„Főmedvém, én egyszer eltünök, s akkor mi lesz?”
Tandori Medvék minden mennyiségben-je számomra alapmű. Alsósként rongyosra olvastam (még szavalni is a "Medvékből" szavaltam, ha épp kellett), és én akkor úgy éreztem, hogy azok a versek gyerekversek. (Madarak és játékmedvék, hát persze, hogy ez csak gyerekeknek szól!) Azóta is sokszor veszem kezembe a kötetet, és mindig az az érzésem, hogy a versek nőnek velem, egyre több oldalukat mutatják meg. Jó érzés hát a Pagony Kiadónál megjelent Medveálom madárszárnyon című kötetben újra, új versekben találkozni ugyanazokkal a játékmedvékkel, akik még mindig ugyanannyira szeretnek (gomb)focizni, rallyt rendezni, nézni a vébét, etetni a verebeket, vagy épp hallgatni a madarak dalát. A medveszekrényben laknak, figyelik a világot, gondolkodnak, beszélgetnek a gazdájukkal. - Kovács Tamás ajánlója
Lelkes olvasója lennék (nem egyedül!) egy újabb, a korábbival teljesen azonos hangvételű verseskötetnek is, de a medvék gazdája változik, és vele együtt változnak egy kicsit a medvék is. Így aztán némiképp mások lettek a versek is. Komolyabb, felnőttesebb az egész kötet, de a medvék természetesen játékosak, vidámak és szerethetőek maradnak. El-el méláznak néha, az élet kérdéseire pedig bölcs egyszerűséggel kérdeznek rá. Rengeteg nyelvi játékkal és sok különböző dallammal szólalnak meg a versek. Eljátszanak a hang és a csend szerepével, sokatmondásával. Az előző kötethez képest új madarakról, bajnokságokról, sétákról hallunk. Koppenhágai utazásról, londoni álomról, nagy közös hallgatásokról. És lehet-e ennél többet, pontosabbat mondani - hallgatni - egy békés őszről?
"Ültünk, medvém s én, a parkban;
szólt egy őszi medvedallam.
Ültünk, s dallam szállt felettünk,
nem szóltunk – az szólt helyettünk."
Az egész kötetet átöleli egy súlyos téma, az idő. Jelentős változás ez a korábbi kötethez képest, ahol "Ketyeghet a sakkóra / nem ijeszt a mackóra". Itt mintha egyszer csak öregedni kezdenének a medvék, és ezért olyan kérdések foglalkoztatják őket, amik eddig alig. Más szemszögből nézik az évek múlását, az évszakok körforgását, kérdés lesz az idő fogalma és az elmúlás. Közben pedig kirajzolódik a legérdekesebb és legfontosabb kérdés: Más-e a medvék viszonya az idő múlásához, mint a gazdájuké?
Az élet a medvékkel, a foci, az együtt kitalált játékok már a múlté, az író nem tehet mást, mint hogy összeszedi, álmában újraéli emlékeit, mondja az Előhang és a Medvenapló, madárnapló ciklus első verse.
A medvék minden új dologra rácsodálkoznak, nagyon alaposan és sokszor kétkedve figyelik a természet változásait. Alkalmazkodnak, tudatosan készülnek az újabb évszakokra. Látjuk az Őszi Medve (egyenest Micimackónak címzett) dalát, az őszreforgót, a tavaszt játszó medvéket, a medve- és madárkarácsonyt. És persze mindig, minden évszakban ott vannak a madarak is, őket is nagy figyelemmel és szeretettel nézik, hallgatják. Ők minden évszakban megtalálják a helyüket, de (gazdájukkal együtt) a nyárban akarnak élni leginkább. Ez a nyár viszont sosincs teljesen megnyugtatóan jelen, a medvék szemében szinte csak egy pillanat a folyamatos változásban. A két évvel ezelőtti nyár ugyanannyira van közel (vagy távol), mint a jövő évi. Itt merül fel az évszakok átjárhatóságának gondolata, és az az érzés, mintha a medvék a maguk részéről megtehetnék, hogy ott maradnak a nyárban, állandóvá, vagy legalábbis kényelmes hosszúságúvá teszik. De valamiért ez mégsem lehetséges. Bár a medvékre hat az évszakok változása, látják, érzik az idő múlását, mégis sokkal biztosabbak a létben, mint a Gazda. Mert ők nem halnak, nem halhatnak meg. Az idő ténylegesen - és gondolataikban - csak azért telik velük, mert a gazdájukkal telik. A játékmedve-lét önmagában, gazda nélkül időtlen, de céltalan is, ahogy a gazda léte is értelmetlennek tűnik a medvék nélkül:
réges-rég elfeledtem,
Fő az, hogy ülsz mellettem ...”
Az idő fogalmának, súlyának megértése a Főmedvés versekben teljesedik ki. Ezekben a gazda és Főmedvéje komoly beszélgetéseket folytatnak életről, időről. Fontos kérdés egy játékmedve számára, hogy hogyan és ki varrta. Hogyan lett ő, és hogyan lett a gazdája? Milyen volt nélküle? És ugyanennyire kérdés egy ember számára a medvék titokzatos viszonya az idővel, amit maga a Főmedve fogalmaz meg:
„Főmedvém, én egyszer eltünök,
s akkor mi lesz?” – Az lesz a sakk-kor,
mondja Főmedvém, ott ülök
egész nap a sakktábla előtt akkor."
De ez az időtlen sakk már nem a Medvék minden mennyiségben sakkja. Ott az időfogalom azért nem fontos, mert gazdának még nem az, itt pedig a medvék már kiléptek az időből, a gazda idejéből, és bizony nagyon bánatos a gazdája nélkül a part alatt láblógató Főmedve. De amit Micimackó állít, talán itt is vigasz lehet: a gazda és a medvéje mindig játszani fognak.
Ide fut hát ki a jól felépített íve a kötetnek, de ettől a könyv nem lesz szomorú. A versek bájosak, a hűséges játékmackók pedig egy vágyott, békés világot közvetítenek. A melankolikus következtetést valószínűleg csak azok érzik át, akiknek a gazdához hasonlóan fontos, kézzel fogható az idő múlása. És ez így van rendjén, mert ezért lehet a Medveálom madárszárnyon gyerek- és felnőtt könyv egyszerre (Aki már tud olvasni, bátran olvassa!), és ezért lesz ezzel a kötettel is sok olvasónak olyan élménye, mint nekem volt az előzővel, hogy velük együtt nőnek meg a versek. Idővel.
Kedvcsinálónak olvassátok el ezt a verset.
A cikkben Agócs Írisz képei szerepelnek.
