“Ezt a témát nem szabad a szőnyeg alá söpörni”
Eve Ainsworth – amellett, hogy regényeket ír – hosszú ideje dolgozik egyfajta érzelmi tanácsadóként egy brit középiskolában. Nap mint nap szembesül a diákok életét leginkább befolyásoló problémákkal. Eltökélten küzd az iskolai és az internetes zaklatás ellen, melyről gyakran tart előadásokat, beszédeket, nemrég pedig regényben is feldolgozta a témát. A brit írónővel legújabb könyve, a 7 nap kapcsán beszélgettem.
– Először is mesélj egy kicsit magadról! Úgy tudom, gyerekkorod óta írsz. Már akkor tudtad, hogy ezzel szeretnél foglalkozni, vagy ez inkább csak egy hobbi volt akkoriban?
– Mindig is meséltem. Gyerekként azt hittem, hogy a kertünk tele van sünökkel és madarakkal, így őket traktáltam a kitalált történeteimmel a kertben való szökcsédelés közben. A barátaimnak is folyamatosan meséltem, mindenféle ismeretlen világokat agyaltam ki a játékainkhoz. Hatéves koromra már jól tudtam olvasni, úgyhogy onnantól kezdve folyamatosan a könyveket bújtam. Ekkor döbbentem rá, hogy mekkora ereje van a könyveknek: én is ugyanezt akartam csinálni. Nem igazán emlékszem olyan időszakra, amikor nem író akartam volna lenni – annyira természetesnek tűnt az egész, mindig olyan üresnek érzem magam, amikor nem írok.
– És mit csinálsz, amikor éppen nem írsz?
– Olvasok! Komolyan, akkor vagyok a legboldogabb, amikor beletemetkezhetek egy regénybe. Amikor éppen nem olvasgatok, akkor hosszú sétákat teszek, vagy pedig a két gyerekem őrült történeteit hallgatom.
– Melyik könyv határozta meg a leginkább a gyerekkorodat?
– Kettő is van. Az egyik az Amíg együtt a csapat Judy Blume-től, mert olyan módon tárta fel előttem a barátságot és a kamaszkori érzelmek kavalkádját, amilyet addig nem láttam. Olyan volt, mintha Judy Blume képes lett volna olvasni a gondolataimban. Kisebb gyerekként pedig imádtam Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényt: mindig arról álmodoztam, hogy az én házamból is nyílik valahonnan egy ismeretlen világ.
– Hol szeretsz a legjobban írni?
– A dolgozószobámban, a számítógépemnél. Nagyon szép és csendes napközben. Néha a macskám a lábamhoz dörgölőzik, a háttérben édesapám által játszott klasszikus zene megy, az ablakom pedig egy iskolaudvarra néz, így látom a gyerekeket, ahogy a szünetben játszanak. Elképesztően megnyugtató.
– Mesélnél nekünk a 7 nap létrejöttéről? Honnan, hogyan jött az ötlet, hogy az iskolai zaklatás témájából írj, és mennyi ideig tartott, amíg megszületett Jess és Kez története?
– Akkoriban egy viszonylag nagy középiskolában dolgoztam, egyfajta érzelmi támogatóként: hozzám fordulhattak a diákok, ha lelki problémájuk volt. A zaklatás egy olyan téma volt, ami újra és újra előjött. Láttam, hogy mennyire gyötrő ez sokuk számára, és hogy mennyire elképesztő mértékben jelen volt a mindennapjaikban. Azt is láttam közben, hogy egyes diákok néha pont azért válnak zaklatóvá, mert ők maguk is problémákkal küzdenek, csak senki sem tud róluk. Fel akartam fedni a zaklató szemszögét is, hiszen az iskolai zaklatás egy rendkívül összetett téma, és rengeteg áldozattal jár. Az iskolai környezet rendkívül ösztönzőleg hatott rám, szinte dőlt belőlem a szó, így a 7 nap viszonylag gyorsan, nagyjából 3 hónap alatt elkészült.
– Nem igazán jellemző, hogy egy történetet egynél több karakter nézőpontjából lássunk. Hogyan érzel Jess és Kez iránt? Melyikükkel tudsz jobban azonosulni?
– Őszintén szeretem mindkét karaktert. Mint sok olvasó, én is mérges vagyok Kezre, amiért elkezdte az egészet, de megérint a sebezhetősége, hiszen segítségre van szüksége neki is. Igazából sok van bennem Jessből. Tiniként engem is zaklattak az iskolában, úgyhogy ismerősek a benne kavargó érzések, a feszélyezettség, és az, hogy úgy érzi, nem tartozik sehova. Jess valószínűleg jobban hasonlít rám, mint ahogy eredetileg gondoltam volna.
– Van olyan karaktered, akit valamelyik ismerősödről mintáztál?
– Ahogy említettem, Jess részben rám hasonlít. Az összes többi szereplőt mindenféle emberek, közeli vagy távoli ismerősök, buszon látott idegenek keveredése adta.
– Ha választanod kéne, ki lenne a kedvenc szereplőd a könyvből? Melyikükkel barátkoznál szívesen például?
– Elég nehéz kedvencet választani közülük, hiszen más okokból bár, de mindegyiküket nagyon szeretem. Talán Lyn a gyenge pontom. Rendkívül őszinte és hűséges karakter. Azt hiszem, elég jó barátok lennénk.
– Nagyon elkötelezett vagyok a téma iránt. Hosszú időn keresztül láttam az iskolai zaklatás folyamatát, hatásait, láttam, hogy mekkora sebeket ejt a diákokon, és hogy mennyire nehéz utána a gyógyulás. Ez nem olyan téma, amit a szőnyeg alá lehet söpörni. Elengedhetetlen, hogy kezdeményezőek legyünk, és hogy azonnal fellépjünk az ilyen jellegű viselkedéssel szemben.
– Volt olyan rekació a 7 nap kapcsán, ami különösen fontos számodra, jó érzés volt olvasni vagy büszkeséggel töltött el?
– Igen, volt. Csodálatos visszajelzéseket kaptam. Nagyon sokan felvették velem a kapcsolatot és elmesélték, hogy mennyire élvezték a könyvet, vagy azt, hogy segített nekik abban, hogy átvészeljenek egy nehéz időszakot. Ez a legjobb dolog abban, ha az ember író.
Szeretnél többet megtudni Eve Ainsworth legújabb könyvéről? Olvasd el Bánáti Kende ajánlóját!
