Ha szeretnéd a csendet választani
Molnár Krisztina Rita elsősorban szépíró, ennek mesterségét pedig íróműhelyek keretében adja át évek óta felnőtteknek és kamaszoknak – jelenleg egy csoportja működik aktívan. Az írás gyógyító hatását emeli előtérbe legújabb kötetében, az Ilyen kék virágokban, melyet Gráf Dóra illusztrációi tesznek teljessé. Ismerd meg az alkotót, és rajta keresztül azt a könyvet is, amely segítségével közelebb kerülhetsz magadhoz!
Ha érezted már esténként, hogy valami hiányzott a napodból;
ha ültél már úgy magad elé bambulva, hogy igazából alig érezted magaddal a kapcsolatot;
ha teljesen jól érzed magad, de jól esne többet megtudni magadról;
ha szerettél volna önismereti csoportba menni, de nem tudtál eddig eljutni;
vagy ha a kamasz gyerekednek szerettél volna adni egy könyvet, ami segít neki az érzéseihez kapcsolódni, de még nem találtál hozzá megfelelő kiadványt,
akkor az Ilyen kék virágok nagy segítőtök lehet.
Molnár Krisztina Rita szerzőt kérdeztük alkotásról, önismereti munkáról és arról is, hogyan érdemes használni a hiánypótló kötetét.
Rendszeresen tartasz csoportos foglalkozásokat, íróműhelyeket. Milyen céllal írtad meg az Ilyen kék virágok című könyvet?
Valóban régóta tartok íróműhelyeket. Leghosszabban, közel tíz éven át a mesterség elsajátítására fókuszáló Szószövő Műhely működött Biatorbágyon a Kisgombos Könyvesboltban. Ezek leginkább kreatív írás kurzusok voltak heti rendszerességgel kamaszoknak. Később indult a Jól lenni íróműhely, amit felnőtteknek hirdettünk meg, és nem csupán itt, hanem Budapesten is zajlottak kéthetente, illetve egy másik csoportban havonta egyszer. De előfordult, hogy egy-egy fesztiválra vagy más kulturális rendezvényre hívtak meg íróműhelyt tartani. Az idők során egyre világosabbá vált számomra, ami a Szószövő Műhely működésének elejétől fogva sajátsága volt, az, hogy a kétféle tudás, azaz a mesterségbeli és a szemléletszerű, nem választható külön. Tehát például nem lehet, vagy talán nem érdemes úgy verset írni, hogy ismerem a szonett szabályait, de nincs kulcsom a világ szemléléséhez, a magam megértéséhez, és mindezek megragadásához. Ahogy idővel az is világossá vált, hogy vannak, akik számára kevésbé izgalmas vagy fontos, hogy hogyan tudom kötött keretek között, mondjuk jambikus nyolcasokban elmondani, hogy fáj a fejem és itt az ősz – de a lassító, elmélyülésre késztető gyakorlatokra és alkalmakra viszont nagyon is szükség van: arra, hogy a közös eszmefuttatás végén az írás segítségével artikulálódjanak a végre kimondható, leírható érzések és gondolatok.
Ma már csak egy íróműhelyt tartok havonta, és nagyon örülök, hogy Kovács Eszter, aki a könyvet is szerkesztette később, felvetette, hogy az évek alatt összegyűlt anyagból írhatnék egy kötetet. Örülök, mert így azok is tudják használni – akár iskolai vagy irodalomterápiás csoportban, akár biztonságos magányukban egyedül –, akik nem jutnak el a csoportjaimba. Így anélkül is működhetnek az elmélkedések és a közéjük ékelt, vagy utánuk következő gyakorlatok, hogy személyesen jelen lennék.
A személyiségfejlesztő írásgyakorlatokat tartalmazó kötetet itt tedd a kosaradba!
A csoportos foglalkozások két szempontból is eltérnek az önsegítő könyvek használatától. Egyrészt a személyes találkozás nem jön létre a feladatokat elvégző emberrel, valamint a csoportos forma is eltér az otthoni egyéni alkotástól. Mennyiben más így dolgozni magunkon? 
Hasui Kawase: A hold az Arakawa folyó felett AkabanébanBízom benne, hogy ahogy más művek olvasása közben is létrejön egyfajta személyes viszony a szerzővel – olvassunk verset, mesét vagy regényt –, úgy az Ilyen kék virágok olvasói is meghallják majd a beszélő hozzájuk szóló hangját. A könyv abban is eltér a csoportmunkától, hogy egy-egy fejezet sűrűbb, hosszabb befogadói és alkotói folyamatot ölel fel, mint egy-egy 120 perces műhely a valóságban. Sokféle szabadságot is ad a könyv használata a valóságos műhelymunkához képest. Nincs időben korlátozva, hogy mikor hagyjuk félbe egy fejezet olvasását, többször is elvégezhetünk egy-egy gyakorlatot (ahogy ezt néhányszor javaslom is), és a hangulatunk is megfelelőbb lehet, mint a megadott időpontban zajló csoportos munka. Persze igényel némi önfegyelmet, ha nincs külső szempont, ami rávenne bennünket, hogy belevágjunk – mondjuk, hogy időben oda kell érni, hogy a többiek ne várjanak ránk.
Csoportvezetőként biztosan mást ad, ha a jelenlévők megosztják az alkotásaikat, gondolataikat. Nem hiányzik neked személyesen ez az élmény?
Így igaz, minden alkalommal meglep, hogy hányféle válasz születik egy hosszabb kérdésfelvetésre. A csoport előnye az is, hogy a résztvevők abból is sokat meríthetnek, hogy a többiek hogyan reagáltak a felvetett problémára vagy jelenségre. A könyv is buzdít arra, hogy másokkal – például barátokkal – együtt is belevághatunk egy-egy fejezet feldolgozásába. Mivel van még egy csoportom, ebben a közös élményben részesülök havonta egyszer. Most – ennyi év után, illetve, hogy egy nagyon sok időt igénylő, magányosan végezhető írásfolyamatban vagyok – ez az öröm, a személyes találkozás izgalma a műhely tagjaival, elég nekem.
Próbáld ki az egyik gyakorlatot a könyvből itt!
Az otthoni elmélyült alkotás végén szükséges valamilyen módon a tudatos önreflexió? Hogyan használjuk a könyv feladatait, érdemes róla naplózni?
Ahogy az előbb is szóba került, szerintem érdekes lehet, hogy különböző élethelyzetekben, egy-két év elteltével, vagy csak azért, mert másmilyen az időjárás és odakint kedvezőbbek a fényviszonyok, mennyire másféle gondolatokkal és szövegekkel reagálunk a körbejárt kérdésekre. Ezt tekinthetjük akár egyfajta naplónak is, de szerintem ehhez elég a füzet, amibe írunk. Saját változásainkat tükrözni fogják a szövegeink. A megírt szövegek szerintem maguk az önreflexiók, a körvonalazott, szavakat öltött érzéscsomagok és gondolatfoszlányok.
Elsősorban kik jártak a gondolataidban, milyen közönség, amikor megírtad az Ilyen kék virágokat?
Nem tudom, ez baj-e, de a szépirodalmi szövegek – mondjuk egy vers vagy novella – írása közben általában nem gondolok a közönségre. Természetesen Eszterrel mint a kötet szerkesztőjével beszéltünk arról, hogy ezek a kipróbált gyakorlatok elsősorban kamaszokkal és felnőttekkel működtek – de mivel az élőbeszéd annyira más, mint az írott szöveg, itt kellett találni egy hangot, ami a mindenkori olvasóhoz beszél, aki feltételezhetően nem gyerek. Végül a többes szám első személyű megszólítás lett az a konszenzus, amit a legmegfelelőbbnek találtunk arra, hogy aki a gyakorlatok felszólító módú mondatait olvassa, ne érezze magát úgy, mint egy kisiskolás, akihez a tanító néni beszél. A feltételezett olvasóközönség reményeim szerint bárki, aki szeretne és képes lelassulni, elmerülni, a csendet választani időnként a világ jelenlegi viszonyai és lehetőségei közt. Bízom benne, hogy kamasz fiúk és lányok, felnőtt férfiak és nők, egyaránt lesznek azok között, akikhez eljut.
Gyönyörű illusztrációt készített Gráf Dóra, csodálatos összhangban van a képi világ a szövegtartalommal. Mennyire volt szoros az együttműködés? 
Gráf Dóra illusztrációjaNem sok időn át dolgoztunk együtt, annál meglepőbb volt, hogy Gráf Dóra mennyire könnyen és mélyen kapcsolódott a szöveg szemlélődő jellegéhez. Dóra nem csak a fejezetek illusztrációit, a gyönyörű külső és belső borítót, hanem a könyvtervet is készítette, és azt hiszem, valóban ritka, hogy ilyen harmónia legyen egy könyv tartalma és vizuális megjelenése között. Talán annak is köszönhető mindez, hogy Gráf Dóra maga is költő, tehát a kapcsolódása mindahhoz, amit ez a könyv megpróbál átadni, belülről fakad. Az a néhány közös alkalom, amit közös munkával töltöttünk, szintén nagyon gördülékeny és magától értetődő volt. És az csak jó lehet, ha nem kell szkanderozni senkinek munka közben, hogy megértesse a másikkal az elképzelését. Azt kell mondjam, hogy olyan evidencia volt, bármi felmerült, ami azt hiszem, a végeredményen is látszik.
Nagyobb kamaszoknak is hirdeted a Jól lenni íróműhelyt. Mit látsz, mennyire érdekli ezt a korosztályt az önismeret? Mivel lehet őket jobban megfogni: mély önismereti beszélgetésekkel vagy az írásra mint alkotási módra való fókuszálással?
Azt hiszem ez a két dolog nem választható külön, egyik a másiknak az eszköze, segítője és fordítva. Azok a kamaszok, akik éveken át jártak, vagy most is járnak az íróműhelybe, nem azért jöttek, hogy az önismeretet gyakorolják, vagy a lelküket boncolgassuk – sőt, talán ezzel így direkt el is kergettem volna őket. Az önismeret, miközben megpróbálunk szavakat találni például egy régi fotel kárpitjának a színére – vagyis nagyon távolról jutva saját magunkhoz, rácsodálkozva, hogy ez a szó csak nekünk juthatott eszünkbe, vagy épp ellenkezőleg, hányan gondoljuk ugyanazt! –, tehát az önismeret, a világ árnyaltabb befogadása következmény.
A kötet is több alkalommal hangsúlyozza, hogy távolról közelíteni általában szerencsésebb – mert jóval fájdalommentesebb és sokkal tisztább képet ad, hiszen úgy kerülünk a fókuszba, hogy szinte észre sem vesszük. Ez természetesebb és őszintébb következményekkel jár, és nem csak, ami az írást illeti.
Az Ilyen kék virágok című önismereti kötetet itt tudod megrendelni.
Ismerd meg közelebbről az Ilyen kék virágokat.
