Varázsitalok, melyeket lehetetlen vagy majdnem lehetetlen elkészíteni...
Ismeritek Rókazsoltot, a Palatinus strand vén fája alatt élő rókát? Rókazsoltot, aki a strand elhagyott kincseit gyűjti, és aki nemrég helyet kapott az Év Gyerekkönyve díj 2024 shortlistjén kalandjaiért? Rádai Andrea könyvében újabb izgalmas események várják: barátaival szembesülnek Banyabarbi, a gonosz boszorkány bosszújával, és csak egy varázslatos bájital mentheti meg őket. Vajon sikerül nekik? Olvass tovább, és derítsd ki!
Egy szép nyári este Varjúsanyi a víztorony erkélyének korlátján üldögélt, és a szabadtéri színpadon zajló opera-előadást nézte. Egy világhírű énekes vendégszerepelt aznap a Margitszigeten, és Varjúsanyi a világért sem hagyta volna ki. A nagyváros közepén levő nagy operaházakba vagy koncerttermekbe ugyanis nem engedték be a varjakat, de ide könnyen eljutott, hiszen ő is a Margitszigeten lakott, méghozzá a Palatinus Strandon. Egészen pontosan annak a fenyőfának a tetején, aminek hatalmas odvában Rókazsolt élt, Varjúsanyi egyik jóbarátja. Rókazsolt nyaranta szemetet szedett a strandon, és összegyűjtötte az ottfelejtett, legszokványosabb és legszokatlanabb holmikat is, amikért nem jött vissza soha senki. Mindig számíthattak rá a barátai, kivéve, ha opera-előadásra hívták. Rókazsolt hallani sem akart róla, hogy aznap este elkísérje Varjúsanyit, azt állította, hogy allergiás az operára. Varjúsanyi megkérdezte egy másik barátját, Sárkányborit is, de ő meg azért nem tudott menni, mert meg volt fázva, és nem akarta zavarni a köhögésével az előadást. Varjúsanyi nem akarta megbántani, ezért nem mondta neki, hogy szerinte senki sem fogja hallani a köhögését, a színpadon az énekesek főleg nem. Mert Sárkánybori sárkány volt ugyan, de olyan pici, mint egy kisujj körme. Varjúsanyi végül megkérdezte Macskabalogot és Macskarozált is, akik férj és feleség voltak, de ők meg egymással randevúztak aznap este. Így hát Varjúsanyi egyedül ment el az operára, de végül nem bánta annyira. Titokban még selfie-t is csinált az énekessel, a világhírű tenorral, amikor az kiszállt az autóból. Varjúsanyinak ugyanis még okostelefonja is volt – különleges madárnak számított emiatt. Nagy kísértést érzett, hogy az éppen a színpadon zajló jelenetet is lefotózza. Kedvenc énekese, egy nagydarab, színes kabátot és piros csizmát viselő alak éppen lefelé lépkedett a semmibe vezető lépcső tetejéről.
– Nessun dorma… – énekelte, és közben folyton széttárta a karját. 
Sipos Fanni illusztrációja
Varjúsanyi töprenghetett volna azon, hogy az éneklő férfi miért van ilyen melegen felöltözve kánikula idején, vagy hogy miért járkál folyton fel-alá a lépcsőkön. De ő inkább arra gondolt, hogy még sosem hallott ilyen csodálatos zenét. Csak állt, és borzongott a gyönyörűségtől.
Másnap komoly elhatározásra jutott. Be is kopogott Rókazsolthoz, aki épp egy flamingómintás gumimatracon üldögélt, és a reggeli kakaóját kortyolgatta.
– Te, Zsolti, én elhatároztam, hogy operaénekes leszek!
Rókazsolt úgy meglepődött, hogy félrenyelte a kakaóját. Csak annyit bírt kinyögni:
– Hogyhogy?
– Tudod, tegnap láttam azt az operát a szabadtéri színpadon, egyébként sajnálhatod, hogy nem jöttél el, na de rájöttem, hogy nincs csodálatosabb dolog a világon, mint sok ember előtt ilyen gyönyörűen énekelni.
– De Sanyi, gondoltál már arra, hogy te… hogy is mondjam… nem ember vagy? És hogy a hangod olyan… olyan varjúszerű? – szedte össze magát Rókazsolt. – Na és? – vonta meg a vállát Varjúsanyi. – Jó, tudom, hogy még tanulnom és gyakorolnom kell az éneklést, de majd elmegyek tanárhoz. Ezért is jöttem hozzád: nem tudsz 
véletlenül egy jó énektanárt? Néztem a telefonomon, a kornyika pont hun hirdeti magát egy csomó, de hát ki tudja, elég jók-e…
Rókazsolt zavartan játszadozott a nadrágtartójával. Nem látta sok esélyét annak, hogy a barátjából operaénekes legyen. De ha Varjúsanyi egyszer valamit a fejébe vesz…
– Na, na, tudsz valakit? – türelmetlenkedett Varjúsanyi. Rókazsolt megvakargatta az állát. Végül is nem olyan nagy baj, ha a barátja tanul egy kicsit énekelni, gondolta. Aztán majdcsak lesz valahogy.
Olvasd el ajánlónkat a könyvről!
– Hmmm…. ott van például Rigórékanéni, aki a MaRival szokott énekelni.
– Mi az a Mari? – kérdezte Varjúsanyi. 
– A MArgitszigeti RIgók zenekara, ők zenélnek a zenélő szökőkútnál.
– A zenélő szökőkútnál? Hát ott nem a hangszórókból szól a zene? – csodálkozott Varjúsanyi.
– Hangszórókból? Dehogyis, az csak legenda! – felelte Rókazsolt. – Legfeljebb akkor megy hangszórókból a zene, ha szabadságon vannak… Viszont van egy kis baj Rigórékanénivel… – ráncolta a homlokát Rókazsolt. – Nem tudja megjegyezni a neveket, és olyanokat mond helyette, hogy aranyoskám meg kisszívem… Tudtommal te eléggé utálod az ilyesmit.
Varjúsanyi felsóhajtott. Ha Rókazsolt az operára volt allergiás, akkor ő a becenevekre..
– Hát, ha amúgy jó tanár… – tárta szét a szárnyát. 
Varjúsanyi másnap boldog, reményteli hangulatban repült a strandról Rigórékanéni fészke felé, aki a szökőkút közelében, az egyik öreg platánfa tetején lakott.
– Nesszun dorma… dididű… vincseróóóóóóó – dúdolta rekedt varjúhangján, mire egy cinke szörnyülködve befogta a fülét.
Sikerül Varjúsanyiból operaénekest faragni? Tedd a kosaradba a könyvet, és derítsd ki!
