"A legjobban félálomban tudok történetet szőni"
Bemutatjuk Rádai Andreát, a Tündérek a tajgán szerzőjét! A szemfüles olvasóknak talán már ismerős lehet a neve, ugyanis rengeteg nagyszerű gyerekkönyv magyar fordítását köszönhetjük neki. Most első saját könyvéről, hihetetlenül vagány főhőséről és vonatos kalandjairól kérdeztük. Olvass tovább!
Eddig műfordítóként ismertünk, a Tündérek a tajgán az első regényed. Mit gondolsz, mennyiben hatott a műfordítói tapasztalat a könyvedre?
Egyrészt nagyon sok történetet ismertem meg a műfordításon keresztül, és nem csak felületesen, „futtában”, hanem nagyon közelről, egy olyan fajta rálátással, ami olvasóként biztos nem lenne meg. Másrészt sokat tanultam arról, milyen egy jól megalkotott szöveg. Ezek a tapasztalatok mindenképpen segítettek.
Milyen volt saját történetet alkotni?
Csodálatos!! Nagyon élveztem azt a szabadságot, amit egy saját történet megalkotása ad, néha úgy éreztem magam írás közben, mintha a hetedik mennyországban járnék. Mindig arra gondoltam közben, hogy már ezért az érzésért megéri. És alig vártam, hogy este legyen és mehessek aludni, mert a legjobban félálomban tudok történetet szőni. Persze van benne favágásszerű, kemény munka is, ezt szerintem nem lehet megúszni.
Hogy lett a vonatozás központi elem a regényedben?
Szerencsés vagyok, mert eddigi életem során sokat tudtam utazni. És amikor fiatalabbak voltunk, és sokkal kevesebb pénzünk – viszont sokkal több időnk – volt, rengeteget utaztunk vonattal, igaz, pont a Transzszibériai expresszel nem, de másfelé a volt Szovjetunióban igen. A regényben szereplő pláckárton is, a harmadik osztályon is sok időt töltöttünk. Mindig lenyűgözött, ahogy egy ilyen úton szinte külön kis világok, kis közösségek alakulnak ki. Emberek, akiknek az élete egyszer csak keresztezi egymást, és esetenként nagyon közel is kerülnek egymáshoz, aztán jó barátok lesznek vagy soha többé nem találkoznak... Még mindig vonattal szeretek a legjobban utazni!
Baranyai (b) András illusztrációja
Imádtuk Mimit, ő a legvagányabb tündér, akivel valaha találkoztunk. Mi inspirálta a karakterét?
Korábbi olvasmányélményeimből, sokféle hősből állt össze, és mindegyik gyerekem adott hozzá vonásokat magából. Sőt, egy kicsit talán én is benne vagyok gyerekként. Mindig is olyan szerettem volna lenni, mint Mimi, aki beleáll, ha kell, és nem adja fel, és akkor is küzd és továbbmegy, ha még nem lát előre minden lépést.
Olvass bele Mimi kalandjaiba!
Nagyon reméljük, hogy a Tündérek a tajgán nem az utolsó ifjúsági regényed! Tervezel következőt? Esetleg már dolgozol is valamilyen újabb könyvön?
Egyelőre még nem, de egy történet már van a fejemben! Most nagyon sokat fordítottam, úgyhogy pihenek egy kicsit és aztán nekilátok.
