Kiskartács, a rettenetes kapitány
Adamik Zsolt első kötetében egy apuka mesél a kisfiának, aki kalózos meséket akar hallani. És a mesék nagyon kalózosak: de miközben tengeri szörny, kincs, hajópapagáj és marcona legénység is feltűnik a lapokon, mégis minden bevett figura kicsit más, kicsit ki van figurázva A kalózok persze nagyon marcona dolgokat mondanak, mégis mindenkit befogadnak, barátkozni szeretnének, ellenőrcápákkal hadakoznak. A mesélő ügyesen zsonglőrködik a legkülönbözőbb stílusokkal, és keveri őket humoros kalózturmixba.
Kiskartács kapitány ült a hintaszékében, ami egy kiskunyhóban volt, ami egy tengerparton volt, ami egy partszakaszocskán volt Bivalybún. Volt egy papagája is, aki már előre reszketett, mert egyrészt félős volt kicsit, másrészről viszont Kiskartács kapitány kalandot akart. A papagáj meg, hiába ellenkezett, hiába törte magát, hogy jaj, Kiskartács, engedj már a kalandból, legalább egy centit, na: Kiskartács csak a fejét rázta, hogy nem, és közben vigyorogva hintaszékezett.
Kiskartácsnak egy nagy fregatt kellett, elrejtett kincsek, meg rikoltozás, meg egy faláb. úgyhogy nem habozott, fogta magát, a papagájt, hiába ellenkezett, a hóna alá csapta, és elrohant a könyvtárba.
– Kell egy könyv a hajózásról! – rikoltotta a könyvtárosnak, és az öklét rázta felé. – Deiiiiilyen vastag legyen ám,különben a hátadra kötöm a sarkad!
úgyhogy Kiskartács, a kapitány kivett egy könyvet ahajózásról, és olvasni kezdte, és falta a betűket, és közbenpici papírosokra jegyzetelt.Tele lett velük a kiskunyhó. Skrr-skrr, mondta a papíron a lúdtoll. Hinta-palinta, mondta a hintaszék. és így telt el két év. A folyamatosan rikácsoló meg ellenkező papagáj gúzsba lett kötve, de azért kapott néha kenyeret meg vizet. Aztán Kiskartács, a kapitány két év múlva felállt a hintaszékből, átmászott a fölgyülemlett papíroshegyeken, befonta a köribenőtt, rőtnyi-rőfnyi szakállát, megállt a kiskunyhó ajtajában, és így ordított:
– Kell egy vadtengerészeti tengerimalac!
úgyhogy Kiskartács, a kapitány fogta magát, és elrohant Bivalybúba, be az állatkereskedésbe egyenest, ott meg csak néztek rá, hogy ez meg ki. – Kell egy vadtengerészeti tengerimalac, aki jelzi a vihart, meg aranyos is, úgyhogy adjatok egy lexikont a vadtengerészeti tengerimalacokról! – rivallta a rettenetesen szőrös Kiskartács kapitány –, vagy istenuccse, a legényeimmel porig rombolom ezt a piperkőc porfészket! Egy darab legény nem sok, annyi nem állt Kiskartács mögött, de azért adtak neki. így hát Kiskartács, a kapitány a kiskunyhóba hazabuszozott, a hintaszékbe beleült, és megalapozta lexikális tudását a vadtengerészeti tengerimalacokról.
Már tudta, mi az a Szuszogó Körömfogú, mire eltelt egy év. Már képes volt megkülönböztetni a Harapós Kaszkarint a Karmolós Kikupájtól, mikor véget ért a harmadik. és az ötödik év közepére, egészen pontosan június 24-én Kiskartács kapitány már perfekt is lett tengerimalacológiából. Kiskartács hümmögött, hogy hömm-hömm. A papagáj a sarokban ült, citromos sütit evett málnakeksszel, és nem szólt semmit, mert tele volt a szája.
és akkor Kiskartács, a rettenetes kapitány felpattant, kievickélt a jegyzetek és papírosok és kalamárisok és eldobált paksaméták közül egészen a kiskunyhó ajtajáig, és a morajló, habzó-babzó Tengeróceánt így fenyegette meg:
– Akkor most jön a faláb! úgyhogy Kiskartács kapitány elrohant a bivalybúi ácshoz. – Tanítsál meg ácskodni, te ács! – őrjöngött iszonytatóan. – Vagy megtudod, hogy mi van a palló végén!8
– Miért, mi van? – kérdezte az ács, mert tényleg nem tudta. – Eperfagyi? Bocimedve?
– Grr-grrr – válaszolta Kiskartács, úgyhogy az ács vállat vont, és megtanította ácskodni.
Ez eltartott tíz évig, de Kiskartács megtanulta, hogy készül a faláb. és Kiskartács mellesleg a kiskunyhóból nagykunyhócskát faragott, épített egy új hintaszéket is, kiismerte a fákat, kalapált, vésett és vásott. A véső azt mondta: vss-vsss. A kalapács azt mondta: csitt-csatt. A papagáj közben azt mondta: Na, izé, hát akkor mostan...? – és idegesen nézegette a zsebóráját.
De a kalandról Kiskartács juszt sem mondott le. 11 év kellett még, mire megtanult térképészni. 12 év alatt letudta a haditechnikát. 13 év kellett az űrkutatáshoz–Kiskartács szerint az a hajó nem hajó, amelyik nem tudja meglovagolni a holdvilágot. és az utolsó 14 év azzal telt el, hogy megépített egy igazi fregattot.
Ott állt harcra készen. Vitorlája piros volt, és fekete volt, és a tetején ott lengedezett a halálfejes zászló. és nézte, nézte az ősz szakállú, összepöszörödött Kiskartács kapitány a nagykunyhócska ajtajából, ahogy a fregattját nyaldossa a víz, és mosolygott, és mosolygott, és nem tudta abbahagyni.
– Hejj-hejj. Micsoda kalandjaim voltak – és bólogatott, s az öreg papagáj a vállán motyorászott kicsit, Kiskartács pedig beleült a hintaszékébe, hinta-palinta, mondta a hintaszék, de csak halkan, mire Kiskartács, a rettenetes, hét tengeren híres, megénekelt kapitány ezt válaszolta neki halkacskán: – Csak most valahogy pihennék egy kicsit. És elaludt Kiskartács, a kapitány. és a papagáj odalopózott, lábujjhegyen, és adott a ráncos homlokára három darab puszit.
