Honfoglalás, identitásformálás, Abszolút Töri!
Megérkezett a legújabb Abszolút Töri-regény! A néma táltos ezúttal a honfoglalás előtti időbe repíti vissza a Vitéz János Gimnázium két diákját, és persze az olvasókat is. A szerzővel, Majoros Nórával beszélgettünk a kutatómunkájáról, a kedvenc karaktereiről, identitásformálásról, és még sok minden másról. Olvass tovább!
Miért esett a választásod éppen a 9. századra? Mi volt az, ami leginkább megfogott ebben a korban?
Az iskolában eleinte nem szerettem a történelmet, mert politikai, gazdasági, hadtörténeti szempontból közelítettük meg. Onnantól kezdett érdekelni, hogy felsőben megjelent a művészettörténet, ami viszont igazi szerelem lett. A kora középkor rendkívül izgalmas időszak, tele útkereső próbálkozással a művészetben. Az egyetem elvégzése után évekig olyan helyeken dolgoztam, ahol pont ennek a világnak az építészeti és tárgyi emlékeit ismerhettem meg testközelből – régészeti feltárásokon, kiállítások szervezésében vettem részt, és ezek az élmények nem engedtek el, fő ihletforrássá váltak a regény írásakor.
Tedd kosárba!
Minden eddigi Abszolút Töri-szerzőnél nehezebb dolgod volt, hiszen erről a korszakról alig van hiteles történelmi adat. Hogyan kutattál a regényhez?
Ha nem lett volna személyes élmény, biztos nem merek belefogni egy történelmi regénybe. A kutatásba úgy kezdtem bele, hogy megkerestem azokat a szakembereket, akikkel korábban együtt dolgoztam. Először elmondták, mennyire nehéz korszakról van szó, mégis inkább biztattak, hogy vágjak bele. Sok olvasnivalót kaptam, újabb szakemberekhez irányítottak, és végül összegyűlt annyi megbízható anyag, amelyből hitelesen fel tudtam építeni a regény világát.
A legizgalmasabb talán az volt, hogy a korszakban a hétköznapi élet tárgyai, például a ruhanemű, a játékok, az apró szerszámok természetes, lebomló anyagokból készültek, de még a lakóépületek, közlekedési eszközök is, és nem az örökkévalóságnak szánták őket. Persze a sírokba tett, azóta megtalált ékszereket, talizmánokat, rangot kifejező fegyvereket igen, vagy az épületek közül például a templomokat, de ezek pont nem a hétköznapok rekonstruálásához adnak támpontot. Ha belegondolunk, a mi életünk apró részleteit ezer év múlva simán meg fogják fejteni a régészek, annyi maradandó szemetet hagyunk magunk után.
Nehezebb, vagy éppen könnyebb volt számodra a sorozathoz írni? Mennyire kötötte meg a kezedet, hogy olyan már fix elemekkel kellett dolgoznod, mint Tempi néni vagy a platánfa?
A regény keretei jól ki vannak találva, így könnyű hozzájuk kapcsolódni. Az állandó szereplők közül Tempi Bori néni a kedvencem, talán egy kicsit többet is szerepeltettem, mint a sorozat többi részében jellemző. Az is kényelmes volt, hogy nem kellett az időutazás részleteivel bajlódni, úgy kezeltem, mint ami létezik, és kész. Bár a regényemben nincs olyan jelenet, amely az iskolában, a jelenkori osztályközösségben játszódna, szeretem a korábbi regényekben kalandozó gyerekeket is. Ugyan nem írtam le, de a fejemben számtalanszor végigjátszottam egy sor olyan jelenetet, amelyben Imi és Márk az osztálytársaikkal szerepelnek.
Márk és Imi két nagyon különböző személyiség, egymást mégis váratlanul jól kiegészítik. Mi inspirált a két karakter megalkotásakor?
Jó olyan karakterekkel dolgozni, akik nagyon különböznek, esetleg még utálják is egymást, mert akkor van tér arra, hogy változzanak, és ez a változás látványos lehet. Imi olyan fiú, akinek rengeteg értéke van, komoly gondolatai, érdekes hobbijai, de ami őt foglalkoztatja, az cseppet sem számít menőnek az iskolai közösségében. Úgy védekezik, hogy inkább meghúzza magát. Amolyan csendes jókisfiúnak tűnik, pedig benne is van vagányság és bátorság. Amikor éles helyzetbe kerül, kénytelen kilépni az árnyékból, és vállalni, hogy a figyelem középpontjába kerül. Márk pont az ellentéte. Ő jómódú, menő fiú, a nagydumás, aki mindig a középpontban van. De ez számára is túlélési stratégia: így leplezi, hogy az életében nincs minden rendben, hogy sokszor érzi magát magányosnak, és megviseli a szülei különélése. A 9. században viszont szó szerint elnémul, hiszen egyáltalán nem érti azt a nyelvet, amelyet a honfoglalás korának embere beszél. Megdől a túlélési stratégia. Kénytelen megtanulni, hogyan bízzon a másik emberben, és a saját maga belső értékeiben.
Ez a két fiú sosem barátkozna össze, ha nem kerülnének egy teljesen idegen környezetbe és kiélezett helyzetbe.
Volt kedvenced a 9. századi szereplők közül?
Talán Nonna az, aki a legközelebb áll hozzám. Nonna a fiúkkal egykorú lány, aki a két kamasz srác csatározása közé belép. Mivel kortársak, hamar megtalálják a hangot, bár Nonna egy egészen máshogy gondolkodó és létező kor szülötte. Az idegen környezetben ő az, aki segít a fiúknak eligazodni olyan alapvető dolgokban, hogyan lehet ételhez, ruhához, szálláshoz jutni, hogyan kell egyáltalán mozogni és tájékozódni a mocsárban, közlekedni a folyón. A Duna akkoriban még szabályozatlan volt, a környék a későbbi korokhoz képest nagyon gyéren lakott, a fiúk tulajdonképpen végig természeti környezetben mozognak, mint egy túlélő táborban. Nonna azt is megmutatja, hogyan kell az emberekkel kommunikálni, ki kicsoda ebben az ismeretlen társadalmi struktúrában. A fiúk teljesen parttalanok lennének nélküle, hiszen ezt a kort még a történelemkönyvből sem ismerik. Amellett, hogy Nonna a kapocs a valósággal, a fiúk szemében szokatlanul szabad, hiszen nem olyan társadalmi konvenciók kötik, mint őket. A természettel, az idővel, az élettel való kapcsolata sokkal elemibb, míg a gondolkodása érettebb, és ez mindkét fiút megérinti, bár mindegyiküket máshogy.
A mellékszereplőket is szerettem, és rengeteget tudnék mesélni róluk. Szórakoztató kaland volt elmerülni a táltosok és sámánok világában, hogy Tengre, az erdei sámán életre kelhessen. Remélem, sikerült egy egyszerre titokzatos és vicces szereplőt alkotnom, aki rébuszokban beszél, és néha saját maga is jókat derül, mert összegabalyodnak a szavai. A másik kedvencem Bekes, a magyar csapat szófukar tagja, aki gyorsan felismeri Márkban a nomád szellemet, és ezzel a fiút is segíti önmaga megismerésében.
ismerd meg jobban A néma táltos világát Viola Bea cikkéből!
Szerinted mi a legfontosabb tapasztalat, amit a főszereplők (és az olvasók is) magukkal vihetnek a honfoglalás előtti kalandokból?
Számomra a korszak legfontosabb tanulsága, hogy a honfoglalás idején a Kárpát-medence egyáltalán nem volt lakatlan: színes etnikumú, különböző hátterű és kultúrájú népek lakták, akik otthonuknak tekintették a Kárpát-medencét, és akár hosszú emberöltők óta éltek itt. A magyar állam megalapítása nem csak a honfoglaló törzsek érdeme, hanem azoké is, akik már a magyarok bejövetele előtt itt éltek. Nekem fontos felfedezés volt, hogy az identitásomat nem csak a kalandozó, távolról jövő nomád népek határozzák meg, hanem azok is, akik még az érkezésük előtt letelepedtek, és gyökeret eresztettek a Kárpát-medencében. Felfedezni és kalandozni akkor a legjobb, ha van otthon, ahová visszatérhetünk. A regény szereplői csak az időben utaznak, mert egyébként nagyon kis területet járnak be, a történet és a kalandok végére mégis megváltozik az otthonhoz való viszonyuk, ahogy egy kicsit az enyém is megváltozott közben.
Te milyen regényeket olvastál kiskamaszként? Hatottak az akkori olvasmányélményeid A néma táltosra?
A kalandos regényeket szerettem már akkor is. Mindegy volt, hogy történelmi, fantasy, sci-fi, mese, monda, mindegy volt az is, hogy valós történelmi eseményeket beszél el, vagy képzeletbelieket, csak az volt a fontos, hogy valamit felfedezhessek a világból. Szerettem új tájakat megismerni, szerettem a szenvedélyes és drámai történeteket. A kortársakról szóló, jelenben játszódó, valóságos regényeket nem szerettem, kifejezetten irritáltak az iskolai történetek, ha pedig ugyanazokat a jeleneteket kellett egy az egyben átélnem, amelyeket a hétköznapok során, akkor tuti, hogy nem olvastam el a könyvet.
Az olvasmányélményeim pontosan úgy hatottak rám, ahogy Márkra. Új történeteket teremtettem belőlük, a képemre formáltam őket, és a segítségükkel megpróbáltam értelmezni ezt a nagy, furcsa, és néha ijesztő világot. Ha választanom kéne, hogy a regényemben melyik szereplő vagyok, akkor először azt mondanám, hogy mindegyik, másodszor meg azt, hogy a néma táltos.
