D.A.C.-rajongó vagyok, mondtam már?
Beismerem: D.A.C rajongó vagyok. Tudom, hogy vannak a könyvnek hibái is, de nem tudok velük foglalkozni sajnos. Bár egy jó nagy pakli könyvvel tértem haza a könyvhétről vasárnap este, és egész nap dolgoztam, és hullafáradt voltam, de azért reggelre a D.A.C 4-et ki kellett olvasnom. - Győri Hanna ajánlója.
Flóra. A mindent szétbeszélő, szétkérdező, nyughatatlan Flóra, a kis pszichológus, aki nem hagyja a barátait, hogy csak úgy csinálják a hülyeségeket, de a saját életét már annál nehezebben oldja meg. A könyv fő problémája bár látszólag talán nem olyan súlyos, mint a korábbiakban: az anya elvesztése, a drog, a rasszizmus és kirekesztés - de valójában még annál súlyosabb: önmagunk démoni oldalával megküzdeni. Azzal, amikor igazán, megfontoltan gonosz dolgot csinál valaki.
Irtó nehéz probléma ez, hiszen olyan könnyű felmenteni magunkat, és Flóra helyzetében ez igazán egyszerű, mert egy csomó mindenben simán igaza van. Csakhogy egy csomó igazságból nem következik egy nagy nemigazság, és ezt nehéz belátni.
Flóra drága apukája ugyanis, aki alig bír két percet szakítani imádva szeretett gyerekeire, arra bírt időt szánni, hogy összejöjjön egy nála tizenöt évvel fiatalabb, csinos csajjal, aki ráadásul szegről-végről Flóra barátnőjének ismerőse. És ráadásul ezt magához méltóan rosszul vezeti fel a gyerekeinek. (Akikkel még mindig nem nagyon mászkál együtt moziba, színházba, bárhova, ahova úgy szoktak együtt az emberek. Bár megjelenik legalább vacsoránál.) Azaz: sehogy. Flóra észreveszi, és végtelenül féltékeny lesz és dühös. Ám ahelyett, hogy beismerné magának, hogy miért érez dühöt, érzéseit kivetíti halott édesanyjára: ő helyette féltékeny, az ő jogait követeli vissza, vele kell teljesnek lenni a családnak. Igen, ő, aki mindig meg tudja magyarázni, hogy ki miért mit érez és mit csinál, miért játszmázik, mire lehet szüksége valójában, most beleesik ugyanabba a csapdába. És elhatározza, hogy tönkre teszi az apja kapcsolatát, a legócskább módszerekkel. A barátai hiába érzékeltetik vele finoman, hogy nem teljesen okés, amit csinál, azért a DAC szellemében támogatják. Hamarosan Dani, Flóra szerelme is arra lesz jó, hogy belebújjon saját maga elől, mert még maga előtt is szégyelli, amit tesz.
Nemcsak ezen a ponton ütközik a felnőtt- és gyerekvilág a könyvben: nagyon aktuális témát érint finoman a szerző, méghozzá azt, hogy a tanár és a diák viszonyában mi megengedhetően közeli és mi az, amihez a diákoknak nincs köze. Lehet-e egyenlően nyitott ez a kapcsolat, azaz ha a tanár meghallgatja a diákok magánéleti problémáit és segít benne, akkor jogot formálhatnak-e ők is a tanár magánéletének titkaira. A szerző elég egyértelműen leteszi a voksát: nem. Nem, mert ha beengedi a tanár a diákokat az életébe, akkor valami végletesen felborulna az iskolában.
Nem spoilerezek el több részletet, mert a D.A.C nem is pusztán attól jó, hogy jó és releváns problémákat vet fel, mert ezt elég sok ifjúsági könyv megteszi.
Attól jó, hogy ezek be vannak ágyazva a kamaszok mindennapjaiba, nem lóg rajtuk a ruha, a tanító szándék, a példázat. Ezek a karakterek élnek, ez az igazi életük. A D.A.C. most már a negyedik kötettel világot és atmoszférát teremt. Messze nem olyan egysíkú, mint a Szent Johanna-sorozat, viszont legalább olyan olvasmányos. Sokkal árnyaltabbak a viszonyok és sokkal bátrabbak a felvetések, mélyebbre megy, de kamasz szinten filozofál, nem egy anyuka/bölcs, meglett ember szintjéről szól vissza a kamaszkorba. Nem, vagy csak ritkán próbál kioktatni, ami nagy erény a hazai könyvpiacon, és ráadásul olyan atmoszférája van, hogy minden kötet végét sóhajtva csukja be az ember, hogy de jó volt megint Flóráéknál vendégeskedni! D.A.C.-rajongó vagyok, mondtam már?
