Szörnyű szőr, puha tappancs, és még valami sárga...
Képzelj el egy mesekönyvet, amiben a gyerekkorod meséinek minden eleme szerepel, modern köntösben. Erdőben élő állatok? Pipa. Mindent legyőző barátság? Pipa. Fekete Istvánhoz méltó állatnevek? Pipa. Egy nagy kaland és utazás az ismeretlenbe? Pipa. Önismeret és félelmek legyőzése? Dupla pipa. Pont ilyen a Szörnyen szőrös barátság, Bendl Vera most megjelenő meseregénye. Olvass tovább, és ismerd meg az erdő lakóit!
Sim, a félelmetlen medve nem egy átlag barlanglakó, málnafaló, morcos mackó. Egyrészt igazi konfliktuskerülő, és mindent megtesz, hogy barátai között se maradjon nyoma veszekedésnek. Másrészt pedig a történet elején egyáltalán nem is ,,félelmetlen”, hanem pont nagyon fél két dologtól: a veszekedéstől és a víztől. De mi történik akkor, amikor egy nap barátja, Pí, a puha tappancsú leopárd a folyó közepén ragad egy szikladarabon, de kijönni már nem tud? Pont egy medve méretű állatra van szükség a kimentéséhez, pedig szegény Sim már a halevésről is leszokott, csak ne kelljen a víz közelébe mennie. Ki menti meg akkor Pít?
Nem kell várnod! Tedd a kosaradba és azonnal megtudod!
Doles, a szörnyen szőrös kutya eleinte nem is tudta magáról, hogy szörnyen szőrös. Úgy gondolta, hogy a rajta növő szőrmennyiség teljesen normális egy átlagos kutyához képest. Egészen addig, amíg Edvina, az idegesítő sárgarigó csúfolni nem kezdte a szőre miatt. Dolesnek nemcsak a csúfolás esett rosszul, hiszen senki nem szereti azt, ha gúnyolják, hanem az is, hogy egy olyan tulajdonsága lett a gúny tárgya, amin nem tud változtatni. Főleg, hogy addig a pontig úgy érezte, hogy pont jó rajta a szőrmennyiség. Itt is Simnek, a félelmetlen medvének - aki szabadidejében konfliktuskezeléssel is foglalkozik – kellene közbelépnie, és elmondania, hogy az erdőben nem szokás külső alapján ítélkezni. De vajon érdekli-e az Edvina-féle idegesítő sárgarigókat, hogy mit mond a barnemedve?
Hogyan oldják meg a barátok ezt a konfliktust? Olvass bele a könyvbe és tudd meg!
Ví, a majdnem cirmos házimacska állandóan az enciklopédiáját bújja. 
Megtanul belőle olyan dolgokat, hogy melyik állat tud úszni és melyik nem, hogy melyik állat tud sokat repülni, mi az a korallzátony vagy hány lába van az ocelotnak. Macskaként az a különleges képessége van, hogy szinte bárhol el tud aludni. Az állandó lakhelye például egy elhagyott gólyafészek és macska legyen a talpán, akit nem szúrnak éjjel oldalba a fészekből kiálló szalmaszálak, és még egy enciklopédia is elfér mellette.
Jú, a selymes fülű (csak egy füle van, de az nagyon selymes) róka is az enciklopédia nagy olvasója. Vagyis igazából az enciklopédia két oldalának - a vörösrókáról és sarki rókáról szólóknak. Mert ezekből jön rá, hogy ő valahogy egyik sem: a farka vörösrókáé, a füle sarki rókáé. Ez eléggé elkeseríti, hiszen hogy lehet egy róka egyszerre kétféle?
Érdekesen hangzik? Itt tedd a kosaradba!
Pí, a puha tappacsú leopárd imádja a kalandokat! Már a könyv elején bajba kerül, amikor megpróbálja felfedezni a vízesést és ott ragad egy sziklán. Az ő ötlete lesz az is, hogy a barátok másszanak fel egy erdő melletti házikó kéményére, és nézzenek el a távolba - most képzeljetek el egy kutyát, egy 
leopárdot, egy macskát, egy egyfülű rókát és egy MEDVÉT a kéményen ücsörögni! És amikor a kéményről meglátja a titokzatos Erdőn Túlt, már csak az jár a fejében, hogy hogy juthat el ő is oda...
Mint ezekből a kis részletekből is látszik, Bendl Vera meseregénye olyan témákról szól, amik nagyon aktuálisak. Bár a könyv olvasói nem kutyák, macskák, sárgarigók és medvék, biztosan volt már olyan, hogy kigúnyolták őket, hogy nem tudták, hol a helyük, hogy ki akartak lépni a komfortzónájukból, hogy egy igazi nagy kalandra vágytak, hogy elvesztenek valakit, aki közel állt hozzájuk.
Grela Alexandra gyönyörű, színes rajzai hozzák közelebb az öt jóbarátot az olvasókhoz. Meg persze a tudat, hogy az állatszereplők ugyanazokon az örömökön és nehézségeken mennek keresztül, mint az olvasók, kicsik és nagyok egyaránt.
Megtetszett a könyv? Legyen a tiéd még ma!
