Miért szeretitek a kuflikat? - A ti szavaitokkal!
Csináltunk idén egy Nagy Kufli-Kérdőívet, amit nagyon-nagyon sokan kitöltöttetek - köszönjük nektek! Most érkezünk az eredményekkel!
Előző cikkünkben már összegyűjtöttük, a kérdőív alapján mik a legfőbb okai annak, hogy ennyire szeretitek a kuflikat. De a nyers statisztikánál sokkal szívmelengetőbb volt számunkra azt a sok csudajó dolgot olvasni, amit saját szavaitokkal, néha röviden, máskor hosszabban ti magatok írtatok a láthatatlan rét lakóiról és a hozzájuk fűződő gondolataitokról. Ezért úgy döntöttünk, hogy feltétlenül kell egy olyan cikk is, amiben megosztjuk ezeket a gondolatokat, a ti véleményeteket! Így hát álljon itt most egy egybefüggő, megható és vicces “rajongói levél” a kuflikhoz, amihez sok-sok kitöltő véleményét szerkesztettük egy egészbe!
Azért szeretjük a Kuflikat, mert felnőttként ez az első mesekönyv, ami mindig megnevettet és vidáman tudom olvasni a gyerekeknek, még akkor is, ha rossz napom volt. Ezt a gyerekek is biztosan érzik, úgy gondolom, ezért is kerül le a polcról olyan gyakran. Hiszen tudják, hogy ezen igazán együtt fogunk nevetni és azt is jól sejtik a gyerkőcök, hogy ez a könyvsorozat komolyan veszi a gyerekeket, nem gügyög hozzájuk és komolytalanul a felnőtteket.
Szeretem, hogy nincs benne erőszak, agresszió. Úgy nevel az összetartásra, egymás tiszteletére, az egymásra való odafigyelésre, hogy nem elcsépelt frázisokat és erőltetett tanmeséket mutat be. A Kufliknak van egy megmagyarázhatatlan varázsa, ami felnőttet és gyereket egyaránt vonz és együtt léphetünk ki a mindennapokból. Tehát ítélkezésmentesen, didaktikus pedagógiai elemek nélkül vázol fel egy nagyon korrekt, követendő értékrendet. 
Nem a felnőttek világát akarja a gyerekeknek megmagyarázni, hanem a gyermeki fantázia birodalmában játszódik, ahol minden lehetséges. És nem is az a fajta mese, ami leírja a gyerekek egy-egy napját, csak éppen más szereplőkkel.
A Kuflik végre nem “megmagyarázós” mesék, ezért is szeretjük őket! Röviden fogalmazva, úgy tömör, hogy meghagyja az egyéni tanulságok levonását. Olyannyira, hogy semmilyen sztereotípiát nem akar beleerőltetni az apró fejekbe, teljesen szabad és ezáltal felszabadít. Ezzel túlmutat a korosztálynak elérhető mesék világán.
Az is segít kiszakadni a hétköznapokból, hogy nem balhéznak egymással, vagy legalábbis nem az a fő szál, hogy balhéznak aztán kibékülnek. Szeretem, hogy alapból nyugi van, de amúgy meg érdekes a cselekmény, és persze, hogy nem próbál szájbarágósan túlzó életigazságokat eladni.
Ez is mutatja, hogy nem egy bárgyú, okoskodó, pszichologizáló mese, hanem könnyed, bájosan szórakoztató és kedves a szívnek. Mondhatni, csak simán élnek bele a világba, azaz nem stresszelnek, abszolút békések. Nem mellesleg sziporkázó nyelvi kihívást nyújt. Bővül a szókincs, sőt, kreatívvá teszi a szókincs fejlesztést. (Ők is kitalálnak, agyalnak, gondolkodnak szavakon). A szövegbuborékok zseniálisak, van, hogy csak azokat olvassák egymásnak a gyerekek. A "jó reggelt, süvölt a kakas, tolla tépett, hangja magas" a reggeli ébresztőnk. Pofika, Valérikuszkusz, Bélabála külön neveket érdemeltek ki! Sőt, mi, felnőttek épp azt gyűjtjük barátokkal, hogy Fityirc miket olvas.
Nem csak, hogy stresszmentesek és sziporkáznak, de egy teljesen másik dimenzióba kerülünk általuk. Teljesen kikapcsolja a hétköznapokat. Gondtalanul kacagunk rajta újra és újra. Imádjuk a kuflikat és a különös kis lényeket körülöttük, és azt a hozzáállásukat, hogy nyugodtan átgondolva és egymásra odafigyelve mindent meg lehet oldani úgy, hogy az mindenkinek jó legyen. Mi is elfogadóbbak lettünk a mese által. Egy igazi nagy család, mindenki más, de úgy jó, ahogy van. Ezzel azt tanítja nekünk, hogy, akármennyire különbözőek vagyunk, együtt a legjobb.
Ez a másik dimenzió egy ideális világ, szinte mintha Ádám és Éva utódai lennének, akik nem űzettek ki a paradicsomból, vagy már újra megtalálták volna. Semmijük nincs és mindenük van. De legalábbis olyan optimista szemüvegen keresztül nézik a világot, amilyennek ma kéne lenni minden ember fején. Persze a láthatatlan rét paradicsoma annyira össze van kutyulva, hogy nem is gondolkodnak rajta a gyerekek, hogy ilyen van vagy nincs: egyszerűen csak magával ragadja őket!
