Csippentsél vissza!
A Könyvfesztiválon nem érdemes felolvasást tartani. Ezt tulajdonképpen tudtuk, mégis megpróbáltuk. Hát úgy is jártunk. Ide-oda vonuló tömeg, a paravánon túl ovis játszóház, a másik oldalon varázslónak öltözött mókás animátor… Kemény volt. Na de majd a „rendes” könyvbemutatón május 17.-én! Felkértem Pokorny Liát, hogy olvasson fel a Kőmajmokból, szerencsére aznap pont nem játszik, úgyhogy örömmel vállalja. Amióta sztár lett, soha nem érem el a mobilján, de most véletlenül összefutunk a Főzelékfalóban. Lohol haza, mert Misinek megint középfülgyulladása van. Megígérem neki, hogy végre elhozom a hivatalos leveleit, amik még mindig hozzám jönnek, pedig már több mint tíz éve nem élünk együtt.
Hétfőn nagy stábülés az Időfutárról. A második évadról. Rövidnek érezzük a napi tíz percet, és a hallgatók is ezt jelzik vissza, viszont többet, hosszabbat nem tudunk gyártani egy ekkora stábbal. Felmerült a heti félórás adások ötlete. A főnökség nincs oda az ötletért. Pedig ha hallanák minden este 19 óra 40 perckor felvisítani Rozit, hogy RÖVÍÍÍÍÍD, RÖVÍÍÍÍD!
A stábülés végén hív Krigler az HBO-tól, hogy a Terápia egyik epizódja túl rövid lett, tizenhét perc, írni kéne hozzá minimum két-három oldalt. Fura dolog ez, mert írva ez a rész is annyi, mint a többi, de felvéve, összevágva mégis percekkel rövidebb lett. Ebből látszik, hogy minden résznek megvan a saját belső tempója, csendje, ritmikája. Találkozom a rendezővel, Gigor Attilával, és kitalálunk egy abszurd kis előkét az epizódhoz, mikor Kerekes Éva a terápiára készülve kétségbeesetten küzd egy parkolóautomatával. Ez nem csak vicces lesz, de építi is a karakterét. Megígérem, hogy másnapra megírom. Csak hogy ne legyen rövid…
Már A kőmajmok házáról is mondták többen, hogy nagyon jó, csak kár, hogy rövid. Lassan megírhatom Háy János: Nehéz című drámájának párdarabját. Tasnádi István: Rövid.
A hét első fele rémült pályázatírásokkal telik – tévéfilm és játékfilmes leadás is most van. Kedden jön a kérés, hogy írjak gyorsan szinopszist, treatmentet karakterleírásokkal, szerda 10-ig kell postára adni. Sosem értettem, hogy ezt miért az utolsó pillanatban kell! Egy ilyen pályázatot, gondolom, legalább harminc nappal hamarabb meghirdetnek. Mégis mindig a leadás előtt egy-két nappal kezdenek izzani a telefonok. Azt különösen utálom, mikor egy kész művet kell szinopszissá „visszaírni”. Ráadásul este kiesik a Barcelona…
Szerdán író-olvasó találkozó a Thomas Mann Gimnáziumban (Deutsche Schule Budapest). Az volt az apropó, hogy a Közellenség érettségi tétel lett. A díszteremben gyűlnek össze a kivezényelt gimnazisták, akiket németül köszönt az igazgatóhelyettes (egy hangot nem értek belőle, író úr, sváb felmenőkkel, kínos), majd levetítenek egy részletet a Kamra-beli előadásból és a tavalyi hannoveri bemutatóból. Aztán beszélgettünk. És tényleg. Ugyanis – némi meglepetésemre – voltak kérdéseik. És egyáltalán nem ostobaságok. Például faggattak a színházi alkotás mai társadalmi kontextusáról, az író rangjáról, közéleti szerepéről és felelősségéről. Meglepően jó délelőtt volt! (Ráadásul a végén kaptam egy üveg Dúzsi-féle cabernet-t.)
Másnap viszont széthánytam egy megbeszélést (nem a cabernet miatt, az még bontatlan). A Ludas Matyi bábadaptációjáról beszélgettünk a Mai Manó teraszán, mikor éreztem, hogy az orromon keresztül kíván távozni a reggelim. Megalázó érzés volt, főleg, amikor a reggelim ezt meg is tette. Hazavonszoltam magam, lemondtam az aznapi tanítást, és miután különböző változatos útvonalakon távozott belőlem minden emésztett és emésztetlen, félájultan hevertem fél 4-ig. Ekkor viszont ki kellett mennem Roziért Fótra. Begyógyszereztem magam, ráküldtem néhány ampulla Normaflorét, bekészítettem a kocsiba egy nejlonzacskót, és nekivágtam. Miután sikerrel abszolváltam a mission impossible-t, ájultan hevertem tovább.
Másnap délután fél 2-kor ébredtem. Felkeltem, tiszta fejjel és üres gyomorral, és azt éreztem, hogy kutya bajom! De akkor mi volt ez a tegnapi? Kedvenc ezoterikus barátnőm most biztos azt mondaná, hogy a testem jelzett nekem. Hogy csippentsek vissza. Juszt se csippentek! Beültem a kocsiba, és elindultam Kaposvárra a Finito bemutatójára. Onnan másnap át Pécsre a Tranzit-premierre. No de ezt majd jövő héten mondom el, mert úgy látom, hogy jé, ez az írás kivételesen nem lett rövid.
