Eiffel a gettóban, avagy Párizs
Nélkülözés. A párizsiak tudják, hogy mi az. Megtapasztalták a rosszat, a jót. Egyszerre sírnak és nevetnek az élet igazságain, de mindig van valami, ami erőt ad nekik. Ez a legcsodálatraméltóbb bennük. Hogy képesek újra felállni. Persze vannak, akik megtörnek és feladják. Feladnak mindent. Családot, barátokat, gyerekeket. Ilyenek az önző emberek. Nem érdekli őket, hogy mik a következmények. – Olvassátok Galambica Rozália ajánlóját!
Carlo és Franky próbál a focitehetségével kitűnni, és segíteni a családján. De mindeközben a saját életükben is vannak elvarratlan szálak. Például Carlónak azon kattog az agya, hogy hogyan fizesse ki a büntetést, amit azért kapott, mert fát hozott az erdőről. Zsuzsi nenének, aki neveli, nem mondhatja el. Más megoldást kell találnia.
Mivel én is egy hasonló telepen nevelkedtem/nevelkedem, ezért együtt tudtam érezni Carlo problémáival, kétségeivel. Át tudtam érezni Natasa érzelmeit az anyja iránt, mert már láttam ilyet. Tetszett, hogy olyan problémáról szól a könyv, amiről az emberek többsége nem igazán szeret beszélni. És van valóság alapja. Biztos vagyok abban, hogy valahol van egy velem egykorú gyerek, aki egy jobb életről álmodozik, ami sajnos nem adatik meg neki, mert a körülmények nem igazán kedveznek. Tudom, mert én is így voltam. Csak álmodoztam és álmodoztam egy jobb életről. Egy olyan életről, ahol nincs többé félelem, szomorúság és kétségbeesés. Csak boldogság és nevetés. De nekem volt egy megmentőm. És most már lelkesebben álmodozhatok, mert tudom, hogy az az élet a végén akár még az enyém is lehet.
Carlo is mindennap reménykedik. Elképzeli magát és Franky barátját híres focistaként, és a szíve repes az örömtől. Ez ad neki reményt. Bódis Kriszta lemeri írni azt, amit más nem. Nem fél a kritikától. Ugyanúgy, mint Carlo és a barátai.
Olvasás közben több érzelem is kavargott bennem. Voltam szomorú, ideges és boldog. Szomorú és ideges voltam azért, mert még a gyerekek tanárai sem viselkednek velük egyenrangúként csak azért, mert más a bőrük színe. Boldog voltam, mert mégis túl tudtak ezen lépni és örülni a szép és jó dolgoknak. Szívesen ajánlom azoknak, akik valami újdonságra vágynak. És nem mellesleg érdekli őket a téma. Mert akkor ez a könyv nekik való. Azoknak viszont nem ajánlom, akik még nem készültek fel arra, hogy kizökkenjenek a megszokott kerékvágásból, és valami újba kezdjenek. Ez a könyv egy teljesen más világot fest le, és először kicsit szokatlan lehet, és talán nem is érthető. De ahogy egyre tovább haladunk a történetben, annál jobban megértjük a karakterek lelki világát, és megismerjük az életüket. Betekintést nyerünk egy titkos világba, ahol nem minden rózsaszín, és nem minden cukormázból van. Én csak remélni tudom, hogy aki a kezébe veszi ezt a könyvet, az megérti a legfőbb üzenetét: Merj álmodni!
