„Ó, Szinbádom!”
Harcos Bálint egészen lebilincselő mesekönyvvel jelentkezett: Szinbád történetét, sőt történeteit írta meg a kisiskolás korosztály számára. De hova lett a középső „d” betű a nevéből? Mi a közös Harcos Bálintban és Szinbádban? Vajon hol és milyen körülmények között látta viszont gyerekkora meghatározó mesekönyvét, az Ezeregyéjszaka történeteit? Tudd meg a válaszokat az interjúnkból, olvass tovább!
Hogyan született meg benned az ötlet, hogy verses mesét írj Szinbád történetéből?
Az Ezeregyéjszaka alapkönyvem volt mindig is, továbbá régi vágyam volt egy tengeres-hajózós történetet írni – ehhez társult az a vágyam, hogy egy terjedelmesebb verses szöveget írjak nagy, bonyolult versszakokkal, vad tördeléssel, merészen váltakozó hosszúságú sorokkal és akár egészen távoli rímekkel – és mindezt úgy akartam megvalósítani, hogy maga a főhősöm bukdácsoljon, hányódjon vagy ugráljon e szövegsziklák, -zátonyok között, vagy épp ússzon, sodródjon a folyamban, áramlatban: legyen maga is szinte egy betű – és legyen jelen, ahol és ahogy a szöveg épp létrejön, alakul. Ez legyen voltaképp az ő kalandozása, miközben jó Szinbád módjára folyton óbégat, milyen szörnyű helyzetbe került már megint, és miközben az alkotója újra meg újra segít neki, mint egy gyereknek. Ennek tervét még így jegyeztem föl: „Szinbád: Odüsszeusz és Menő Manó, egyben”. Haha!
Dobd a kosaradba a mesekönyvet itt!
A te Szinbádod nevének közepéből hiányzik egy „d”. Mi volt az oka annak, hogy ebben az alakban kezdted el használni a nevét: Szinbád? 
Fodor Kata illusztrációjaKét oka volt. Egyrészt meg akartam különböztetni az én Szinbádomat a Krúdy- és a Márai-féle Szindbádtól. Másrészt verstani, szorosabban véve rímtechnikai oka volt. A legelső sorpár, amely még a könyv mámoros tervezgetésének kezdetén pattant ki a fejemből, ez volt: „Hát, Szinbád, Szinbád, / nem illik ez a szín rád!” – a tisztább rímelés miatt már ekkor elhagytam a névközepi mássalhangzó-torlódást. Egyébként más nyelveken, többek közt angolul, franciául vagy részben németül is a belső „d” nélkül írják a nevét: Sinbad, sőt, spanyolul: Simbad, portugálul: Simbá – de a franciában létezik Sindibad változatban is. Itt volt az ideje, hogy e névnek a magyarban is legyen már legalább két alakja. 
Fodor Kata illusztrációjaNeked vannak gyerekkori emlékeid Szindbádról?
Személyesen sajnos nem találkoztam vele! De a történetével annál inkább, egy színesképes meseválogatásban, amely még a szocialista időszakban jelent meg – már nem emlékszem a címére, talán az volt, hogy Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi, irtóra szerettem – a gyerekkori példányom mára elveszett, de egyszer láttam azóta: épp a gyerekeimmel utaztam egy nyári vonaton, mikor fölszállt rengeteg csomaggal egy fiatal anyuka és apuka, és a csodaszép kislányuk és kisfiuk, látszott, hogy a szülők kissé kimerültek, mert három napja nem alszanak, de előkapták ezt a könyvet, épp ezt a könyvet, és mesélni kezdtek belőle, és a gyerekek szájtátva hallgatták. E könyvön kívül két meghatározó Ezeregyéjszaka-élményem volt, mindkettő mozgókép: az 1940-es Bagdadi tolvaj és egy, az Ali baba-történetet feldolgozó film, amelyben a negyven rabló vezére azt kiáltja: „Szezám, tárulj!”, és a barlang bejáratát elrejtő vízesés egyszercsak visszafelé kezd el folyni, fölfelé, és szabad lesz az út – erre tisztán emlékszem, megbabonázott.
Rendeld meg a kalandos mesekönyvet itt!
Elképesztően lendületes és szép a rajz, tökéletes összhangban van a szöveggel. Mennyire dolgoztatok szorosan együtt a grafikussal, Fodor Katával? 
Köszönöm, köszönjük! A munkamódszerünk egyedi és merész volt, ilyet még a sokat látott Pagonyban sem tapasztaltak: énmiattam versenyt kellett futnunk az idővel, ezért Kata nem egyben kapta meg a szöveget, hanem a könyv felétől kezdve úgy három-négy oldalpáronként (mert oldalpárokban gondolkodtunk már kezdetektől fogva) – ő rajzolt és festett, míg a következő egységet még tördeltük, a rá következőt meg még csak írtam. Ez kockázatos eljárás volt, de Kata minden várakozásomat felülmúlta, a színek, a képi humor, Szinbád mozdulatai, gesztusai és az általad említett lendület melletti líraiság: ezek Kata tustintatollából csodálatosan bukfenceztek ki a papírra – Szinbád és én teljes szívünkből hálásak vagyunk neki. Ám a munkafolyamat kapcsán mindenképp meg kell még említenem Pais Andit, aki a tördelésért és Kovács Esztit, aki a szerkesztésért felelt, az ő segítségük és munkájuk nélkül a könyv így nem születhetett volna meg.
Mikor elképzelted a kész művet, milyennek szeretted volna látni? 
Fodor Kata illusztrációjaLényegében ilyennek, amilyen lett. Mindenképpen egy kézzel rajzolt-festett, érzéki-színes könyvet képzeltem el, amelyben a főhősöm képi alakja – ahogy említettem – kissé hasonlít egy kalligráfiára, egy svunggal lefirkantott jelre. Kata ezt gyönyörűen megvalósította: kezdve Szinbád turbánjától és szakállától egészen az önmagában is jelszerű lábbeliig, amelyek olyanok, mintha csak futnának a hősük után. Tervem-vágyam volt az is, hogy egy olyan könyvet írjak, amelyben a történetet az olvasás, a lapozás aktusa is alakítja, vagy az, ahogyan a könyvet épp a kezünkben tartjuk. Ó, Szinbádom!
Te, Harcos Bálint, mennyire vagy Szinbád?
Amikor énekeltem az ő történetét, a kalandjait, akkor elkerülhetetlen volt, hogy ő legyek. Gyerekkoromban földrajzi fölfedező vágytam volna lenni, számtalan könyvet olvastam kalandos utazásokról, ismeretlen földrészekről, zátonyokról-tengerekről, de azt már beláttam akkor is, hogy mára minden kontinenst, szigetet fölfedeztek. Később viszont ráébredtem, hogy az írás, a nyelv tájait még korántsem térképezték föl – sőt: hogy hatalmas, fehér területek csakis énrám várnak, épp, mint Szinbádra a vad és lakatlannak hitt szigetek, titkos királyságok, hegyek, völgyek és persze tengerek. De ha ezt a hasonlatot lefejtem Szinbádról, bizony akkor is tudunk egyek lenni, hiszen a hősöm a mesém végén apa lesz, és onnantól a gyerekeinek mesél sokat-sokat, és ebben akár magamra is ismerhetek – a könyv befejezése után is tehát talán ő maradtam: Szinbád.
Ne habozz, rendeld meg a mesekönyvet itt!
