Megérkezett a Holdezüst és éjsötét!
Itt van Rojik Tamás legújabb regénye az Abszolút Könyvek sorozatban! A Holdezüst és éjsötét egy ismert népmese, az égig érő fa történetét meséli újra egy modern, fantasztikus regényben. Olvasd el az első fejezetet!
Gabi néni, a takarító nyolckor érkezett, mint minden pénteken. Jancsi már korábban előkészítette a kotyogóst, ahogy az apja tanította, kevés vízzel és sok kávéval.
Amíg a kávé lefőtt, Gabi néni minden alkalommal kérdésekkel bombázta. Folyton a két bátyjáról érdeklődött, akiket rendszeresen összekevert, és soha nem tudta megjegyezni, ki él egyedül Manchesterben, és melyikük lakik a feleségével Berlinben. Jancsi ilyenkor udvariasan válaszolgatott, de rendszerint ugyanazt tudta csak elmondani, hiszen a két testvérével alig tartották a kapcsolatot.
– Várod az új sulit? – kérdezte hirtelen Gabi néni, miközben tisztítószereket pakolt ki egy viseltes reklámszatyorból.
– Egy hete kezdődött csak a nyári szünet – felelte nyűgösen Jancsi.
– Azt hallottam, hogy elég jónak számít Budapesten.
– Nem tudom – hadarta a fiú, aki nagyon is tudta, hogy jó helyre került be. Egy olyan hatosztályos gimnáziumba, ahová az osztálytársai nem követik.
– Igazad van, most még a szünetnek kell örülni – mondta a néni, mintha mégis elért volna hozzá Jancsi korábbi válasza. – Hagyd csak a kávét, kiszolgálom magam, úgy ismerem már ezt a házat, mintha itt laknék – nevetett a saját viccén, a fiú pedig örült, hogy hamarabb szabadul.
Kattints ide és szerezd meg a könyvet!
Hogy ne zavarja Gabi nénit a takarításban, Jancsi inkább elment otthonról. Egyébként is szerette kihasználni a nyári délelőttök balzsamos melegét. Egyáltalán nem bánta, hogy korán kellett kelnie, sőt, kimondottan élvezte, hogy még a hőség előtt útra kelhet. A garázsban várta a bicikli, a nyakában pedig ott lógott a zajszűrős fejhallgató. Elindította a kedvenc lejátszási listáját, és már gurult is ki a kapun, neki a budafoki lejtőknek, egyenesen a Dunapart felé.
Nagyon szeretett a kertvárosban lakni. Az utcákon alig volt forgalom, a kerítéseken lusta macskák nyújtóztak, a bicikli pedig szinte magától suhant a meredek utakon. Az utolsó, gesztenyefákkal szegélyezett útszakaszt mindig fékezés nélkül tette meg, a szomszédos gyárból érkező élesztőillat pedig otthonos melegséggel töltötte el, ahogy közeledett a Nagytétényi út felé. Átvágott az aluljárón, egy pillanattal később pedig már a Duna alacsony vizén sikló uszályokat leste.
A délelőtt jónak ígérkezett, a lángosos hamarabb nyitott a szokásosnál. A hely egyediségét az adta, hogy a lángossütő és az italmérő helyiségeket Angliából hozott, piros, emeletes buszokból alakították ki. A pultosok már jól ismerték Jancsit, és mindig egy kicsit édesebben készítették neki a szörpöt, a lángosára pedig extra adag sajtot szórtak. Folyton azzal viccelődtek, hogy ettől majd nagyra nő, de olyan kedvesen mondták, hogy a fiú sohasem sértődött meg miatta.
Jancsi magassága ugyanis évek óta jóformán semmit sem változott, az apja és a két bátyja szinte óriásoknak tűntek mellette. Mindig biztatták, hogy majd megnyúlik, a fiúk egyébként is később érnek, csak legyen türelemmel. A többi sráccal tényleg így történt, sokan be is érték a lányokat, sőt, volt olyan évvesztes osztálytársa, aki már néhány tanárt is lehagyott. De Jancsi mintha egy centit se nőtt volna. Amikor megkérdezte az apját, hogy mikor fog végre megnőni, ő továbbra is csak azt ismételgette, legyen türelemmel.
Az apjával egyébként alig találkozott. A férfi nap közben dolgozott, gyakran még hétvégén is, az évtizedek óta építgetett vállalkozása soha nem hagyta nyugodni.
Jancsi úgy falta a lángost, mint egy óriási harcos, pedig nemcsak alacsony, de rettentő vékony is volt. A fehér bőrét nem fogta a nap, a hirtelenszőke haja miatt pedig gyakran albínónak csúfolták az osztálytársai. Állítólag az édesanyjára ütött, de ebben kénytelen volt az apjára hagyatkozni, az anyjáról ugyanis egyetlen fotó sem maradt.
A lángos finom volt, mint mindig, bár egy kicsit olajosabb és égettebb a kelleténél, de Jancsi nem bánta, tudta, hogy már a sütőt is csak a kedvéért gyújtották be, hiszen ilyenkor legfeljebb a tésztát szokták előkészíteni. Nagyot kortyolt a málnaszörpből, hátradőlt a partra kitett nyugágyak egyikében, visszarakta a fejhallgatóját, és a lejátszásra nyomott a telefonján.
Tudj meg mindent a regényről ebből a cikkből!
Ha az öregasszony nem takarja el előle a napot, talán észre sem veszi, hogy mellette áll. A néni meredten bámult rá, Jancsi majdnem leesett a nyugágyról ijedtében, amikor meglátta. Valószínűleg beszélt is hozzá, de a fiú a zenétől nem hallott semmit, ráadásul a néni egészségügyi maszkot viselt, így a szájmozgása sem látszott.
– Tetszett mondani valami? – vette le gyorsan a fejhallgatót Jancsi.
– Csak azt kérdeztem, hallasz-e – mondta kissé remegő, de barátságos hangon a néni.
– Bocsánat, zajszűrős a fejhallgatóm – szabadkozott a fiú.
– Nem engedi át a hangot?
– Semmit.
– Értékes darab lehet.
– A bátyámtól kaptam a születésnapomra.
– Most volt?
– Öt nap múlva lesz, de elküldte előbb, mert nem fog hazajönni Németországból, és nem tudta, ideér-e időben – felelte Jancsi, maga is ámulva, milyen készségesen és részletesen válaszol az idegen kérdéseire.
– Hány éves leszel?
– Tizenhárom. De miért tetszik kérdezni?
– Csak úgy. Egy ilyen vénségnek, mint én, nem sok barátja maradt, akikkel beszélhetne.
– Nekem sincs sok barátom – vallotta be Jancsi.
– Leülhetek melléd?
A fiú bólintott, a néni pedig helyet foglalt a mellette lévő nyugágyon. Jancsiban a maszk kellemetlen érzéseket keltett. Sejtette, hogy az idős asszony már csak félelemből hordja a maszkot, de a járvány emléke a fiúban is élesen élt még. Nem kapta el a betegséget, és a családja is szerencsésen átvészelte, az osztálytársai viszont egész évben azzal húzták a távoktatás alatt, hogy az ilyen kicsik és gyengék vannak a legnagyobb veszélyben.
– Nagyon kedves gyereknek tűnsz, édesanyád biztosan büszke rád – dicsérte mosolyogva a néni.
– Édesanyám meghalt, amikor születtem.
– Igazán? – lepődött meg a néni. – Sajnálom.
– Senki sem hajlandó rendesen beszélni róla. Az apám mindig azt mondja, felszállt az égbe, miután a világra hozott. Pedig nem vagyok már gyerek.
– Nem bizony.
– Senki sem ismerte. Apám szerint egy hirtelen fellángolás volt, nem számítottak rá, hogy gyerek lesz belőle. A két bátyám már akkor is külföldön tanult, haza sem jöttek, szerintem meg voltak sértődve.
– Nem könnyű történet.
– Tök mindegy – vont vállat a fiú, de a torka egészen összeszorult.
Hallgattak egy darabig. Amikor a néni újra megszólalt, gondosan megválogatta minden szavát, mint aki hatalmas titkot készül elárulni.
– Amikor a valóságot nehéz elviselni, néha elmenekülök előle.
– Hová?
– Manapság csak idegen, távoli világokról szóló könyveket olvasok, de fiatalabb koromban ez nem mindig volt elég.
– Utazott?
– Olyasmi.
A néni hirtelen a zsebébe nyúlt, és egy apró zacskót vett elő, majd remegő, csontos tenyerében Jancsi felé nyújtotta.
– Vedd el, nekem már úgysem kell. Ez az utolsó adag.
A fiú elvette a zacskót, és kissé aggódva megvizsgálta a tartalmát. Pár szem valamilyen mag volt benne. Jancsi rádöbbent, hogy a néni nemcsak nagyon öreg, de valószínűleg már nem is teljesen beszámítható. Bizonytalanul forgatta a magokat, és próbált a tőle telhető legudvariasabban kihátrálni a kényessé vált helyzetből.
– Nem is ismer – próbálkozott –, adja inkább valaki másnak – mondta, és visszatette a zacskót a néni tenyerébe.
– Neked akarom odaadni. Derék fiúnak tűnsz – győzködte az asszony, de hiába lóbálta, Jancsi nem fogadta el újra az ajándékot.
– Hogyan utazzak magokkal? – próbálkozott.
– Ültesd el őket így, egyben, éjszaka a kertben, és öntözd meg alaposan langyos vízzel. Nagyon fontos, hogy ne menj a közelébe napkeltéig. A legjobb, ha lefekszel aludni. Amikor felébredsz, egy hatalmas fa vár majd az udvaron, és nem lesz más dolgod, mint mászni. De ha egyszer elindultál, nem állhatsz meg, amíg fel nem érsz.
Jancsi nem tudta, mitévő legyen. Teljesen világos volt, hogy a néni kezelésre szorul, de fogalma sem volt, kihez forduljon. Hívjon mentőt? Kérje a lángosos segítségét? Vagy csak pattanjon fel a biciklijére, és menjen minél messzebb?
Lüktetett a halántéka, és izzadt a tenyere, észre sem vette a melléjük lépő lányt.
– Gyere, mama, hagyd a srácot. Korán van még neki az őrültekhez – próbálta finoman a karjánál fogva elvonszolni a nénit.
– De a magok! – kiabálta az öregasszony, mire a lány Jancsira nézett.
– Figyu, elvennéd a magokat? Ne haragudj, nagyon kínos, de valószínűleg nem fog békén hagyni, amíg el nem veszed. Utána hazaviszem, megígérem. Biztosan nem vette be a gyógyszereit.
Jancsit lenyűgözte a lány megjelenése és magabiztossága. Egykorúak lehettek, persze a másik jó egy fejjel magasabb volt, a haja sötét, mint az éjszaka, a szemeiben bujkáló szomorúság pedig különös érettséget kölcsönzött az arcának. Minden ruhája fekete volt: a torna cipője, a térdénél megszaggatott nadrágja, a pólója is, ami egy kibelezett plüssmackót ábrázolt.
– Na, akkor elveszed tőle? – szólt rá a mozdulatlan fiúra.
– Igen, persze, tessék csak ideadni a magokat.
– Végre, csak megjött az eszed – nyugodott meg az öregasszony. – Ne feledd, ha elülteted, különös kalandokban lesz részed.
– Mi ez, valami drog? – nézett segítségkérőn Jancsi a lányra.
– Hé, a nagyi nemdíler. Ezek sima magok, vidd haza, dobd ki, vagy vesd el a kertben, mit bánom én – hadarta türelmetlenül a lány, miközben próbálta a nénit arrébb vonszolni. Úgy tűnt, a néni végre kötélnek áll, és elindult az unokájával. De hirtelen megmerevedett, és a korát meghazudtoló gyorsasággal visszafordult a fiúhoz:
– Ha betartod, amit mondtam, még az édesanyáddal is találkozhatsz! – kiabálta, majd hátat fordított, és hagyta, hogy a lány magával vonszolja.
Jancsi egy darabig még a különös párost nézte, majd a zacskóban lévő magokra meredt. Elindult vele a szemetes felé, de végül nem volt szíve kidobni. Inkább a zsebébe rejtette, és visszatette a fejhallgatót a fejére. A különös találkozás után azonban nem volt kedve a lángososnál maradni. A levegőben mintha vibrált volna valami megmagyarázhatatlan, baljós energia, amitől Jancsi a tűző napon is fázni kezdett, felpattant a biciklire, és hogy elterelje a figyelmét, áttekert a Kopaszi gátra, ahol kitölthette a maradék időt, amíg Gabi néni végez otthon a takarítással.
•
A közeli fák rejtekében a lány és a néni megálltak. Az öregasszony idegesen kirántotta a karját a szorításból, majd behunyta a szemét, és mély lélegzetet vett. Ahogy beszívta a levegőt, a ráncai egymás után lassan kisimultak. Nem tűnt el mind, de legalább huszonöt évet fiatalodott. A lány közben türelmetlenül toporgott mellette.
– Ha én adom oda neki a magokat, biztosan elülteti – duzzogott.
– Nem állsz még készen – nyugtatta higgadtan a nő. A hangjából eltűnt minden remegés.
– Soha nem fogok, ha rajtad múlik.
– Türelem. A terv működött. A magok a fiúnál vannak, pont, ahogyan kitaláltam.
– Remek, anya, akkor az egész a te érdemed.
– Nem ezt mondtam. Nagyon ügyesen játszottad a szereped. Hamarosan erős, félelmetes bába lesz belőled.
– Gondolod?
– Tudom.
– És ha mégis kidobja?
– Nem fogja – mondta határozottan a nő, és levette a maszkját. A napfény megcsillant az orra helyén lévő fémprotézisen.
