Megérkezett a legújabb kuflis társas, a Jó étvágyat kuflik! Próbáld ki a cikkben te is a játékot!
Szerintem ha valaki a kezébe vesz egy kuflis társast, már az lenyűgözi, hogy biztosan nem fog snassz piros, sárga meg zöld bábukkal találkozni, hanem a megszokott Kufli figurák mellett csupa elvarázsolt teremtménnyel azonosulhat a játék során. Dániel András meseszereplői egyszerűen nem tudnak kifogyni. Határtalan fantáziával születnek a lények, a tárgyak, amiket nem lehet mosolygás nélkül befogadni. Ez a nevetés pedig egy nagyon fontos kapocs gyerek és szülő között, nem csak a Kufli-mesék olvasása, hanem a kuflis társasok játszása közben is.
Méretben pont a két elődje között található. A társasnál kisebb, a kártyánál nagyobb, élvezeti értéke pedig maximális.
Ahogy a pagonyos játékok sajátja, úgy ebben is 3 különböző játékvariáció található. Célközönségnek a 3-8 évesek lettek meghatározva, ami persze nem zárja ki, hogy akár a felnőttek is jól mulassanak rajta.. Nagyon fontos tulajdonsága a játéknak, hogy kooperatív! A játékosok elsősorban memóriafejlesztésre, taktikázásra, és számolásos feladatra készülhetnek, de mindezt nagy összefogásban, és nem versenyzésben.
A dobozkában összesen 30 kártyalap található, de nem azok a klasszikus fajták! Vannak benne rétlapok, meg rétlakó lapok, zöldségbokrok, vadzöldségek, 1 bárcsakbokor, 1 kosárka, és 7 medvegyík lapka is. No meg természetesen a kufli bábok, a Kuflinyomozókhoz hasonló kivitelezésben: itt is fakorongokra ragasztott kuflimatricákkal játszhatunk.
Az első játék a Kufliszüret, ami elsősorban memóriafejlesztő. Az összes kufli azon igyekszik a játék során, hogy megelőzzék a medvegyíkot, a vadzöldségek leszedésében, mielőtt az elérne a Bárcsakbokorhoz. A 7 darab rétlapot lerakjuk egy sorba, és a sor végére kerül a Bárcsakbokor. Minden rétlapra kerül egy-egy vadzöldség. A többi kártyát, a Medvegyíkos, a rétlakós, és a bokrokat ábrázoló kártyácskákat összekeverve, és lefordítva kell lehelyezni az asztalra. Ők lesznek a memória feladat szereplői.
Attól függően, hogy mit húznak a játékosok, zajlanak az események: ha Rétlakót húz, akkor nem történik semmi, ha Medvegyíkot húz, akkor a Medvegyík bábu halad egyet a Rétlapkákon, és eggyel közelebb kerül a Bárcsakbokorhoz. A Medvegyíkos lapot vissza kell fordítanunk, és jó alaposan meg kell jegyeznünk, hogy legközelebb véletlenül se azt fordítsuk fel. Ha Vadzöldséges kártyára találunk, akkor begyűjthetünk a rétről egy zöldséget egy közös kosárba. A felhúzott kártyát pedig kivehetjük a többi közül, így el kezdenek fogyni a lefordított kártyáink, és egyre könnyebb lesz megjegyezni, hogy hol vannak a Medvegyíkok, és a Kuflikat is gyorsan el tudjuk juttatni a bokorhoz.
A második játék a Kuflileves:
A Kuflik levesfőzésre készülődnek, mert szegény Fityirsz megbetegedett. A leveshez sok-sok zöldségre van szükségük. Ehhez egy hosszú utat kell bejárniuk, melyet a Rétlapok, Rétlakó lapok és a Zöldségesbokrok lerakásával kapunk. A Bárcsakbokor a start, a Kosár lapka pedig a cél. A játékosok választanak maguknak egy-egy Kuflit, és két kockával dobhatnak a haladáshoz. Nagyon izgi, hogy több lépés-választási lehetőségük van. Léphetnek csak az egyik kocka eredményével, vagy a két kocka összeadott értékével, vagy akár a különbségével is. Ez azért fontos, mert egyáltalán nem mindegy, milyen kártyára lép a játékos. Tehát jól át kell gondolni, hogy melyik számmal, hova jutunk. Ha Zöldségbokorra lépett, megkapja a zöldséget, ha Rétlakóra, akkor el kell olvasni, hogy milyen feladatot kell végrehajtania. A feladatokat a játékszabály leírásban találod meg. Mindeközben a Medvegyíkocskánk is halad. Ő minden játékos dobásánál a nagyobb értékű kocka eredményét lépheti, és föl-le futkorázhat az úton.
A játéknak akkor van vége, ha minden játékos beért a célba. Utána pedig jön a számolás, hogy közösen hány pontot sikerült elérnie a csapatnak.
A harmadik játék a Kuflietető:
Ez a játék a legnehezebb. Itt már taktikázni, logikázni kell ahhoz, hogy a Kuflik tudjanak szerezni maguknak egyet-egyet a vadzöldségekből, szemben a Medvegyíkkal, aki szintén minél több zöldséget szeretne felfalni.
A játékhoz ebben az esetben egy 5x5-ös pályát kell kialakítani a kártyákból /5 medvegyíkosat már a játék előtt ki kell venni a pakliból/ A pálya közepén lesz a kosárlap, körülötte pedig tetszés szerint 3 Vadzöldség, 3 Rétlap,1 Rétlakó és 1 Medvegyíkos lap. A maradék 16 lap, a külső sorba kerül. A Zöldségbokrokra rá kell helyeznünk a hozzájuk való zöldségeket. Mindenki választ magának egy Kuflibábút, és a Bárcsakbokortól várják az indulást, míg a Medvegyik egy medvegyíkos lapon várja a startot. A lényeg, hogy megindul a lépegetés és a zöldség gyűjtögetés. Mindenki max hármat léphet, de átlósan senki nem közlekedhet. A Kuflik, ha Medvegyík lapkán állnak, odacsalják vele magukhoz a Medvegyíkot, aki azonban a kosarukból már nem tudja kizabálni a zöldséget. A Medvegyik amúgy nem csinál mást, mint a hozzá legközelebb található zöldségeket kebelezi be. A Kuflik ezzel szemben össze tudnak fogni. Meg tudják védeni egymást, illetve el tudnak tűnni a Medvegyíkok elől a manótevék alagútján is:-) A játéknak akkor van vége, ha az összes vadzöldség elfogyott a tábláról.
Különféle érdekes és izgalmas tematikus táborokkal várjuk a gyerekeket, hogy élményekben gazdag, feledhetetlen nyarat töltsenek el velünk! Nálunk találkozhatnak Ruminivel, kerámiázhatnak, legózhatnak, társasjátékozhatnak, filmet forgathatnak vagy természetbúvárkodhatnak. Olvass tovább, tudj meg mindent! tovább...
Olvasás, kaland, játék, vita és felelősségteljes döntés – Ez mind a diákzsűri feladata.Szeretnétek megismerni a kortárs magyar gyerek- és ifjúsági irodalmat? Szeretnétek TI kiválasztani, melyek voltak 2024 legjobb könyvei?A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum 2025-ben is díjazza az előző év legjobbnak ítélt gyerek- és ifjúsági könyveit több kategóriában.De eláruljuk nektek, a szerzők, illusztrátorok és kiadók számára a diákzsűri döntése legalább akkora kitüntetést jelent, mint a szakmai zsűri díjai.Olvass tovább! tovább...
Kedves pedagógusok!A nagy érdeklődésre való tekintettel februárban is Molnár Krisztina Rita Szépíró-díjas költő, író, műfordító Ilyen kék virágok című különleges könyve alapján fogunk dolgozni a Pagony Tanári Műhelyben. tovább...
Kedves pedagógusok!2025-ben is folytatjuk a mindenki számára nyitott, ingyenes Pagony Tanári Műhely munkáját.Molnár Krisztina Rita Szépíró-díjas költő, író, műfordító Ilyen kék virágok című különleges könyve lesz a kiindulásunk. Olvass tovább! tovább...
2025-ben a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve díj szerzői kategóriájában két Pagony kiadású könyvet is a legmagasabb elismerésben részesített. A 7-9 éveseknek szóló könyvek közül Kiss Judit Ágnes Tujaszörny és nyírfakobold című könyve bizonyult a legjobbnak, a 9-12 évesek szóló könyvek jelöltjei sorából pedig Gimesi Dóra - Rofusz Kinga Amikor mesélni kezdtek a fák című csodálatos alkotása emelkedett ki.Ismerd meg te is a könyveket egy különleges exPEDíció keretében! tovább...
Könnyű dolga van a húsvéti nyuszinak! Varázslatos módon azonnal kitalálja, melyik gyerek milyen csokitojásnak, csokinyuszinak, kifestőnek vagy egyéb kincsnek örülne. A szülőknek nehezebb a dolguk: varázslatos segítség nélkül néha könnyű elveszni a bőséges húsvéti kínálatban. Ha felejthetetlenné szeretnéd tenni a gyereked tavaszi szünetét, mi segítünk! Összeállításunkban csak a legmenőbb húsvéti játékokat, kiegészítőket, foglalkoztatókat találod. A gyerekedet te ismered legjobban – de mi megmutatjuk az összes lehetőséget. Olvass tovább! tovább...
Abban, hogy rengeteg szuper ovis könyvet tudunk ajánlani, az a legjobb, hogy te kiválaszthatod pontosan azokat, amik testreszabottan nektek íródtak! Te tudod a legjobban, hogy a gyerkőcödnek milyen a temperamentuma, mit szeret igazán, és mi az, amitől fejvesztve menekül. Böngészd át a csupaovis, csupakönyves szemlénket, és gyűjtsd össze az igazán nektek való mesekönyveket a vidám óvodás évekért! tovább...
Számtalan gyerekkönyv jelenik meg minden évben a különböző kiadóknál, így nehéz közülük választani, melyek lehetnek a legszínvonalasabbak, amikre aztán igazán érdemes odafigyelni. A HUBBY egy szakmai zsűri segítségével rangsorol, és először kiválasztja az úgynevezett shortlistes könyveket, amelyek közül kategóriánként kikerülhetnek a győztesek. Most megmutatjuk neked a nyerteseket, köztük 3 pagonyosat, valamint a kiadónk shorlistes alkotásait is. Gratulálunk az alkotóknak! tovább...
Esik az eső? Fúj a szél? Beütött a náthaszezon? Vagy esetleg túl meleg van ahhoz, hogy kimenjetek a játszótérre?Aggodalomra semmi ok! Rengeteg szuper foglalkoztató füzetünk van, amivel könnyedén leköthetik magukat a gyerekek! Rajzolás, színezés, matricázás, festés, ragasztás, gyurmázás, mi kell még? Ebből a szemléből biztosan tudsz majd választani! tovább...
Ahhoz, hogy magunkkal és a környezetünkkel is harmóniában éljünk, elengedhetetlen, hogy ismerjük, a helyén kezeljük és jól kommunikáljuk az érzelmeinket. De hogyan beszélsz meg egy kisgyerekkel olyan témákat, mint az önbizalom, az önfegyelem vagy az elengedés fontossága? Vagy akár azt, hogyan dolgozza fel a haragot, a bánatot és a szorongást? Ebben a szemlében olyan könyveket válogattunk össze, amik éppen ebben segítenek! Kattints, és válaszd ki, amelyikre nektek szükségetek van! Bármilyen érzelmi nehézség leküzdéséhez keresel segítséget, itt megtalálod! tovább...