Fedezzük fel, mire vágyunk, küzdjük le a stresszt és élvezzük az életet!
Suli, munka, különóra, háztartás, család, munka... Ha már a nyaralás is csak egy kipipálandó kötelesség a feladatok listáján, és folyamatosan feszültek vagyunk, akkor ideje elgondolkozni az életünkön. Ebben segít Csíkszentmihályi Mihály és Feldmár András, két nagytudású pszichológus, akik a stresszel és az örömmel foglalkoznak olvasmányos, élvezetes könyveikben. Most a fiataloknak, felnőtteknek ajánlunk könyveket! - Ács Dániel írása
Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete
A legjobban akkor érezzük magunkat, amikor kedvünk szerint teszünk valamit. Viszont a lelki energiaveszteség nem olyankor a legnagyobb, amikor valamilyen nem kedvelt tevékenységre kényszerítenek bennünket, hanem amikor semmit sem kell csinálnunk – állítja Csíkszentmihályi Mihály.
Szerinte ahhoz, hogy kivételesen jól élhessünk, meg kell tanulnunk ellenőrzésünk alatt tartani céljainkat. A flow-élmény legtöbbször olyankor következik be, amikor valaki minden képességét latba veti egy még éppen teljesíthető feladat elvégzésének érdekében. Ha a megoldásra váró feladat túl nagy erőfeszítést igényel, az csalódáshoz, szorongáshoz, majd nyugtalansághoz vezet. Ha az ember képességeihez viszonyítva aránylag kis erőfeszítést igénylő feladatot kap, ellazul, majd unatkozni kezd.
A stressz is akadálya lehet a flow-állapot elérésének, de a külső stressz, a feszültség nem feltétlenül vezet negatív élményekhez. Hogyan érhetjük hát el, hogy ne legyünk stresszesek? Csíkszentmihályi szerint az első lépés, hogy a követelmények közt alakítsunk ki egy sorrendet. Minél több dologért vagyunk felelősek, annál fontosabb tudni, mi igazán lényeges és mi kevésbé. Van, aki hosszú, részletes listákat ír, van, aki a memóriájában bízik; a lényeg, hogy az embernek legyen egy személyes stratégiája valamilyen rangsor felállítására. Ezzel máris sokat tehetünk a stressz megelőzéséért. A következő lépés, hogy képességeinket összevessük a feladatokkal. Lesznek olyan feladatok, amelyeket nem tudunk megoldani, ekkor elgondolkozhatunk: át tudjuk adni valaki másnak? tovább tudjuk képezni magunkat? tudunk kérni segítséget? szét tudjuk részfeladatokra bontani a munkát? Ha ezek közül bármelyik irányban tudunk lépni, a stresszesnek tűnő helyzetet is át tudjuk alakítani flow-tevékenységgé. Ha azonban a feszültségtől megijedünk és leblokkolunk, semmi sem fog történni. Csak úgy kerülhetjük el a stresszt, ha kezünkbe vesszük az irányítást. Csíkszentmihályi szerint mindannyian rendelkezünk a feszültség, a külső stressz legyőzéséhez szükséges lelki energiával, de kevesen tanuljuk meg hatékonyan használni azt.
Feldmár András: Most vagy soha!
Feldmár majdnem mindegyik előadásán megemlíti a "stressz törvényét", amely úgy szól, hogy négy utat választhatunk, ha stressz hatása alatt állunk:
1. Harcolunk a változásért, ami véget vet a stressznek;
2. Elmenekülünk;
3. Segítséget kérünk;
4. Ténylegesen beteggé tesszük önmagunkat.
Úgy tűnik, nem maga a stressz a probléma, hanem az, hogy hogyan reagálunk rá. Szerinte egyik módszer sem jobb, mint a másik, de Magyarországon elviselni, kibírni valamit virtusnak számít. Az, hogy ebbe belebetegszünk vagy belehalunk, nem számít. Szerinte rövidtávon, amikor túl kell élni például egy háborút, jó, ha az ember kibír dolgokat. Amikor azonban béke van, és már lehet élni, nem csak túlélni, akkor minek bírjunk ki olyan helyzeteket, amelyek rosszak nekünk? A pszichoterapeuta szerint harcolni kell, vagy menekülni, esetleg védelmet keresni, és rá kell jönni, hogy a végsőkig kitartani nem virtus. A Most vagy soha c. könyvben Hillél rabbit idézi:
1. Ha én nem állok ki magamért, ki fog kiállni értem?
2. Ha csak magamért fáradozom és állok ki, mit érek én?
3. És ha ezeket a dolgokat nem most teszem, akkor mikor?
Feldmár szerint ez a három kérdés (a sorrend nem mindegy!) jó mottója egy jó életnek. Ha nem harcolok magamért, ha nem képviselem az érdekeimet, ha nem mondom ki a vágyaimat, soha nem tudom meg, ki a barátom és ki az ellenségem. Szerinte mindannyian teljesen egyedül vagyunk, senki nem tudja rajtunk kívül, mi az életélményünk. Ha erre rájövünk, akkor nyilvánvaló lesz, hogy a legelső feladatunk az, hogy komolyan vegyük magunkat. A támogatónk, a barátunk az, aki szívén viseli a vágyainkat, és ha valamit akarunk, segít. Nagy a rizikója annak, hogy az ember tisztán lássa, kitől kell menekülnie. Azért olyan nehéz Hillél első parancsolata, és azért nem lehetnek barátaink, ha nem mondjuk meg, mit akarunk, mert akkor soha nem fogjuk megtudni, hogy ki segítene, vagy ki hátráltatna minket. Ha őszintén megmondjuk, mit szeretnénk, akkor az, aki segít benne minket, a barátunk. Aki nem segít, vagy hátráltat, az az ellenségünk, még akkor is, ha azt mondja, azért teszi, mert szeret, vagy vigyáz ránk. Feldmár szerint irtózatos bátorság kell ahhoz, hogy megmutassuk, mi van belül, hogy kongruensek legyünk. De nem tudjuk jól érezni magunkat, ha titokban kell tartanunk, mik a vágyaink. És szerinte ez nem önzőség. Aki ezt nem csinálja, bele fog pusztulni.
A második pont, hogy ha csak én érdeklem magamat, akkor mi vagyok, mit érek én. Ha megtettük, amire vágytunk, még mindig marad fölös energiánk. Ha ezt a fölös energiát is a saját magunk jólétére használjuk, akkor vagyunk önzőek. Óvatosnak kell lenni tehát, mert ha általában jót teszünk, de nem vigyázunk magunkra, akkor belebetegszünk. A terapeuta szerint azért vannak megszámozva a fenti tanácsok, mert aki ezt megfordítja, soha nem lesz boldog. Ezután következik a harmadik pont: ha nem most, akkor mikor? Ez pedig azért fontos, mert nincs időnk. Legbelül, mélyen mindenki azt hiszi, ő lesz az első ember, aki örökké fog élni. Ez azért rossz „cumi”, mert így azt hisszük, ráérünk – írja.
Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?
Ebből a könyvből megtudhatjuk, hogy egyáltalán nem könnyű kitalálni, mit szeretne az ember csinálni. Amikor Freudtól megkérdezték, szerinte kinek nincs szüksége pszichoterápiára, azt felelte: annak, aki szeret és dolgozik. Ha az ember élvezettel éli meg a szerelmét, és élvezettel végzi a munkáját, miért lenne szüksége terápiára? – kérdezi Feldmár. Szerinte ez az élet lényege, és úgy látja, a legtöbben azért szenvedünk, mert végtelenül alulértékeljük az élvezetet, pedig az se nem öncélú, se nem mellékes dolog. Aki nem érzi jól magát abban, amit csinál, egyenesen szentségtörést követ el, abban az értelemben, hogy az élet csodájának köszönhetően vagyunk itt, ezen a Földön. Azt ajánlja, hogy ahhoz, hogy megtaláljuk, mit szeretünk, fogjunk bele valamibe – akármibe. Aztán abban a pillanatban, amikor azt érezzük, az nem nekünk való, hagyjuk ott. Belefogsz, otthagyod, belefogsz, otthagyod – írja. Még akkor is csináljuk ezt, ha mások azt róják fel, nincs elég kitartásunk. Mert ha úgy csinálunk valamit, hogy nem tudjuk élvezni, és mégsem hagyunk fel vele, megtörtek leszünk. Kénytelenek vagyunk hát addig próbálkozni, amíg csak a legnagyobb meglepetésünkre nem találunk valami olyanra, amit nem akarunk abbahagyni. Ezt a gyakorlatias megközelítést Feldmár szerint nem lehet kigondolni – csinálni kell. És onnan fogjuk tudni, hogy valamit szeretünk csinálni, hogy gyorsan repül közben az idő, egy óra tíz percnek tűnik, és nem fordítva.
