Kicsik nagy problémái
A könyv, a mese egy kisgyereknek nem csak szórakozás: ők mélyen azonosulnak a történetekkel, újra átélik bennük a mindennapjaikat. A mese önreflexió, így tudják a gondjaikat-bajaikat-örömeiket kívülről látni. Miközben átélik a mesét, következmények nélkül, „veszélytelenül” szembesülnek olyan érzelmekkel, helyzetekkel, amiket meg kell oldaniuk. Kicsit olyan ez, mint a birkózó kisoroszlánok, akik a vadászatot gyakorolják játszva. A gyerekek mesét hallgatva élni és érezni tanulnak.
A
Pagonyban rengetegszer találkozunk olyan vásárlókkal, szülőkkel, akik öntudatlanul érzik vagy megtapasztalták, hogy milyen fontos egy-egy konkrét probléma oldásában az olyan mese, ami tükröt tart a gyereknek, és a lehetséges pozitív végkifejlet felmutatásával megnyugtatja őt. Pontosan tudják, mit szeretnének: alvással, evéssel, szobatisztasággal, betegséggel kapcsolatosat. Félelmekkel, sötéttel, bátorsággal kapcsolatos mesét; olyat, amiben veszekedéseket kell megoldani, amiben barátok játszanak együtt, testvér születik, amiben el kell szakadni kicsit a szülőktől, és önállóan kell tenni-venni.
Gyakorló szülőként és gyerekirodalommal foglalkozóként mi is keressük az ilyen meséket. Fontos, hogy felismerhetően legyen a probléma exponálva, de ne legyen kioktatóan kibontva. Érezze az olvasó, hogy nem szégyen, sőt jó az érzelmek megmutatása, kimutatása, mert attól nem gyengébbek, de erősebbek leszünk.
Már a kezdetektől ezek jelentették az alapot: Marék Veronika Boribon sorozata ennek a műfajnak a magyarországi megteremtője. Míg Boribon a kisgyerek mikrokörnyezetére koncentrál, addig Bartos Erika Bogyó és Babóca univerzumában a szociális kapcsolatok sokrétű, szövevényes világát mutatja meg az óvodások szintjén. Berg Judit Maszatja pedig egy kis felfedező: az önálló cselekvést, a világ felmérését helyezik e könyvek a középpontba.
A régi kedvencek mellett újabb színt jelentenek a palettán Axel Scheffler Pipp és Polli történetei. Scheffler meséit a kislánya ihlette. Rajzolás közben elnézte, ahogy a kislánya játszik, és felfedezte, hogy a kisgyerekek milyen erővel élik meg az érzelmeiket, milyen hirtelen váltanak teljesen ellentétes érzelmek között, mint a bánat és az öröm, a szégyen és az elégedettség.
Pipp és Polli történeteiben egy nyuszifiú és egy egérkislány élnek kis házaikban valahol nem messze egymástól, a legnagyobb barátságban. Mindent együtt csinálnak: együtt mennek a játszótérre, együtt építenek hóembert, vendégeskednek, sőt, a legújabb könyvekben Polli ott is alszik Pippnél. Boldog együttléteiket, közös játékukat mindig megzavarja valami apróság. Pontosabban valami, ami nekünk apróság, de a legkisebbeknek nagyon is jelentős probléma. Ilyen, amikor Pipp az elmélyült játék közepette bepisil (de nem baj, mert át tud öltözni Pollinál, igaz, lányruhába), amikor összevesznek a rolleren, és Polli elesik, avagy a hóember építésnek csúnya veszekedés, sőt verekedés lesz a vége, kipukkad a lufi, Polli kétségbeesik, mert nem tud vendégségben az alvóállata nélkül aludni. Ami megoldja a konfliktusokat, az mindig a magyarázkodás és kioktatás nélküli vigasz: az ölelés, az együttlét, az elfogadás. Mindeközben a problémák nincsenek elkenve, nem válnak súlytalanná. Nem szerepel a semmi baj!-hozzáállás, itt ha gond van, akkor felkiáltunk: Jaj! De a történetek felrajzolnak egy-egy megoldási javaslatot is: ha valakit megbántottunk, kérjünk bocsánatot, ha megharagudtunk rá, tudjuk elengedni a haragot, ha fél valaki, akkor álljunk ki mellette.
Hasonlóképp a legkisebbekhez szóló egészen rövid történetek Misunak, a kisnyuszinak a meséi. Misu egy békés nyuszicsaládban él anyával és apával, és persze nagymamával, unokatestvérrel, barátokkal. Minden oldal egy újabb mese, pillanatfelvétel egy három-négyéves életéből, aki kíváncsian fedezi fel azt a mikrovilágot, amiben él. Olyan kérdéseket tesz fel, mint a legtöbb kortársa, például, hogy miért nincs nyáron is egyszer karácsony (nagyival eljátsszák, hogy van), miért piros a répa és miért nem lehet mindennap sütit sütni. A Misu nagy témája ugyanis – és ebből is látszik, hogy egy hajszállal nagyobbaknak szól, mint Pipp és Polli meséi – az akarat: a kisnyuszi akarata és elképzelései ütköznek folyamatosan a világ működésével. Misu mindig akar vagy éppenséggel nem akar valamit: nem akar sapkát venni, de ki akar menni játszani. Csak csokit akar enni, amíg meg nem látja a finom ebédet. Nem akar elmenni az orvoshoz és nem akar enni adni a kiscsibéjének, és nagyon nem akarja, hogy anya bármi mással foglalkozzon rajta kívül. A kis mesék során mégis belátja, hogy miért érdemes együttműködni a szüleivel illetve a barátaival. Ami nagyon fontos: Misunak soha nem kell feladnia önmagát. Nem kell értelmetlenül engedelmeskednie, a körülötte lévő felnőttek türelmesen és kedvesen vezetgetik az ésszerű, nem túl szigorú szabályok között, a barátai pedig, még ha vitatkoznak is vele, végül mégis a közös játékot választják. A mesék nemcsak nyúlfarknyiak, de békésen ráérősek is: mindenki ráér megvárni, hogy Misu maga találjon megoldást a problémáira, hogy végiggondolja és döntsön. Ha nem akarja becsomagolni az ajándékát, mert nem tetszik a papír, rajzolhat új ajándékot, eleve becsomagolva. Ha nem akar oviba menni, az anyukája addig kérdezgeti, amíg ki nem deríti mi a baj forrása. Ahogy a Pipp és Polliban, a kulcsszó itt is az elfogadás, csak éppen itt a gyerek és a szülő között.
