Petőfi, a megosztó
„Petőfi Sándor a legnagyobb magyar költő.” El sem tudom képzelni, hányszor hangzhatott el ez a mondat az elmúlt, mondjuk, ötven évben érettségi feleletek nyitányaként. Rossz ez diáknak, tanárnak, de főleg Petőfinek. - Olvasd el Vinczellér Katalin magyar-média szakos gimnáziumi tanár cikkét.
Az kétségtelen, hogy nincs olyan magyar ember, aki ne ismerne legalább két verset Petőfitől - neked melyik két cím ugrik be elsőre? Tehát, ha költőt kell mondani, nagy valószínűséggel tízből nyolcan Petőfi nevét fogják mondani.
És aztán feltehetőleg még ugyanazt a 3-4 sztereotípiát a lánglelkűségről, a hazaszeretetről, a hitvesi költészetről és Arany János barátságáról.
És ezek után érdemes feltenni a kérdést, hogy jó, de van-e hozzá, pontosabban a műveihez személyes kapcsolódásod? Történt-e valódi találkozás bármely szöveg és közted, kedves olvasó?
Mert számomra, magyartanárként az az igazán izgalmas, hogy a mindenkori diák meg tudja fogalmazni a saját viszonyát ahhoz, amit olvas, jelen esetben Petőfi bármely művéhez.
Ilyen szempontból is érdekes végigolvasni a Költővel nem járnék című novellaantológiát, ahol profi olvasók, akik közben írók is lettek, még ha egy-egy fiktív történetbe ágyazva is, de mégis azt mutatják fel, nekik mi a viszonyuk a Petőfi – csomaghoz.
Kattints ide és szerezd meg a kötetet!
De térjünk vissza a még nem profi olvasókhoz!
Herbszt László illusztrációjaAz, hogy Petőfi már az óvodától jelen van, egyfelől megkönnyítheti a helyzetet, hiszen ismerősként tűnhet fel. Ráadásul familiáris a kapcsolat, és nemcsak az Anyám tyúkja miatt, hanem a gatyába’ táncolás miatt is. Be tudnánk ebbe a versikébe bárkit helyettesíteni a magyar irodalomból? Babits Mihály gatyába’ táncol? Hát, az valahogy nem működik. Petőfivel meg magától értetődő. Ez kiindulásnak nem rossz.
De aztán jönnek a március 15-éhez kapcsolódó állandósult szókapcsolatok, ötödik osztályban a János vitéz, amit ha valaki tanárként rosszul interpretál, Sándor máris elvesztette a presztízsét, hiszen egy tízéves számára egyedül nagyon nehezen érhető, értelmezhető a szöveg is, a történet is, csak a kudarc emléke marad. Romlanak az esélyek.
Majd még néhány újabb március 15-i ünnepség, egy-két kötelező memoriter, hetedikesként egy Szeptember végén, és vesztésre állunk. Hol érdekli egy 12 évest, hogy „Elhull a világ, eliramlik az élet.”?
Így aztán, mire középiskolába kerülnek, már elég egyöntetű az ellenszenv vagy a közöny. Az utóbbi a rosszabb, a harcos ellenkezéssel már lehet valamit kezdeni, mert ott az indulatok mellett érvek is megfogalmazódnak, míg a szenvtelen elutasítás nem szít fel érzelmeket.
Herbszt László illusztrációjaPetőfi rövid idő alatt írt sokat. Nagyon sokat. Ráadásul minden műnemben, bár azt hamar belátta, hogy nem drámai, és nem epikus tehetség. De a versírás, az megy neki. És ráadásul a népszerűség, de legalábbis ismertté válás egyértelmű ambíciója volt, ezért is írt talán olyan sokat, hogy folyamatosan megjelenhessen.
Ő maga is reflektál rá erős öniróniával, hogy bizony nem minden verse remekmű (lsd.: Rossz verseimről). Bár persze itt is a hetyke megmondólegény szerepéből, huszonkét évesen. Ezt például érdemes megmutatni azoknak a diákoknak, akiket zavar a kultusz, zavar az egynemű elfogadás. De ha sokféle Petőfi verset mutatunk meg, van esély arra, hogy egy-egy szöveggel megszülessen a kapcsolódás, a személyes viszony. Hiszen számos, akár kevésbé ismert vers, vagy a Felhők – ciklus rövid, filozofikus mélységű művei olyan univerzális emberi kérdésekről, létállapotokról szólnak, amelyek, legalábbis az én 23 éves tanári tapasztalom szerint, ma is el tudnak érni a legtöbb kamaszhoz, ha túllépünk a kötelezőségen, a sztereotípiákon, az üres, tartalmatlan mondatokon. És mindig ez a cél, még ha gatyába’ táncolunk is.
Vinczellér Katalin magyar-média szakos gimnáziumi tanár cikkét olvastad.
Érdekel egy igazán vagány, formabontó és tabudöntögető novelláskötet Petőfiről? Rendeld meg a Költővel nem járnék című Tilos az Á antológiát!
