„A szeretetteljes, felelős gondoskodás most ráfér mindnyájunkra”
Nemrég jelent meg Vibók Ildi legújabb könyve, a Hová tűntek a krillek? A biológus és lelkes természetrajongó szerzőt környezettudatosságról, állatokról, emberekről és még sok minden másról kérdeztük. Olvass tovább!
Tudjuk rólad, hogy nem csak írsz az állatokról, de otthon is rengeteg különleges állatot tartasz. Miért fontos számodra ez a téma íróként és magánemberként?
Azok az állatok, akikkel együtt élhetünk, rengeteg mindent tanítanak nekünk: olyasmiket, hogy mit szeretnek, mivel járhatunk a kedvükben, vagy mitől másznak a falra. Persze ehhez foglalkoznunk kell velük, sokkal többet, mint saját magunkkal :D. De az állatok ezt is megtanítják.
Aztán egy szép napon arra ébredünk, hogy képesek vagyunk türelemmel figyelni a másikra, akár állat, akár ember, és észrevesszük azokat a dolgokat is, amiket sokan nem. Már sejtjük, mit kiabál a feketerigó fiú a kerítéslécen, hová caplat a barna varangy a dűlőúton, és mit keres a kuszma a hortenziabokor alatt már harmadik napja olyan lelkesen.
Ahogy Konrad Lorenz írta, olyan ez, mintha megkapnánk Salamon király híres gyűrűjét, amivel hirtelen megtanulunk „állatul” – és szerintem emberül is :) –, és ez az egyik legnagyszerűbb tudás a világon. Naná, hogy szerettem volna, ha a saját gyerekeim is a birtokába jutnak. Persze nekik nem nagyon volt választásuk ennyi állat között felnőve, de nem is tiltakoztak, mert állatokkal együtt élni nagyon szórakoztató.
Szóval lehet, hogy nem ez a helyes válasz, de én elsősorban szórakoztatni szeretnék az állatokról szóló könyvekkel is. Ha közben egy-egy gyerkőcnek vagy felnőttnek kedve szottyan megszerezni a varázsgyűrűt, és elkezd még jobban figyelni a környezetére, az már csak hab a tortán. Pláne, mert ha valamit hosszabb ideig szeretettel vizslatunk, arra talán vigyázni is jobban tudunk. És a szeretetteljes, felelős gondoskodás most ráfér mindnyájunkra. Emberekre, állatokra, környezetre egyaránt.
Szerezd meg Vibók Ildi legújabb könyvét itt!
A legújabb regényed, a Hová tűntek a krillek? sokban kapcsolódik a Szeretnék egy aranyhalat! című korábbi könyvedhez. Mesélnél erről egy kicsit?
A velünk élő kis házikedvenceink sorsa tőlünk függ. Attól, hogy mennyire akarunk, tudunk igazán jó gazdivá válni. Éppen ma gondolkoztam el arról – miközben kinn ücsörögtem az udvaron Hórusszal, a lányom szarkájával –, hogy milyen gyakran feledkezem el az „emberi feladatokról”, de az állati dolgokról soha, de soha.
A sok kötelező feladat mellett éppen úgy nem maradhat el a napi kóborlás Pannával az erdőben, mint Jenga Nyuszi esti biorépája, Gumicukor – a kertben lakó levelibéka – bokrának vízzel permetezése, vagy akár Mojzi macska dögönyözése a reggeli futás után. (Amit egyébként Pannával közösen művelünk. :) Mert akár tetszik, akár nem, ezek az állatok igazán kiszolgáltatott helyzetben vannak, és hogy jól érezzék magukat, az a mi felelősségünk. (Talán Gumicukor ezalól kivétel – ő továbbállhatna, ha akarna :).) Erről a szól az Aranyhal.
De mi emberek eléggé elharapóztunk ezen a bolygón. És már nem csak a velünk lakó, hanem a vadon élő állatok sorsa is a mi kezünkben van. Ezért gondoltuk a kiadóval, hogy Berti bácsi és lelkes kis csapata segíthetne a vadon élő állatoknak is. Először egy az Aranyhalhoz hasonló írást terveztünk, de aztán úgy gondoltam, jobb, ha ahelyett, hogy egy állatkertbe költöztetünk be olyan állatokat, akiknek elvesszük – elvettük az élőhelyét, inkább Berti bácsiék barangoljanak a nagyvilágban a segítségre szoruló állatok hívására. Nyomozzák ki, hogy milyen sötét dolgok történnek, és ha lehet, segítsenek a bajbajutottakon. Vagyis hát segítsünk mi, olvasók.
Itt megtalálod a Hová tűntek a krillek?-ről szóló ajánlónkat!
Mire szeretted volna felhívni a figyelmet a Hová tűntek a krillek?-kel?
Egyből két dologra is.
Az egyik a globális felmelegedés, ami már a vízcsapból is folyik, de esetleg a gyerkőcök – egyébként a felnőttek egy része is – csak azt érzékeli, hogy – na bumm – előbb köszönt be a strandidő… Vagy kevesebb tűzifa kell… Berti bácsiék kalandos útja során viszont elég sok olyan bajra derül fény, amit az egyre fokozódó meleg okoz. A képünkbe tolják a problémát. Legalábbis én erre gondoltam, amikor a múlt évben megírtam a történetet. De erre az idei nyár kicsit rácáfolt, mert azt hiszem, most már mindenki érzi a saját bőrén, hogy valami nagyon nincs rendben. Szeptember közepe van, és 34 fokot mutat a hőmérő egy hegyvidéki kis faluban, ahol lakom. Tényleg ideje észbe kapni.
És a másik?
Maguk a krillek. Nagyon sokan nem tudják, kik is ők. Mint ahogy azt sem, milyen rengeteg minden függ tőlük. A krillek igazán jó példa arra, mennyi mindent nem tudunk azokról az aprónak tűnő, de rettentő fontos dolgokról, amik elengedhetetlenül szükségesek a földi élethez. Már pedig ha nem tudunk róluk, hogyan vigyázhatnánk rájuk? És hogyan óvhatnánk meg a bolygónkat?
Mayer Tamás illusztrációjaVolt kedvenc szereplőd a történetben?
Már az Aranyhal óta a csapat minden tagjának lelkes rajongója vagyok. Hogyne lenne így? Én ternészetbolond vagyok, ők meg lelkesen védik azt. De a főszereplő gyerkőc egészen a szívemhez nőt. Minden kalandban benne van – pedig némelyik igencsak veszélyes –, nem ijed meg a saját – vagy akár egy púpos bálna – árnyékától, és fáradtságot nem ismerve segít a bajba jutott állatokon, akár egész nyáriszünetben. Nem beszélve arról, hogy az aranyhalakkal már annyira jól boldogul, hogy bevállalna akár egy fehércápát is… Pont olyan, mint minden gyerek ebben a korban. Beleértve az enyémeket is :).
Olvasd el a Hová tűntek a krillek? első fejezetét itt!
A Hová tűntek a krillek? egyik nagy tételmondata, hogy minden összefügg mindennel az ökoszisztémában. Hogyan képzeljük ezt el? Tudnál egy olyan példát mondani rá, amit te is láttál/ tapasztaltál?
Ez egy jó kérdés, és a Krillekben már ott is van rá a válasz. De arra nagyon kíváncsi lennék, vajon a gyerekek tudnak-e példákat hozni a saját környezetükből az összefüggésekre? Olyasmikre gondolok, amik a közvetlen környezetünkben történnek. Mint például: nálunk a múlt évben nagyon kevés eső esett, és az idén Panna meg én – séta közben – sokkal kevesebb szalamandrával meg brekussal futunk össze. Ha valaki tudja, hogyan szaporodnak ezek az állatok, sejtheti is, mi lehet a békahiány oka. Szóval ez az összefüggés-nyomozósdi egy jó kis napló téma lehet lelkes természetbúvárok számára.
Mayer Tamás illusztrációjaSzerinted reálisan mennyit tehet egy átlagember a környezetért? Mit tartasz fenntartható, de eredményes változtatásoknak a családok mindennapjaiban? Tudnál olyan tippet mondani, amit te magad is alkalmazol?
Erre a kérdésre is hadd válaszoljanak Berti bácsiék azoknak, akik végig kísérik őket a kalandokon. Gáspi, Amélia, Béla meg a Titokzatos Idegen már profik a témában. Nekem is ők súgták a tippeket. De azt elárulhatom, hogy én megfogadtam a tanácsaikat!
Biológusként látsz olyan kezdeményezést vagy kutatási eredményt, ami bíztató lehet a bolygó jövőjére nézve?
A kutatók szerint az egyik fő probléma a légkörbe jutó egyre több bocifing (vagyis metán) és szén-dioxid miatt kialakuló egyre fokozódó üvegházhatás. Vagyis csökkenteni kellene ezeknél a gázoknál a kibocsátás mértékét, és lehetőleg minél többet becsapdázni a már légkörben levőből. Nagyon izgalmas óriási robotfákat terveznek, készítenek erre a célra. Remélem, beválnak, mert a másik nagy projekt – amivel hatalmas, fotoszintetizáló fitoplankton mezőket akarnak létrehozni a nyílt óceánon – szerintem elég sok csapdát rejt magában. Pont azért, mert minden mindennel összefügg… A mi dolgunk meg otthon, hogy a kibocsátást csökkentsük. Erre rengeteg tippje van Berti bácsiéknak, de egy csomó ott van az interneten, és én azt hiszem, itt minden kicsinek tűnő tettünk fontos!
Szerezd meg a Hová tűntek a krillek?-et most! Kattints ide!
