- és nagy kamaszai. Minden nemzedék szereti azt hinni magáról, hogy ő még utolsó mohikánként tudta, mi fán terem a bármi. És az utánuk jövők már mennyivel kulturálatlanabbak. És a magyar társadalomban mintha a kulturáltságnak a mércéje az lenne, ki mit olvasott kötelező olvasmányként. Ez csodásan hangzik, de közben erős a gyanúm, hogy a homlokzat mögött sokszor üres a ház, azaz a mai harmincas – negyvenes és azon túli generáció bezzegezik, és kiteszi a címeket az ablakba, de hogy valóban olvasta-e, és ha igen, milyen gondolati, megértési utakon indította el mondjuk a Kincskereső kisködmön, arról, a hangzatos szólamokon kívül, nem túl sok beszámolót hallottam…Nagyon sommás a válasz, de az az érzésem, hogy féltünk valamit, amit már magunk sem birtoklunk, viszont felszínesen nézve a z generációt, annyit veszünk le belőlük, hogy ők csak a telefonjukat stb…, és a fránya magyartanárok egy része még adja is alájuk a kortárs irodalom lovát…
Milyen buktatói és érdemei vannak a kötelezőkről folyó diskurzusnak?
Ennek is, mint minden diskurzusnak óriási buktatója, hogy még annál is elnagyoltabban és leegyszerűsítőbben közelítik meg a témát, mint én a fentiekben. Majd jönnek az érzelmek, és vége az érvelésnek. Mindenképpen érdem, hogy egyáltalán fókuszba kerül a téma, esély a közös gondolkodásra
Hol tart most a szakmai álláspont? Mivel lehetne sikeresen, magabiztosan és élvezettel olvasó gyerekeket nevelni?
Árnyalt a szakma, és bár röviden kellene válaszolnom, mégsem szeretném két szélsőségre redukálni. Nagyon bánt a Jókai versus Harry Potter – ostoba leegyszerűsítés. Félrevezető és veszélyes is, mint a legtöbb leegyszerűsítés. Amennyit az alakuló NATról tudogatni lehet, az azt sejteti, mintha lenne elmozdulás a sok évtizede nem mozduló kánonban és módszertanban a hivatalos oktatáspolitika szintjén is. Gyakorló tanárként, és nagyon-nagyon sokféle iskola sokféle magyar tanárával találkozva pedig azt tapasztalatom, hogy a mindennapi praxisban sokan mernek saját utat járni és használni mindenféle műfajú szövegeket, 20. és 21. századit(!), amit a gyerekek értenek, amiben érdekeltté tudnak válni. Amin izgalmas gondolkodni, amit el tud helyezni az általa ismert világ összefüggéseiben. És ha ez már sikerélmény, lehet emelni a téteket, és olyan „távolabbi” szövegeken is megtapasztaltatni ezt vele, ami nem az közvetlen mindennapi közege, hanem annak a hagyománynak, klasszikus kánonnak a része, amiből az ő mindennapjai is táplálkoznak
Van, amiben eltér vagy merészebb a te álláspontod?
El kellene végre hinni, hogy a „populáris kultúra” nem egyenlő a silánysággal. Hiszen Jókai a maga korában populáris volt. Akkor, ha tömegek olvasták, értéktelen?! Vagy a 19- 20. században olyan eszméletlenül művelt volt mindenki? Vagy akkor a 21. századi kultúra lett annyira silány, hogy ahhoz képest Jókai is magas művészet? Persze, sarkosak a megfogalmazásaim. Próbáltam leképezni, hogyan (nem) gondolkodunk. Olvasni kell minél több és minél többféle szöveget, nézni álló és mozgóképeket, nem félni a távoli kapcsolatok megteremtésétől, rájönni, hogy a középkori vágánsok és a mai punkok egy tőről fakadnak, kérdezni, figyelni, meghallgatni, válaszolni, partnerként közösen gondolkodni. Szerintem elég nagy baj, ha ez merészség…
Mi az, amit szívesen olvasnak a gyerekek manapság és szerinted miért?
Fantasyket és sorozatokat. Az ún. valós világtól való elszakadás vágya valószínűleg egyidős az emberrel. Megint egyszerűsítek, de ld.: mítoszok, mitológia. Tulajdonképpen ugyanazok az archetipikus történetek ismétlődnek, változó feltételekkel, másféle képzeleti szárnyalással. És hogy a nagy univerzumokat alkotó művek is népszerűek, amiket nemcsak a sok-sok évados sorozatok teremtenek meg, hanem ezer oldalas könyvek, ezt sem nehéz bizonyítani.
Milyenek a lehetőséget a tekintetben, hogy a kortárs irodalom jelen lehessen a közoktatásban?
Változóak…De én optimista vagyok (AEBizottság)
Melyik szövegek azok, amiket te szívesen tanítasz?
Ha a kortársakra vonatkozik a kérdés és szigorúan a kortársakra gondolunk (szóval pl. Petrire már nem), akkor Kiss Judit Ágnes, Erdős Virág, Szabó T. Anna, Kemény István, Varró Dániel, Dragomán György, Závada Péter, Tóth Krisztina, Kovács András Ferenc.
Szerinted mik azok a klasszikusok, amik ma is megszólítanak egy általános- vagy középiskolást?
Akár azt is mondhatnám, hogy bármi, a kérdés, hogyan ágyazzuk be. Komolyan, de Mikes Kelemenre is fel lehet tüzelni a gyerekeket. Persze, hiszen jó… De aki/ami nem igényel különösebb „beágyazást”, az pl. Villon, sokszor a Hamlet, Ibsen, az Arany – balladák, a nyugatosok és Radnóti bizonyos szövegei, az Örkény – egypercesek. Az általános iskolai kánonból pedig úgy látom a Pál utcai fiúk rendületlenül népszerű, néha bejön a Szent Péter esernyője, az Abigél is.
Mit javasolsz a szülőknek? Hogyan viszonyuljanak a gyerekük és az olvasás kapcsolatához
Üssék ki a büdös kölök kezéből, ha könyvet látnak benne…
Bocsánat. Szóval örüljenek, támogassák, vegyenek gyereküknek és a saját kezükbe is. És az e-booktól sem félnék. Lehet, a mai szülői generációk már nem fognak tudni megtanulni otthonosan olvasni képernyőn sok-sok száz oldalakat, de a gyerekek már ebben nőnek fel. Szóval bármilyen felületen is, de éljünk együtt a szövegekben!
