Ki kap el, ha hanyatt-homlok futsz a rozson át?
Először nem tudtam, nem akartam letenni a könyvet. Úgy futottam neki, hogy na, mi ez, nem értem, Rozsban a fogó? Rozsban? A fogó? Harapó? Vagy milyen? Ekkora hülyeséget! Aztán a regény csúcspontján leesett. Fogó, aki embereket kap el. Gyerekeket. Mert ez Holden Caulfield álma, ezt szeretné csinálni: állni a rozsföldön, egy hatalmas szakadék szélén, és a sok ezer szaladgáló, játszadozó gyerekre vigyázni, hogy ne essenek le. Ő szeretne lenni a rozsban a fogó...
Ülök a gép előtt, kezemben a Rozsban a fogó, másodszorra olvasom, közben előttem a képernyőn a Zabhegyező, azt harmadszor. Összehasonlítom a két fordítást, és minden bekezdésben legalább kétszer felnevetek, az új fordítás szerzője, Barna Imre javára. Szikrázóan friss, mai, ötletes. Egy ütősebb, közvetlenebb Salinger-fordítást olvashattok, egy hiteles, mocskosszájú, szerethető Holden Caulfieldet ismerhettek meg. Aki más, mint akit eddig ismertetek. Most is beleborzongok, ahogy a könyvre gondolok.
Nemrég elolvastam Pálos Máté kritikáját az Origón, és majdnem mindenben egyetértek vele. Az új fordítás nem csak modernebb, könnyebben fogyasztható, kevésbé körülményesek benne a mondatok, de közelebb áll az eredeti angol szöveghez, és annyira más, mint a Zabhegyező, hogy... Bírnád. Szóval, nem tudtam letenni a könyvet, már az első oldal szövegelése mellbe vágott és szinte végig fenntartotta a feszültséget. Nahát, ez tetszik, hát ez marha jó, gondoltam pár oldal után. Még hogy rossz fordítás! Ez egy új könyv, és milyen szuper!
A sztori dióhéjban, annak, aki még nem ismeri (figyelem, cselekményleírás következik!): Tél van. Holden a Pencey nevű iskolába jár, azaz járt, éppen most rúgták ki. Még beköszön az egyik tanárához, aztán elindul hazafelé. El kell nyújtania az utazást, mert nem mer a szünet előtt a szüleivel találkozni. 
A fiút semmi és senki nem tartja; 13 évesen meghalt az öccse, Allie, a szülei pedig pszichológushoz küldték, mert betörte a öklével a garázsablakokat. Bátyja, Débé Hollywoodban, Holdentől távol él, ritkán találkoznak. Amíg hazajut, New Yorkban taxizik, flörtöl, kocsmázik, moziba megy, randizik, keresi és nem találja a helyét se a kortársai, se a felnőttek közt. Kínzón egyedül van és egyre nyomorultabbul érzi magát. Ebben a válságos, kiszolgáltatott állapotban egy szállóban megszégyenítik és kirabolják. Végül úgy dönt, mégis hazamegy. Éjjel belopózik a húgához, Phoebehez, az egyetlen emberhez, akivel szoros és őszinte kapcsolata van. Phoebe megijed, mert Holden elmeséli neki, hogy többet nem fog iskolába járni, el akar költözni egy coloradói tanyára. Megjönnek a szülők; Holden kilopózik és elmegy a volt tanárjához, ahol úgy tűnik, menedékre lel, de arra ébred, hogy barátja fixírozza őt az ágya mellett. Elmenekül. Másnap újra találkozik Phoebével (még mindig inkognitóban), aki nem akar elbúcsúzni tőle: egy megpakolt bőröndöt cipel magával. Holden dühös lesz, de mikor felismeri, ő felelős a hugáért, és szeretné is vállalni ezt a felelősséget, megnyugszik. Befizeti a lányt körhintázni, utána együtt hazamennek. A regény cselekménye keretben van: a könyv elején és a végén Holden jelzi, most egy szanatóriumban, vagy pszichiátriai klinikán van és azt meséli el, hogyan jutott oda.
A szleng, amit Barna ügyesen használ, vagány, mai. Kamuzik, hülyeség, leszarom, kurvára, rohadtul, tökre, behaltam. Fú, így, frankón. De nem csak a szleng új, a mondatok jelentése egy árnyalatnyit más. S így Holden karaktere is. Gyepesnél: "Egyszer mellette ültem a buszon Agerstownból jövet, és beszélgettünk. Bírtam a dumáját. Nagy orra van, a körmei tövig rágva, szinte véresek, a fején meg olyan nyavalyás műhaj, amilyet mostanában viselnek, de őt valahogy sajnálni kellett. Azt szerettem benne, hogy nem tömött azzal a maszlaggal, hogy milyen nagyfiú az ő apja. Biztos tudta is, micsoda genny alak." Barnánál: "Egyszer mellette ültem Agerstownból jövet a buszon, és így szóba elegyedtünk. Bírtam őt. Nagy orra van, a körmei mind véresre rágva, és ilyen idétlen, hegyes szivacsmelltartót visel, és mégis olyan szánalomra méltó volt valahogy. Azt bírtam benne, hogy egyáltalán nem vágott fel a faterjával. Valószínűleg tudta, mekkora bunkó a fater."
Egyedül az isi szó zavart egy kicsit, szívesebben olvastam volna helyette sulit (a végén ez is összejött), de ennyi. Egyébként nekem tökéletes. A szóhasználat is. Holden nem kíméli (szavakkal) azt, aki képmutató, kicsinyes, rosszindulatú, vagy aki untatja. Tiszta szívű, őszinte, érzékeny fiú. Mikor visszaemlékszik, még a leghitványabb alakok, azok is, akik bántották, hiányoznak neki. A krízise után Holden lebetegszik, szanatóriumba viszik. Hogy utána mi lesz - kérdezi az analitikusa - szeptembertől fog-e majd rendesen tanulni? Milyen hülye kérdés már ez. Hogy így honnan tudhatná valaki, mit csinál majd, amíg nem csinálja? Hát sehonnan.
