Karácsony Joanna nénivel
Folytatódik Az időtükrön át-sorozat! A Megálljatok, tolvajok!-ban megismert Alex és Ruby ezúttal a viktoriánus korba utazik vissza. Ráadásul épp karácsony előestéjén! Érdekel egy igazi, karácsonyi időutazós regény? Akkor olvass bele a Zseblámpás-könyvek letehetetlen, ünnepi részébe, a Százéves karácsonyba!
– Ki megy karácsonykor vendégházba? – nézett ki bosszúsan az ablakon Ruby Pilgrim.
– Aki nem szeret főzni? – kérdezett vissza Alex, miközben a karácsonyfadíszeket aggatta az Applecott-ház halljában felállított hatalmas karácsonyfára. Az otthoni fájuk tele volt mindenféle csecsebecsével, horgolt mikulásokkal, az óvodában készített díszekkel, de Joanna néni fája elegáns volt, fehér égőkkel és gondosan összeválogatott színű díszekkel. Alexnek igazság szerint jobban tetszett a saját tarkabarka fájuk, de be kellett látnia, hogy Joanna nénié lenyűgöző a maga nemében.
– A karácsony a családról szól – közölte Ruby. – Arról, hogy egész nap pizsamában vagyunk, dobozból majszoljuk a csokit, karácsonyi filmeket nézünk, videójátékozunk, és jól összeveszünk, hogy ki mosogasson el! Karácsonykor nem megy nyaralni az ember!
Tedd kosárba a kötetet!
– Szerintem meg nem mindenki videójátékozik karácsonykor, és eszi marokszám a csokit – felelte óvatosan Alex. – Legalábbis nem a felnőttek. – Felakasztott egy nagyon réginek tűnő rénszarvast a fára, vigyázva, nehogy összetörje. Van olyan dísz, ami százévesnél is idősebb, mondta korábban Joanna néni. A Pilgrimek több mint kétszáz éve éltek az Applecott-házban. Vajon az apja, a nagyapja, a dédapja és az ükapja is ugyanezeket a díszeket aggatta a régi karácsonyfákra?
Tetszett neki a gondolat.
Bár Alexnek nem kellett elképzelnie a múltbéli Pilgrimeket, hiszen találkozott már velük, legalábbis néhányukkal. Tavaly nyáron valami egészen rejtélyes és csodálatos dolog történt Rubyval és vele. Joanna néni előszobájában beléptek egy varázstükörbe, ami visszarepítette őket az időben. Bár nem tudták pontosan, miért, de Alex szentül meg volt győződve róla, hogy egy történelmi rejtélyt kellett megoldaniuk: megtalálniuk egy elveszettnek hitt, ősi angolszász kincset, és egyúttal megmenteniük Joanna néni házát.
Abban reménykedett, hogy ez most már így is marad: a tükör segítségével régi hibákat fognak helyrehozni, és ősi rejtélyeket oldanak meg. Ahányszor meglátogatják Joanna nénit, annyi új kalandban lesz részük! A baj csak az volt, hogy nem jöttek elég gyakran. Az Applecott-ház Suffolk megyében volt, Alex és Ruby viszont Északkelet-Angliában élt egy kis városban, kétszáz mérföldnyire és egy jó hosszú autóútra onnan. Minden nyáron és néha a húsvéti szünetben is meglátogatták a nénit, de ha az embert egyszer beszippantotta egy varázstükör, és elrepítette 1912-be, hogy megoldjon egy súlyos bűntényt, akkor a húsvéti szünet túlságosan messzinek tűnik.
Ám egy héttel karácsony előtt Joanna néni elesett, és eltörte a lábát.
A karácsony a legforgalmasabb időszak az Applecott-vendégházban. Joanna néni háromnapos ünnepséget szervezett a vendégek számára, templomi énekléssel a faluban, zenei esttel a szalonban, vetélkedőkkel az ajándékozás napján. Habzóbort szolgálnak fel reggelire, és gyertyafényes vacsorával – amit Joanna néni maga főz – ünneplik a szentestét és a karácsony napját. Alex és Ruby titokban egyetértettek, hogy ez nem hangzik valami karácsonyosan, de egy csomó felnőttnek tetszett az ötlet, és a szobákat már hónapokkal előre lefoglalták.
Most pedig úgy tűnt, le kell mondani az egészet.
Tudj meg mindent a regényről itt!
Néhány nappal korábban Joanna néni pánikszerűen hívta fel telefonon a gyerekek apját. Már minden alapanyagot és bort megrendelt. Kifizette a foglalót a borospoharakra és a zenészeknek. Minden rajta állt. A saját gyerekeitől nem tudott segítséget kérni – Joanna néni fia Ausztráliában élt, a lányának pedig most születtek ikrei, egyiküktől sem lehetett volna elvárni, hogy csapot-papot otthagyva rohanjanak az Applecott-házba, és vezényeljék le a karácsonyt. De talán Alex családja...
– Nem lesz elég ágy – közölte Alex apja. – Minden szobát lefoglaltak, úgyhogy attól tartok, a nappaliban kell aludnunk. Joanna néni úgy gondolja, hogy képes lesz felügyelni a főzést, legalábbis nagyon remélem, mert a mi szakácstudományunkat ismeritek, és Stacey is besegít, amennyit csak tud. – Stacey a faluban lakott, és a forgalmas időszakokban segített Joanna néninek. – Főleg a szobákat kell előkészíteni... meg mosogatni, zöldséget pucolni… és feldíszíteni a házat. Ez nagyon fontos, úgy tűnik. És gondolom, folyton rendet kell majd rakni, meg teríteni, meg ilyenek. De olyan rendes volt velünk annyi éven át, nem is tudom, mit csináltunk volna, ha nyaranta nem vigyáz rátok. És... Vagyis... Szóval, úgy éreztem, nem mondhatok nemet. Ráadásul, ha jól értem, az emberek egy vagyont fizetnek, hogy ott töltsék a karácsonyt, és persze nekünk is jut abból a rengeteg kajából meg mindenből. Szóval még jó móka is lehet...
– De hát karácsony lesz! – tiltakozott Ruby. – Karácsony napja!
– Szerintem karácsony napján a gyerekeknek nem is igazán kell majd segíteniük – szólt közbe gyorsan az anyukájuk. Alexnek az a benyomása támadt, hogy ő sincs elragadtatva az ötlettől, hogy a karácsonyt terítéssel és mosogatással töltse. – Ha akartok, elbújhattok majd valahová az ajándékaitokkal.
– De hová? – kérdezte Ruby. – Még hálószobánk sem lesz.
Ám Alex igazából egyáltalán nem bánta a dolgot. Visszamehet az Applecott-házba – a kedvenc helyére az egész világon –, ez önmagában elég volt, hogy boldogság töltse el.
Szenteste előtt egy nappal érkeztek, ebéd után, és még az ágyazással töltött délután is jó szórakozás volt. Élvezte a díszítést, és hogy segíthet Joanna néninek a cukormázas mézeskalácsok elkészítésében. Alig várta, hogy megkóstolja a különleges süteményeket, és végül arra jutott, az apukájának tulajdonképpen igaza volt. Joanna néni családtag.
– Nem is fogjuk látni apát és anyát egész karácsony alatt – mérgelődött Ruby. – Egész nap csak mosogatni fognak, meg répát aprítani, majd meglátod. Borzalmas lesz. Bárcsak valahol máshol lennénk! Bárcsak elmehetnénk, és rendesen megünnepelhetnénk a karácsonyt! Akárhol!
Visszapördült az ablaktól, Alexre nézett, és megmerevedett.
– Alex!
– Tudom! – mondta Alex, aki kitalálta, mire gondol a nővére. – Talán valóra válthatod a kívánságodat.
A falhoz sietett, Ruby szorosan a nyomában. A tükörben – a varázstükörben, az időutazó tükörben, az ő tükrükben – most egy középkorú asszony látszott régimódi ruhában – talán viktoriánus, gondolta Alex –, gyapjúkendővel a vállán, hatalmas szoknyában. Egy kalaptűvel hadonászva grimaszolt a saját tükörképére. Aztán hirtelen valami megváltozott. Döbbenet suhant át az arcán, mint aki nem akar hinni a saját szemének. Hátrált egy lépést, és úgy nézett a tükörbe, mint aki szellemet lát.
– Lát minket! – kiáltott fel Ruby, és megragadta az öccse karját. – Nem tudtam, hogy ez megtörténhet.
A nő pislogott, megdörzsölte a szemét. Mély levegőt vett. Aztán lassan, óvatosan, kinyújtott karral elindult a tükör felé.
– Ne! – kiáltott fel megint Ruby. – Ha megérinti, ő fog idejönni. Azt már nem, régi korok hölgyeménye! Ez a mi időutazásunk, nem a magáé!
És kézen fogva húzta magával Alexet, bele a tükörbe...
...Négykézláb landoltak a viktoriánus ház előszobájában.
Alexnek először a hideg tűnt fel. Azt persze tudta, hogy abban a korban nem volt még központi fűtés, de nem kapcsolta össze, ettől mennyire lesz hideg a házban. Remélte, hogy kandalló azért csak van valahol a házban! A múltban a Pilgrimek ugyan nem voltak gazdag arisztokraták, de szegényeknek sem lehetett nevezni őket. Még cselédeik is voltak! De tény, ami tény, az Applecott-ház kandalló nélküli előszobájában látszott a lehelet. Szinte mint kint – gondolta elszörnyedve Alex. Tényleg így kellett akkoriban élniük?
Alex mellett Ruby nyögdécselt.
– Jaj, ne! Szétfagyok! Nyarat akarok! Nem lehetne inkább nyár?
– Te kérted a karácsonyt – mutatott rá Alex.
– Visszavonom! Hőhullámot akarok!
A nő, teljesen érthető módon, elképedve bámult rájuk. Alex nem nagyon tudta megállapítani a felnőttek korát, de látta, hogy ez a nő idősebb az anyjuknál, Joanna néninél viszont fiatalabb. Sötétkék ruhát viselt valószerűtlen kitüremkedéssel a fenekénél, fardagály, jutott Alex eszébe, mert a szülei imádták a kosztümös sorozatokat, és a gyerekeiket is ellátták haszontalan információkkal. A vállára egy szürke kendőt borított, barnás-őszes haját kontyba fogta, csak néhány göndör tincset hagyott a homlokába hullani. Áradt belőle valami, amit Alex lassacskán felismert, és magában Pilgrim-vonásnak nevezett: nehéz lett volna pontosan elmagyarázni, de volt benne valami, ami kiemelte a múltbéli idegenek sokaságából. Energiát és vidámságot árasztott, mintha kiterített játéktáblaként tekintene a világra, és csak azt várná, hogy játszhasson vele, vagy egy kincsesláda lenne, ami hívná az embert, hogy nyissa ki, fedezze fel, mit rejteget. Ez a tulajdonság megvolt Alex fura, félszeg és komoly apjában, sőt még Rubyban is, bár ő ezt inkább titkolta. Alex nem ismerte azt a kifejezést, hogy szellemi kíváncsiság, de azonnal megértette volna; érdeklődés és lelkesedés a világ dolgai iránt. A fiú mindenféle bizonyíték nélkül azonnal tudta, hogy ez a nő a rokona, aki örülni fog, ha megismerheti, és amint magához tér az első döbbenetből, biztonságban lesznek nála.
De a nő első mondatára nem volt felkészülve:
– Alex, Ruby! Ti vagytok, ugye?
