Izgalmas, belevaló és szuperhősös, mi az?
Bence egy átlagos harmadikos kisfiú, kedvenc étele a bolognai spagetti, kedvenc játéka pedig a Türkiz Palástot Viselő Nabu (röviden türkiz Nabu). Amikor a hatodikos Nagy Pelva elveszi tőle a játékot, Bence és legjobb barátja terveket szőnek a visszaszerzésére, és végül nem a kókuszgolyóba rejtett csótány trükkje lesz a megoldás… Magyari Péter újságíró első gyerekkönyvét Lanczinger Mátyás jópofa rajzai díszítik, és tényleg nemcsak gyerekeknek szól, hanem kifejezetten szórakoztató a szülők számára is.
Sokszor olvashatjuk, hogy nemcsak a gyerek fogja élvezni az olvasást, de az esetleg a történetet esténként felolvasó felnőttnek is szórakoztató lesz a mese – és hányszor történik meg, hogy ez nem is van így a valóságban. De most bizton állíthatom, hogy ez esetben igaz, mivel a Bence és a türkiz Nabu gyakorlatilag letehetetlen volt számomra. Rettenetesen jó volt olvasni, érettebb fejjel is kifejezetten jó olvasmány, és tényleg lehet izgulni rajta, hogy hogyan szerzi vissza Bence a türkiz Nabuját.
De ki is, mi is az a türkiz Nabu? Mikor Bencének kivették a manduláját, hogy elviselhetőbb legyen a hosszú kórházi lábadozás, a szülei megajándékozták egy türkiz Nabuval, a világ legmenőbb szuperhősével, akinek türkizszínű köpenye van, és ötféle fegyvere: egy kés, egy aknavető, egy pisztoly, egy dobócsillag és egy elektromos sokkoló. Miután meggyógyult, Bence egyik nap bevitte a Nabut a suliba, és elvette tőle egyhatodikos fiú, a Nagy Pelva, Bence pedig borzasztóan érezte magát, mert a szülei eleve megtiltották neki, hogy egy ilyen drága játékot bevigyen az iskolába.
Nem is csoda, hogy Nabura szemet vetett a Nagy Pelva. Nabu Bindvárosban szokott harcolni a mutáns szörnyek ellen, akiknek általában három szóból álló nevük van, mint boncolt verébfejű kannibál, vagy pengeujjú álnok démon. Nabu nagyon hatékonyan veszi fel a harcot az ellenséggel, olyannyira, hogy Bence egy idő után rájön arra is, hogy nem feltétlenül annyira izgalmasak Nabu kalandjai, mert a végén úgyis mindig ő győz, például amikor elektromos sokkolóját megpörgetve győzedelmeskedett a moszatos tólakó algaféreg felett. Sokszor felbukkannak Nabu kalandjai, ugyanis Bence belőlük merít erőt és bátorságot, hogy szembeszálljon a hatodikos Nagy Pelvával.
Az értékes játék visszaszerzésére Bence és legjobb barátja, Rigl Zoli három tervet eszelnek ki. Kettőt szinte egyből el is vetnek, viszont a kókuszgolyóba rejtett madárpók ötlete megvalósíthatónak tűnik, ezért annál maradnak, csak csótányra módosítják a fő összetevőt. Ám ez a terv is dugába dőlt, miután a Molnár Szotyi nagybátyjától szerzett argentin csótányt – akit Messi után Zolival Lionelnek keresztelnek – Bence túlságosan megszerette, és inkább megtartotta háziállatnak. Végül úgy oldódik meg a történet, ahogyan nem is számítanánk rá, és a türkiz Nabu visszakerül jogos tulajdonosához, de Bence közben rájön, hogy a Nagy Pelva nem is saját magának akarta megszerezni a játékot, hanem a beteg, műtét előtt álló kisöccsének. Bence pedig ezután magától kölcsönadja a Kis Pelvának Nabut, hogy ne unatkozzon, amíg a kórházban van, mert Bence emlékszik, hogy neki mennyire rossz volt a mandulaműtét után.
Az egyik legnagyobb dolog, ha egy könyv tud hangulatot teremteni, és a Bence és a türkiz Nabu képes erre. Október elején játszódik a történet, amikor már kell kabátot venni suliba menet, de még ki lehet menni focizni, és úgy rugdosni a labdát a focipályát körbevevő rácshoz, hogy az egész játszótér beleremegjen. A könyvet olvasva rendkívül sokszor az az érzésem támadt, hogy a történet egyes elemei biztos megtörténtek a valóságban is, és olyan, mintha Magyari Péter háttérben a focizó gyerekek zajongásával, egy padon ülve nosztalgiázna nekem az általános iskolai vagánykodásokról.
A metrón hangos nevetésre fakasztott például Molnár Szotyi csínytevése, aki a Kornis néni telefonjában felcserélte a számokat, így mikor a férjének, Gyurinak akart üzenni, helyette az „El ne felejtsd Banditát levinni!” típusú üzeneteket a Gyámügyi Előadó (Szilvia) kapta meg. De teljesen hihető a gyereket és felnőttet is egyaránt előszeretettel sértegető öregúr, az enyhén szociopata Csapodi bácsi karaktere is („Tudom, hogy te dobtad el a csokoládé papírját tegnap! Láttam! Ne is tagadd! Szét fogja lyukasztani a csokoládé a fogaidat, ki fognak rohadni a fogak a szádból, és büdös lesz a leheleted, kisfiam!”). Lehet, hogy a gyerekek nem feltétlenül találják viccesnek a száraz és formális tanári szakzsargont („fecsegésükkel zavarják a tanóra rendjét”, „XY helytelenkedését többszöri tanári figyelmeztetés ellenére is folytatta”), mivel igazából minden nap ezzel találkoznak az iskolában, de a közoktatástól már jópár évre eltávolodva az élőbeszéd és Kornis néni szövege közötti kontraszt is kiapadhatatlan humorforrás.
Bár szuperhősökről meg fiúkról szól, a Bence és a türkiz Nabut belevaló kislányoknak ugyanolyan meleg szívvel ajánlom, mint bármelyik fiúnak. Biztos vagyok benne, hogy mindenki számára ugyanannyira élvezetes olvasmány – legyen akár 12, akár 120 éves az illető.
- Városi Dorottya ajánlója -
Ha te is kedvet kaptál a könyvhöz, kattints ide a megrendeléshez!