Jill Tomlinson, aki legyőzte félelmeit
Sokan sétálnak el a Pagony kirakata előtt nap mint nap: nekik már jó ismerősük Hupp, a bagoly, csak eddig olaszul láthatták Jill Tomlinson klasszikusát. Hupp, a kis bagoly viszont végre megérkezett magyarul is hozzánk, hogy segítsen a sötétben félős gyerekeknek megszeretni a sötétséget, hogy megismerjük Jill Tomlinson, és nem utolsósorban a népszerű olasz illusztrátor, Anna Laura Cantone kedves, groteszk humorát. A baglyot meglátva mindenkinek az első szava: jaj, de cuki. Hát kívánom, hogy ez, a Cantone-féle, Tomlinson-féle cukortalan, empatikus, humoros cuki legyen mindenkinek a cuki. Olvassátok el összefoglalónkat a kötet írójáról, aki nagyon különleges ember volt.
Jill Tomlinson soha nem akart író lenni. Operaénekes akart lenni, aztán úgy döntött, inkább családot alapít. De közbeszólt egész életét befolyásoló betegsége, így másfelé kellett teremtő energiáit elvezetni. Elkezdett egy újságíró-iskolát, és a harmadik óra után úgy döntött, hogy gyerekkönyveket fog írni.
Nem volt könnyű a kezdet. Első meséjét, a Buszt, aki templomba ment-et tizenhat kiadó utasította vissza, míg végül elfogadták és képeskönyv formában megjelenhetett. Az elsőt még számos képeskönyv követte, de így idő után szűknek érezte a formát. Írt öt rövid történetet egy tyúkról, aki meg akarja látogatni a nagynénjét és a kiscsibéit.
A kiadója úgy gondolta, ha ír öt hasonló hangvételű történetet, az jól illik az új, felolvasós sorozatukba. Miután jó sokat, keményen gyúrták a szöveget a kiadóval, megjelent a a Tyúk, aki nem akarta feladni, amit hamarosan követett a Macska, aki haza akart menni.
A sorozat következő kötetét az egyre súlyosabb betegség árnyékában írta. Az egyre rosszabb fizikai tünetek okára éppen a megjelenéskor derült fény – Jill Tomlinson-nak sclerosis multiplexe volt, ami egy idegbénulásos betegség. De éppen ez a könyv, A bagoly, aki félt a sötétben, hozta meg a legnagyobb sikert és ismertséget. Így aztán a betegség sem szegte kedvét! Ugyan írni nem tudott, de a családja segítségével egymást követték a könyvek. Állandó, szinte megváloszalhatatlan kérdéseire választ kerestek, elvégezték a könyvekhez szükséges kutatásokat. Ugyanis minden kis állatról szóló meseregényt alapos kutatás előzte meg. Ez természetesen a végeredményen nem látszik – a tudást nem beleírta, hanem felhasználta a művekben. A könyvekben a kedvessége és a humora minden nehézséget legyőz. Emlegette is, hogy nincs még egy író, aki sem olvasni, sem írni nem tud.
Amíg tisztán tudott beszélni, nagyon szerette maga olvasni a meséit a gyerekeknek vagy a barátainak, és gyakran elment kerekesszékkel a helyi iskolákba is felolvasni. Ahogy a Hupp, a bagolyfióka vijjogását megszólaltatta, az emlékezetes maradt minden hallgatójának.
Azt mondta, azért ír gyerekeknek kis állatokról, mert így rögtön, gond nélkül tudnak az érzelmekkel azonosulni, és nem akadályozzák ebben a társadalmi előítéletek, a bőrszínük vagy anyagi helyzetük.
Tomlinson hirtelen, váratlanul halt meg, 45 évesen. De a könyveiben örökké megmarad pezsgő, szabad, gondoskodó személyisége.
A bagoly, aki félt a sötétben először 1968-ban jelent meg, majd 2001-ben újra kiadták, új illusztrációkkal. A kötet népszerűsége töretlen volt Angliában, gyakorlatilag minden évben újra megjelent. Többször színre vitték, megjelent belőle hangoskönyv, sőt, még a Londoni Planetáriumban is előadták a bagoly történetét.
A történet egy kis gyöngybagolyról szól, Huppról, aki fél a sötéttől. A könyv hét fejezetében, hét éjszaka során Hupp egy-egy emberrel vagy állattal beszélget, aki szereti a sötétet. Minden beszélgetés során megtud valami újat a sötétről, és végül ő maga is megszereti a sötétet – meggyőzik, de mégis magától jön rá. A mamája és a papája is türelmesen és támogatóan várja, hogy saját maga legyőzze a félelmét, nem kényszerítik semmire.
A könyvet Angliában a pszichiáterek is ajánlják a sötéttől való félelem kezelésére.
Aki tud angolul, annak nagyon ajánlom a könyvből készült hangoskönyv videóját, nagyon szépen olvassák angolul a mesét.
Itt meg egy prezi a könyvről.
Forrás: egmont.co.uk
