Három az egyben
Jobb kezekbe nem is kerülhetett volna a Végtelen Spagetti még gépen lévő példánya, hiszen László Zsuzsi, a blog.mamazon.hu szerkesztője, férje pedig szakács, és nem is akármilyen! Szóval új családi főzős könyvünkhöz tőlük kértünk ajánlót, és azt javaslom, ennek elolvasásához ne éhesen álljatok neki!
Amikor gyerek voltam, a „Főzni jó” című könyv volt a mindenem. Máig emlékszem a receptekre, a képekre, az érzésre, ahogy összerakom a süteményeket a könyv receptjei alapján, és arra, hogy a ragacsos kezemmel nem tudok továbblapozni a könyvben. Időről időre próbáltam ennek az általam oly szeretett könyvnek reklámot csapni a saját gyerekeimnél, hátha őket is elfogja ez az érzés, és nekiállnak sütni-főzni. De – mint ahogy sok más mindennél, amit szülőként erőltetünk - valahogy nem sikerült, udvariasan bólogattak, majd megkérdezték az apjukat, hogy is kell főzni ezt vagy amazt (az igazság persze azért az, hogy van nekünk egy saját apa-szakácsunk). Egyszóval egy idő után feladtam, és szomorúan be kellett látnom, hogy még ha a receptek időtállóak is, a gyerekszakácskönyvek stílusa és hangulata bizony kellene, hogy kövesse az időt. Vrábel Krisztina Végtelen Spagetti című könyve ilyen szempontból (is) telitalálat. Amikor tegnap este két pár kíváncsi szem a monitoromra tapadt, hogy mi ez a könyv, és kérdezték, hogy mit szólnék, ha most (este 8-kor) elkészítenénk a csokoládés banánfagyit, éreztem, hogy ez lesz az a bizonyos könyv.
Mert a Végtelen Spagetti annyira szép, hogy tényleg nem lehet letenni. És annyira gyereknyelven íródott, hogy kiskorú olvasói egyértelműen bízni fognak abban, hogy együtt a mamával ilyen szépet ők is tudnak csinálni. Hiszen nagyon fontos, hogy milyen szakácskönyvet adunk a gyerek kezébe, ugyanis ha az ott szereplő gyönyörű ételek nem pont úgy sikerülnek, könnyen jön a kudarcélmény, és akár egy életre elmehet a kis kukta kedve a sütéstől-főzéstől. Pont ezért zseniális ez a könyv, mert eltalálta az egyensúlyt az egyszerű és a különleges között. A sok-sok recept között az epres bundáskenyértől az aszalt sárgabarackos marharaguig minden gyerek meg fogja találni a saját szintjének megfelelő ételt, és olyan jól érthetőek a leírások, hogy szinte biztosan úgy fog sikerülni, ahogy a kis kukta is szeretné. A Végtelen Spagetti ugyanis nem szégyelli a részleteket „Takarékon főzzük a répát puhára”, vagy „Egy nagy fazékban tegyük fel a spagettinek a vizet forrni”, ami elengedhetetlen egy kezdő kiskorú szakácsnak.
És akkor most jön az első hab a tortán – hogy stílusos legyek. Ez a szakácskönyv nemcsak szakácskönyv, hanem könyvajánló is egyben. Főzéssel ajánl könyveket, illetve könyvekkel ajánl recepteket. A Pagony már megint kitalált valami újat, már megint meghaladta a kort azzal, hogy a receptek mellett – nem hivalkodóan és nem reklámszagúan – gyerekkönyvek illusztrációit találjuk, egy-egy idézettel, vagy a szerző és/vagy gyerekei véleményével. Tájékozottnak tartom magam gyerekkönyveket illetően, és mégis akadt olyan könyvajánló a Végtelen Spagettiben, amit nem ismertem, és most emiatt fogok beszerezni.
És hogy miért három az egyben? Mert nem lehet szó nélkül elmenni Neszmélyi Réka és Kaiser György grafikái mellett, melyek miatt tulajdonképpen letehetetlen a könyv. Gyerek és felnőtt egyaránt óhatatlanul elidőzik azokon az oldalakon, ahol fényképek helyett grafikák jelzik, hogy milyen ételek következnek, ahol apró részleteken lehet jókat mosolyogni, ahol óriási felfedezés rájönni, hogy a „tartalomjegyzék” az a tartalomjegyzék.
Ha valaki még gondolkozott volna, hogy melyik az a gyerek/családi szakácskönyv, melyet felelősséggel a gyerekének adhat, szerintem ne tegye tovább, vegye meg inkább a Végtelen Spagettit, és fedezze fel a családi együttlét újabb formáját: a közös főzést.
