Hol lakik a bébihangyász?
Ezer és ezer társasjáték van a világon, ezért természetesen nagyon ritkán lehet igazán újat mutatni – általában olyan ötletekkel, amik valamiképpen a társasozás világán kívülről érkeznek, mint a Dixit, ami a verbális játékok reneszánszát hozta el, a Pandemic Legacy a több játékon átívelő történetével, vagy a Micromacro CrimeCity a böngésző történetfelfedezéssel. Mégis, időnként az ismert alkatrészek kombinációjával is lehet olyat mutatni, amiről azt érzi az ember, hogy wow, ilyet még sosem próbáltam!
Olvass tovább és ismerj meg egy ilyen játékot!
És ez bizony, az „ilyet még sosem próbáltam”, jó érzés. Ilyen volt nekünk a Yunkával játszani a kiadóban, amikor először kézbe vettük. Ebben a játékban ugyanis kis lapkákból építünk pályát (ez még nem olyan szokatlan), és mindenkinek van egy saját térképe (ez sem), ami letörölhető, átlátszó műanyagból van (marha jól néz ki!), amire a csapattársunk rajzol tereptárgyakat (hű!), és úgy kell pakolászni a kis dzsungeldarabkákat, hogy kijöjjön a saját, átlátszó térképünk, amit forgatva, nézegetve a pálya fölé is tehetünk (wow!). Ráadásul mindössze négyféle különböző lapkánk van, és a képességük egy külön segédlapon is szerepel, amiből játék közben leshetünk.
Kattints ide és szerezd meg!
Megfigyelés, döntés, szerencse megfelelő arányú keveréke teszi pörgőssé és változatossá, mindig újrajátszhatóvá a Yunkát. Mindeközben, mellékesen fejleszti a térlátás és az irányok tudatosítását, nem árt előre tervezni és jól kombinálni! 
No meg azért is nagyon-nagyon jó érzés elővenni ezt a játékot, mert Horváth Ildi grafikáját egyszerűen jó elnézegetni. Rejtelmes és gyönyörű állatok és virágok, finoman kidolgozott vízpart és levéltenger. Igazán az amazóniai esőerdőben érezhetjük magunkat, akár kisebbek, akár nagyobbak vagyunk! Mint minden jó, nagyobbaknak szóló családi társas, ez is élvezetes a felnőtteknek is. És nem tart kétésfél óráig, akár egy iskolanapon is elő lehet venni délután, mert nem igényel hosszú előkészületet, és a játékidő mindössze fél óra.
Amikor elkezdtünk dolgozni a játékon, sokat gondolkodtunk a mechanika mellett (amiben rengeteg munkája volt a szerzőnek, Kruppa Gergelynek és a szerkesztőnek, Bojti Annának is, hogy egy gördülékeny, de gondolkodós játék legyen a végeredmény) a témán.
A játék eleve dzsungeles volt, de fontosnak tartottuk, hogy ne egy “gyarmatosító”, indiánok kincsét kereső, esetleg állatokra vadászó, azokat fogságba ejtő történetet közvetítsünk. Azt akartuk hangsúlyozni, hogy az Amazonos erdeiben rengeteg védett állat él, és az élőhelyüket megőrizve van lehetőségünk őket megfigyelni. A játékcíme is egy kecsua szó a dzsungelre, illetve egy dél-amerikai őslakos nyelvének neve.
