Home office a kulisszák mögött – 4. rész.
A hatalmas változásokat most mindannyian ugyanolyan intenzitással éljük meg. Ugyanúgy nem kapunk lisztet a boltban, nem léphetünk be a gyógyszertárba és maszkot húzunk tömegközlekedés előtt. Éppen ezért szerettük volna neked megmutatni, hogy hogyan is alakult át az életünk, mióta a boltokban nem fogadhatunk vásárlókat, és amióta szinte az egész hálózat home office-ra állt át.
Most Misu mesél nekünk, akit az igazán régi Pozsonyi úti vásárlók biztosan ismernek, hiszen együtt nőtt fel a Pagonnyal és Sárdi Dóra és Gáspár Máté alapító tulajdonosok fiaként minden változásnál jelen volt a kiadó és boltházlózat életében. Olvasd el, hogyan töltik ők, hatan összezárva a bezárkózós napokat!
Jó napot kívánok minden kedves sorstársunknak, aki az elmúlt heteket nagyrészt a hálószoba-fürdőszoba-konyha tengelyen élte le. Előre leszögezem, bár a családunk tagjai – apukám kivételével, aki néha eljár az Aldiba vadászni – itthon töltik mindennapjaikat, számosságunkból adódóan (6 fő) a közös étkezéseknél könnyen csoportosulásnak vagyunk minősíthetőek. Kérünk minden kedves olvasót, ettől még ne hívjon ránk rendőrt.
4 hete lassan, hogy becsuktuk a bejárati ajtót és kialakítottuk a ’karantén-zónákat’ az ajtó közvetlen közelében, illetve a nagyszobai kandallóban. Bármi, a távoli külvilágból érkezett termékre az anyagától függően 1-3 napig terjedő család-hatósági karantén vár. Egyetlen kivételt az étel képez, amely viszont cserében szélsebesen feldolgozásra és teljes elfogyasztásra kerül. A lakáson belül kötelező a házi öltözék viselése reggeli és vacsora között mindenkinek, amelyet már egyesek ügyes húzásokkal azért kicseleztek, kinevezve pizsamájukat házi öltözetnek is és vica-versa.
Napjaink tervszerű robogásban telnek. Mivel a lakás eddigi funkciói mellett újfent az osztályterem, egyetemi előadó, iroda, testnevelésterem, alkotóház, zeneiskola, de még a zsinagóga szerepkörét is betölti, soha nem tapasztalt együttállások színterévé vált 180 négyzetméterünk. Eddigi tapasztalatok szerint a zongora – hegedű óra - esszéírás illetve az akrobatikus torna – megbeszélés – táv-játék kombók bizonyultak a legintenzívebbnek. Legbarátságosabb a sakk – értekezlet – délutáni pihenő volt eddig számomra, de lehet, csak azért, mert a saját részemet (délutáni pihenő) alvással töltöttem.
Délelőtti működésünk leginkább egy reptérhez hasonló: a leszállópályák olyan aktivitások, melyekhez több ember összehangolt közreműködése szükséges. Ilyen a másodikos matekfeladatok megoldása (néha már-már az az érzésem, hogy az évek múltával inkább bonyolódnak, mint egyszerűsödnek a feladatok, ember legyen a talpán, aki a másodikos szöveges példák mindegyikével boldogul); de a szisztematikus takarítás is ide tartozik. A koordinációért felelős két biztos ezen kívül az élelmezés, kommunikáció és program-managementet is kezében tartja. Minden olyan, mint régen azzal az apró különbséggel, hogy ez a ’minden’ egy lakásban történik.
Mi tagadás, akármennyi frusztrációval jár is a bezártság, a tény, hogy az edzőktől kezdve a zenetanárokon át a zöldségekig minden házhoz jön, elég kényelmes. Azért felmerül a gondolat miközben asztalomnál ülve egy prezentáción töröm a fejem, amit nemsokára online fogok előadni a kurzustársaimnak, és nem mellesleg néha rápislantok a böngészőben nyitva lévő, nagyjából 5-6 életre elegendő olvasnivalóval feltöltött online könyvtár kínálatára, míg a hangszóróból Berliner Philharmoniker koncertje szól, hogy pontosan miért is kell(ene) elhagynom a lakást?! Csak mert, és itt most az elmút 2 évtizedem összes programját felsoralhatnám, és ez, remélem, mihamarabb meg is történik. Amíg viszont még tart ez a jelen koron-át-ívelő válság, egy biztos: unatkozni most sem fogunk és hát az is igaz, hogy nagyon jó nekünk együtt.
