Helló, hősök!

Felső tagozatosoknak hirdetett kreatívírás-pályázatunk eredményhirdetése

Nagy örömmel jelentjük, hogy megszületett a felső tagozatos tanulóknak kiírt kreatívírás-pályázatunk végeredménye. Hősies munkát végeztek a pályázók, tanáraik és a zsűri tagjai is! Ismerjétek meg a dobogósokat!

Kiírásunk alapján több, mint 40 pályázat érkezett mindkét kategóriában, a legváltozatosabb témákban, a nagy klasszikusoktól (Toldi, János vitéz) egészen Grincsig vagy az Egy Ropi naplójának továbbgondolásáig. Voltak, akik a hős(ök) helyébe képzelték magukat, és voltak, akik külső szemlélőként írták tovább az általuk választott hős történetét. Úgy tűnik, sokakat bántott a Pál utcai fiúk végkifejlete, és elsimították a szálakat, azaz Nemecsek meggyógyult és a Grund is megmaradt azoknak, akik megküzdöttek érte.

Hosszas egyeztetések után született meg Szabó Borbála és Tasnádi István döntése.

Az 5-6. osztályosok kategóriájának nyertes pályaművei:

Első helyezett:
Kőhalmi Péter: Odüsszeusz 3.0 – Poszeidón próbája

Megosztott második helyezettek:
Hutás Levente: Lúdas Matyi a lúd szemszögéből
Nagy Gergő: A Helló Héraklész! című könyv folytatása

Harmadik helyezett:
Bővíz Zsóka: A négy Einstein vakációzik

A 7-8. osztályosok kategóriájának nyertes írásai:

Első helyezett:
Kiss Máté: Goku és a kezdetek

Második helyezett:
Pálinkás Dániel: Harry Potter – A Halál ereklyéi – átírva

Harmadik helyezett:
Kis Liza: Clementina pletykái

A két kategórián kívül szeretnénk még kiemelni a Tág Világ Általános Iskola Bárka osztálya által, három csoportban elkészült színdarabokat, amelyek egy mitológiai projekt keretében jöttek létre.

Gratulálunk a nyerteseknek, és amennyiben hozzájárulnak, írásaikat megjelentetjük a pagony.hu oldalán, a Százhold blogján.

Mindenkinek hősökben és örömökben gazdag, boldog ünnepeket és új évet kívánunk!