Időtlen nyár
Huzella Júlia színésznő az elmúlt évben még a korábbinál is jobban beleásta magát a gyerekkönyvek világába, hiszen a Tíztőlmese nevű mesecsatornájára ő maga válogatja össze a jobbnál-jobb történeteket. De vannak, amik a szokásosnál is jobban megérintik, mint például Paulik Móni meseregénye, az Időtlen nyár. Írt is róla nektek egy igazán személyes hangú ajánlót, ezt olvashatjátok most!
Járvány idején, amikor nem találkozunk a nagyszülőkkel, mert vigyáznunk kell rájuk, amikor a haverokkal sem tudunk együtt lógni, kifejezetten nosztalgikus érzésem támad, ha olyan történeteket olvasok, ahol a gyerekek vidékre mennek a nagyszüleikhez nyaralni, és ott mindenféle izgalmas dolog történik velük. Tűzoltóautó kosarában emelkednek a fák és a házak fölé, játékvásárt rendeznek, ahol az összeverődött környékbeli gyerekek adják-veszik egymás kezéből a mások, vagy maguk számára már feleslegessé vált játékokat, templomba mennek, ami éppen tömve van misére érkező emberekkel és még sorolhatnám. Csupa olyan dolog, amiben most nincs részünk. És mennyire értékessé válik, amikor hiányzik.
Persze a könyv még a Covid járvány világhódító útja előtt íródott, tehát ez csupán az én aktuális szubjektív szemüvegem.
Saci és Samu ikrek. A szüleik dolgoznak, ezért nyáron a hétköznapokat a nagyszüleikkel töltik. Rengeteg olyan történetet ismerünk, ami erre a vázra épül. Legyen szó könyvről vagy filmről. És akkor jönnek a részletek, amiktől mégis más ez a történet. Paulik Móni újraszínezte a szokványos mesét. És ahogy haladunk a történettel, egyre inkább magunkra ismerünk, akár gyerekként, akár felnőttként, szülőként. És a többiek is mind ismerősek, mert éppen olyanok, mint azok az emberek, akik körülöttünk élnek.
Ez a könyv nem próbálja meg jobb színben feltüntetni a fáradt szülőket, mint amilyenek mi vagyunk. Erre példa, amikor a szülők megérkeznek az egész hetes távollét után és nem tudnak elszakadni a telefonjuktól, mert csupa “fontos” és “halaszthatatlan” dolgot kell elintézniük. A gyerekek ezt zokon veszik, hozzáteszem, teljes joggal. Én, mint szülő, mikor olvastam, abszolút a gyerekekkel azonosultam és elgondolkodtam rajta, hogy egy hasonló helyzetben hogyan kellene máshogy viselkednem ezek után. Samu és Saci is a szüleik tudtára adják elég világosan, hogy nekik ez rosszulesik. Tehát egyből két dolgot is tanít: a figyelmet és azt, hogy beszéljünk arról, ha valami nem jó nekünk.
A másik fontos részlet, amit imádtam, hogy ebben a mesében a nagypapa a konyhatündér. Egyszerűen csodálatos, ahogy kiteljesedik a konyhában! Azok a klasszikus mondatok, hogy “gyertek, mert kihűl az ebéd”, meg “háromszor kellett megmelegíteni”, amiket általában egy nagymama szájából hallunk, itt nagypapától hangzanak el. Nagyon bájos, ahogy nagymama megjegyzi, hogy persze, szívesen főz, ha nagypapa beengedi őt a konyhába.
Van szerelem is, a kisiskolások szintjén, de véletlenül sem a hajhúzogatós, kergetős, piszkálós verzióban, hanem abban, ahogy az általam ismert fiúk, férfiak többsége megélte ennyi idősen: félénken, ki nem mondva, távolról, halványan érzékelhetően, kedvesen.
Nagyon szeretem azokat a mesekönyveket, amiket nekem is írtak. Amiből én is tanulhatok. A tanulságok meghallásához persze nyitott fül kell és egy tiszta tükör, amibe bátran bele merünk nézni, és ha nem tetszik annyira, amit látunk, rámegyünk még egy kis papírtörlővel.
Tedd kosárba a regényt itt!
Huzella Juli írását olvastad
