Határtalan derű
Fiep Westendorp világszerte leginkább Jip és Janneke, a két holland rosszcsont színes háttér előtt ugrabugráló árnyfigurájáról híres. De épp olyan karikaturiztikusan találó, mulatságosan szerethető Szutyoksári és Titi figurája is - és minden szereplő Trappolkáéktól Ágicán keresztól Koszmókig, aki csak megfordul ezekben a könyvekben. Olvassátok Demény Eszter lelkes portréját erről a különleges alkotóról és Annie M. G. Schmidttel közös munkájukról.
Nézzetek rá erre a fényképre, és szóljon, akit nem önt el valami határtalan derű, nyugalom és jókedv. És aztán nézzétek meg a képeket, nem ugyanez a derű és életigenlés sugárzik mindegyikből? Senki nem szép, senki nem csúnya, mégis mindenki karakteres, olyan, amilyen, úgy szép az élet, ahogy van. Mindehhez a derűhöz és életigenléshez számomra a valóra vált álom, hogy Fiep Westendorp összetalálkozott Annie M. G. Schmidttel.
Író és rajzoló olyannyira összetartozik, hogy néha szinte felmerül bennem a kérdés, vajon a rajz illusztrálja a szöveget, vagy fordítva: a szöveg készült a rajz illusztrációjaként. Az összekötő erő pedig mi más lehet, mint a humor? Fiep így ír erről: „Mindig is szerettem Annie-val dolgozni. Senki mással nem voltam ennyire egy hullámhosszon. Azt hiszem, főként a humor kötött össze bennünket, de volt ott még valami más is: a bizonytalanság. Ha felolvastam egy részt Annie szövegéből, Annie rögtön megkérdezte: „Szerinted is vicces?” Nagyon fontos volt neki. De fordítva is így működött. Amikor Annie az óriási szemüvegén keresztül alaposan megvizsgálta a rajzomat, csak azt vártam, mikor tör ki belőle a nevetés.”
Az összetartozásról pedig így ír: „Ha Annie-nak eszébe jutott valami, felhívott, és elmondta, hogy ezt szeretném, vagy azt szeretném. Én ennek alapján nekiláttam rajzolni, és kiderült, a megírt szöveg nélkül is remekül tudunk együtt dolgozni.”
1949-ben egy női magazinban kaptak egy gyereksarkot. Itt kezdték meg közös pályafutásukat a Jip és Janneke sorozattal. (A Pagonyban már készülünk a magyar kiadásra, de nevet még nem találtunk nekik.) A sorozatot egészen 1995-ig, Annie halálig folytatták. Fiep szerette volna, ha a rajzok minél inkább magunkra vonják az olvasók figyelmét, ezért azt találta ki, hogy a két figurát árnyképként rajzolja meg, az idő múlásával pedig a fekete-fehér hátteret is egyre inkább egyszerűsítette. Egészen addig, amíg felkérést nem kapott egy Bobo nevű gyerekújságtól, hogy ők színes hátteret szeretnének. Így született meg Jip és Janneke végleges stílusa: árnykép-gyerekek színes háttérrel, de még a ruhájuk is színes. Fiep tiszteletére, szülővárosában Jip és Janneke szobrot állítottak.
A következő közös munkájuk 1968-ban, a magyarul Szutyoksárinak keresztelt, mindig koszos kislányról szóló mesék lettek. Első látásra igencsak hihetetlenül, először egy bébiételeket gyártó cég reklámfüzetében jelentek meg a mesék, hat külön kis részben, és a kiadójuk csak később jelentette meg a meséket egy kötetben.
Innentől kezdve a páros olyan elválaszthatatlan lett egymástól mint nálunk Janikovszky és Réber, bár az első megjelenések terepe továbbra is magazin. Így született meg Titi (hollandul Pluk) a kis, piros daruskocsijával, akinek kalandjait kéthetente olvashatták a gyerekek, és gyönyörködhettek a színes képekben. A könyv történetének érdekessége, hogy a könyvkiadó túlságosan költségesnek találta volna, hogy a könyvet is színes rajzokkal adja ki, ezért Annie és Fiep kiadót váltott. Az új kiadó, Querido, jó lóra tett: Titinek azóta közel harminc kiadása jelent meg hollandul. Az eredeti holland kötet jó vaskos, több mint harminc fejezettel. A Pagony ezt két részre bontotta, az első kötet Titi a toronyház tetején címmel jelenik meg, és hamarosan várható a folytatás is.
És még egy érdekesség a könyvről: Fiep halála után hagyatékát Gioia Smid gondozta, aki jó néhány, a Titihez készült illusztrációra bukkant, ami soha nem jelent meg könyv formájában. 
Kiderült, hogy volt 11 fejezet az újságban, ami valamilyen oknál fogva nem került bele a könyvbe. A tizenegy fejezet teljes történetet adott ki, ami már Annie és Fiep halála után, 2004-ben, Titi megmenti az állatokat címen jelent meg. Óriási sikert aratott, és elnyerte az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat, amit életében egyik szerzője sem kapott meg. Titi után egy verseskönyv következett: Veronicáról, a bárányról, a lelkészről és a két zöld hölgyről. Majd jött Otje, szintén a magazinban. Egy temperamentumos szakács, akit mindenhonnan kirúgnak, és kislánya, Otje története, aki viszont remekül szót ért mindenféle állattal.
Fiep Westendorp hosszú pályafutása alatt természetesen másokkal is dolgozott együtt, amelyek közül most egyedül Mies Bouhuys Pim és Pom című macskás történeteit emelem ki.
Még egy érdekesség, csak hogy a képet ide tehessük: 1970-ben díjnyertes képeslapot készített az Unicefnek:
1997-ben a legfontosabb holland olvasást népszerűsítő szervezettől (CPNB) életmű díjat kapott, mintegy kárpótlásként, hogy addig soha semmilyen díjjal nem jutalmazták. Az életmű díjat, amelyet direkt Fiep kedvéért hoztak létre, azzal tették még emlékezetesebbé, hogy 19 korábbi díjnyertes illusztrátor kértek fel, hogy készítsenek rajzokat a Titihez.
Fiep Westendorp 2004. február 3-án halt meg, 88 éves korában. Minden elkészült munkáját, és jogainak gyakorlását a Fiep Westendorp Alapítványra hagyta.
