Korlátok nélkül
Bár Stephen Chbosky a regényírás mellett forgatókönyvírással és filmrendezéssel is foglalkozik, a legtöbben valószínűleg az Egy különc srác feljegyzései című könyv – vagy ha más nem, az ez alapján készült film – kapcsán találkoztak a nevével. A modern Zabhegyezőként kikiáltott regényben Chobsky a tizenéves Charlie első középiskolai évének eseményeivel kapcsolatos gondolatait tárja fel számunkra, legalább annyira eredeti és humoros köntösbe bújtatva, mint ahogy azt Salinger tette több mint hatvan évvel ezelőtt. – Bánáti Anna ajánlója.
Charlie a legelső középiskolai napja előtti este dönt úgy, hogy levelet ír egy idegennek, mert nagyon fél. Rögtön az első leveléből kiderül, hogy úgy érzi, egyszerre boldog és szomorú, és hogy legjobb barátja, Michael nemrég öngyilkos lett. Szóba kerül, hogy a nagynénjével rendkívül különleges kapcsolatot ápolt, hogy amíg élt, hogy hozzá kötődött a legjobban a családból, és elhangzik a könyv egyik tézismondata is, miszerint vannak emberek, akiknek sokkal rosszabbul megy a sora, mint nekünk. A könyv tehát Charlie leveleiből épül fel, egyre jobban beavatja gondolataiba és érzelmeibe az idegent, akinek ír. Szép lassan kiderül, hogy a középiskolától való félelme alaptalan volt: két nagyon jó barátra tesz szert, amikor megismerkedik a nála pár évvel idősebb Patrickkel és a fiú mostohatestvérével, Sammel, akik szinte azonnal beveszik őt a bandájukba.
A történetet – a Zabhegyezőhöz hasonlóan – nem az események, hanem Charlie gondolatai viszik előre. Gyakorlatilag nem számít, legalábbis nem kizárólag az számít, amikor összejön Mary Elizabeth-tel, amikor megvédi Patricket öt másik fiúval szemben, amikor végzős barátai elballagnak, vagy amikor az angoltanára, Bill külön elkezd foglalkozni vele, mert tehetségesnek találja. A lényeg végig Charlie érzelmeiben rejlik, és épp ettől lesz rendkívül különleges, nyomasztó, szomorú, legvégül pedig ijesztő a könyv.
Charlie rengeteget gondolkozik azon, hogy a körülötte lévők hogyan állnak a szeretethez és a szerelemhez, és úgy mutatja be barátai kapcsolatait, hogy mindegyikben egyszerre van meg az a szomorúság és a boldogság, amiről az első levelében beszélt, és amit valószínűleg minden tizenéves átélt már. Charlie szerelmes Sambe, de ezt felülírja az, hogy neki végső soron a lány boldogsága számít, így nem zavarja, hogy Sam a főiskolás Craiggel jár, sőt Charlie kifejezetten kedveli a fiút, amíg ki nem derül, hogy Craig a kapcsolat eleje óta félrelép. Patrick az iskolai focicsapat sztárjával, Braddel kezd keserédes szerelmi viszonyba, Bradnek azonban barátnője van, így a kapcsolatukat titkolniuk kell. Brad apja viszont rajtakapja őket, elveri a fiát, amiért az meleg, Brad és Patrick pedig képtelenek lesznek arra, hogy folytassák a kapcsolatot. Emiatt Patrick depresszióba zuhan, és Charlie az, akire támaszkodni tud. Amikor Patrick egyszer megcsókolja Charlie-t, a főszereplő – akárcsak Sam esetében is – saját érzelmeit ismét feláldozza a barátság oltárán. Charlie nővére kapcsolatát is vizsgálja: a lány egy olyan fiúba szerelmes, aki egyszer csúnyán megpofozta, és ennek a kapcsolatnak is titkossá kell válnia, miután a szülők eltiltják a fiútól. Charlie bátyja nem veszi olyan komolyan a szerelem-dolgot, mint ahogy öccse gondolja, így az olvasó az ő kapcsolatától sem várja, hogy a tökéletes szerelem idilli pillanatait jelenítené meg. Az egyik legnyomasztóbb szerelmi példa pedig az, amikor a fiú felidézi, amikor egyszer tanúja volt annak, hogy egy iskolatársa megerőszakolja a barátnőjét, és a lány mégis kitart mellette, talán fel se tűnt neki, hogy nemi erőszak áldozata lett. És a legfurcsább és leginkább elgondolkodtató mégis az, hogy úgy tűnik, valamiért mindenkinek megéri azzal lennie, akivel éppen együtt van, mert mindannyian görcsösen keresik a boldogságot, és ha úgy érzik, hogy rátaláltak, nehezen engedik el.
Barátai sokszor mondják Charlie-nak, hogy ő jó értelemben különc, elsősorban azért, mert minden esetben alá tudja rendelni saját érdekeit és érzelmeit azért, hogy szeretteit boldognak lássa. Azonban a különcség okát senki, még ő maga sem tudja megfejteni. Eleinte úgy érezzük, hogy a legjobb barát hiánya lehet ennek az oka, ám fokozatosan kiderül, hogy nem a Michael halála okozta űr miatt lett Charlie olyan, amilyen, nem is a szülei vagy a testvérei miatt: lassan előtérbe kerül a már évek óta halott Helen néni karaktere. Charlie nagynénjéről tudjuk, hogy sokszor engedte a fiúnak, hogy sokáig tévézzen, amikor ő vigyázott rá, azt is, hogy kislányként a család egyik közeli barátja hosszú ideig molesztálta, és kiderül az is, hogy ő volt az egyetlen, aki két ajándékot vett unokaöccsének, akinek a születésnapja ugyanis éppen karácsonyra esik. Charlie pánikrohamai saját születésnapjához köthetőek: magát hibáztatja a Helen néni halálát okozó végzetes autóbalesetért, egyrészt azért, mert télen született, és a baleset idején éppen havazott; másrészt pedig azért, mert Helen néni az ő (másik, a születésnapi) ajándéka miatt szállt autóba aznap.
És amikor már azt hinnénk, hogy megfejtettük Charlie személyiségének rejtélyét, és elkönyveljük a tényt, hogy Helen néni halála okozza a folyamatos pánikrohamokat, jön a pofon, a döbbenet és a kiábrándulás. Mielőtt Sam elmenne főiskolára, utolsó éjszaka egymásba gabalyodnak Charlie-val, aki – maga sem tudja, miért – leállítja a lányt, nem fekszenek le. Charlie-ra újabb pánikroham jön, Sam aludni küldi őt, de Charlie álmodni kezd: a nagynénjével álmodik, aki ugyanazt csinálja vele, mint aznap éjjel Sam, és az álom egyre inkább úgy tűnik, mintha a valóság lenne. Ekkor állnak össze a könyvben itt-ott elhintett részletek (a közös szombati tévézések, a tény, hogy Helen nénit gyerekkorában molesztálták) egy borzalmas egésszé. Kényelmetlenül érezzük magunkat, és szeretnénk félrenézni, elfelejteni az utolsó pár oldalt, vagy legalább támpontot keresni ahhoz, ami segítene eligazodni, hogy mit csináljunk a Helen néni iránt eddig érzett együttérzéssel és szimpátiával. Úgy érezzük, átvertek minket és védtelenek vagyunk, mert a szemünk láttára zúzták porrá az egyetlen stabil védőbástyát. A molesztálás tényét még súlyosabbá teszi, hogy Helen néni meghalt, így nem lehet felelősségre vonni vagy megbocsátani neki, és Charlie ugyanúgy szereti az emlékét továbbra is. A fiú először nagynénje nyomorúságos életének kapcsán mondta, hogy néhány embernek rosszabbul megy, de a könyv végkifejletét nehéz elhinni, hogy létezik olyan ember, akinek rosszabb, mint neki.
Charlie-hoz hasonlóan nekem is mindig éppen az a kedvenc könyvem, amit utoljára olvastam. A történet nyomasztó és lehangoló hangulata ellenére az Egy különc srác feljegyzései az egyik legjobb könyv, amihez mostanában szerencsém volt, még akkor is, ha nem lesz olyan megkerülhetetlen klasszikus, mint a Zabhegyező.
