Hogyan születik a könyv? 1.
Izgalmas cikksorozatot indítunk: bemutatjuk, hogyan születik meg egy a könyv! Most kiderül, hogy a kézirattól kezdve, kik és hogyan foglalkoznak a szöveggel, illusztrációval, kiderül, mit csinál a szerkesztő és mit tördel a tördelő, megmutatjuk, mi történik egy nyomdában, és hogy hogyan kerül az elkészült mű a könyvesboltok polcaira.
Kövesd végig aKét kis dinó Krétán című legújabb könyvünket, olvasd el Berg Judittal készült beszélgetésünket.
- Hogyan született meg Trikó és Nyamm karaktere?
- A két kis dinó sok-sok évvel ezelőtt született meg, Bori lányomnak köszönhetően, aki elsős korában paleontológus akart lenni. Vele terveztük, hogy közösen kitalálunk egy dinós mesét. Bori csak annyit kért, hogy cuki, de harapós dinók legyenek benne, inkább kicsik, mint nagyok, legyen vicces, kalandos, és szerepeljen benne vulkán. Innentől kezdve könnyű dolgom volt: már csak meg kellett írnom az első történetet.
- Miért pont Kréta a mostani állomás? Van valamilyen személyes ok?
- Nagyon szeretem a görög mitológiát, ezért jó előre kigondoltam, hogy az egyik részben az ókori görögökhöz fogom elrepíteni a dinókat. De hogyan? Az eddigi koreográfia szerint a vulkánok szúrják el az időutazást: vagy túl gyengék, vagy félreértik a dinók kívánságát. Kréta szigete adta magát – hiszen könnyű a zsírkréta korral összekeverni. Ráadásul a találkozás a Minótaurusszal rögtön nagy kedvet csinált nekem a történet továbbgondolásához is.
- Mennyi idő alatt írtad meg ezt a kötetet?
- Általában hónapokig forgatok, érlelek magamban egy történetet, amíg eljut arra a szintre, hogy elkezdhetem írni. Ennek a könyvnek tavasszal fogtam neki, aztán elakadtam az ötödik fejezet után, mert valahogy nem volt bennem elég erő. Ilyenkor nem szabad erőltetni, ki kell várni a megfelelő pillanatot, amikor egyszer csak felzúgnak a belső motorok. Ez nyár elején következett be, és akkor másfél hónap alatt sikerült is eljutnom a történet majdnem-végére. Az utolsó nagy hajrá előtt megint tartottam pár hét szünetet, hogy utána friss szemmel, friss fejjel fejezhessem be a mesét.
- Ki olvasta el legelőször az elkészükt művet?
- Az utóbbi időben, a kisfiamnak, Vilmosnak szoktam felolvasni a már elkészült meséket.
- Mi izgat ebben a sorozatban téged?
- Szeretek eljátszani a valós történelmi eseményekkel, és úgy szőni bele őket a mesémbe, hogy a kitalált világ és az ismert legendák összefonódjanak, mintha a történelmet egy kicsit a dinók is alakították volna. Ilyen volt a középkorban Mátyás király és az Egyszer volt Budán kutyavásár története, vagy a híres reneszánsz festő, Raffaello Santi névadása. A Minótaurusz legendát is beleszőttem az új mesébe, Ariadné a gombolyag ötletét például Trikónak köszönheti, de futólag felbukkan a történetben Daidalosz is Ikarosz is. A következő részben pedig a két kis dinó segít majd felfedezni Kolombusznak Amerikát.
- Mi okozott nehézséget?
- Mese és valóság (vagyis a létező legendák) kapcsolódási pontjainak megtalálása az egyik legnehezebb feladat, de ez amúgy rendkívül szórakoztató is. Figyelek arra, hogy mindig alaposan utánanézzek az adott kornak – az építészetnek, szokásoknak, ételeknek, öltözködésnek. Ettől izgalmasabbá válik az olvasó feladata is: ha le tudja hántani a történet kitalált részeit, akkor egy majdnem igaz képet kaphat arról a világról, ahol az adott meseregény játszódik. Ez nagyon jó beszélgetéseknek is lehet az alapja, ha a szülő olvassa fel a történetet.
- Mi szerinted a legviccesebb benne?
- Szeretem a két kis dinó jellemét, Trikó okoskodását, fontoskodását és naivitását, Nyamm harciasságát és őszinteségét. A mai világ tárgyainak, technikai vívmányainak szerepeltetése különböző múltbeli korokban szintén jó poénforrás. Remélem, a gyerekek is mulatságosnak tartják!
- Hogyan zajlik a közös munka Kőszeghy Csillával, a könyv illusztrátorával?
- Általában a kész vagy majdnem kész szöveget szoktam elküldeni neki. Ő gyakran megkérdezi, hogy egyes szereplőket hogy képzeltem el, vannak-e számomra kiemelt fontosságú jelenetek, részek, szóval igyekszik nagyon odafigyelni az én fantáziám képeire is. Ezért nagyon hálás vagyok neki. Néha olyan ötlete támad, ami nem feltétlenül következik a szövegből, ilyenkor egyeztetünk, és ha szükséges, módosítom a szöveget is. Én sajnos még sosem jártam Krétán, a knósszoszi palotában, Csilla viszont igen. Két rajznál is megkérdezte, hogy nem írhatnánk-e át egy picit a szöveget. Én egy helyen kígyós és bikás díszítőmotívumokról írtam, de Csilla, aki megjárta Krétát, látott egy delfines falfestményt Knósszoszban. Én Természetesen boldogan módosítottam a leírást, így most Csilla kedvenc delfinjei is bekerültek a szövegbe és az illusztrációk közé.
- A könyv szerkesztői hogyan, mennyire alakítják a szövegedet?
- Általában kisebb észrevételeik, javaslataik szoktak lenni a szöveget illetően, de a történet kitalálása közben én nagyon szeretek konzultálni Kovács Eszter főszerkesztővel. Ha elbizonytalanodom, vagy nem egyértelmű, hogyan folytassam a történetet, nagy lendületet tudnak adni a beszélgetéseink. Egy hozzáértő, külső szemlélő sokszor tapint rá a lényegre, mert képes észrevenni olyan dolgokat is, amelyek túl közel vannak a szerző szeméhez, ezért magától már nem látja őket.
- Milyen érzés először kézbe venni egy könyvet?
- Amikor az ember először kinyitja a frissen érkezett kötetet, a borító halkan reccsen egyet, a lapok közül nyomdaillat árad, és az érintése is különös, a megszokottnál selymesebb. Szeretem az új könyvet találomra felütni és beleolvasni, közben magamba szívom az illatát, és elképzelem, milyen érzés lehet annak a gyerekeknek belelapozni, aki már régóta várta az új folytatást. A Két kis dinó Krétán a negyvenedik könyvem lesz! Mondhatnám, hogy már hozzászoktam az érzéshez, de egy új könyv érkezése mindig ünnepélyes, felemelő pillanat. Nem lehet nem boldognak lenni tőle.
