Mi ez a trombitálás?
Ismeritek Barker Karcsit? Ez a szeretni való, végtelenül laza cirkuszi elefánt és muzsikus már az első olvasásnál a gyereked kedvence lesz, a Névtelen Tanya környékén található három kis falucska szürreális, bohém világa pedig a szülők arcára is mosolyt varázsol. Mihez kezd egy cirkuszi elefánt, ha nincs a közelben cirkusz? Szerencsére Karcsi imádnivalóan lezser stílusa az idős szomszédokat, Amálkát és Ottokárt is hamar leveszi a lábáról, és befogadják a különös jövevényt. Ebben a részben Karcsi Kolbász, az idős ló álmát szeretné teljesíteni, miszerint Kolbász díjnyertes versenyló szeretne lenni. Vajon sikerül neki? Olvass bele a könyvbe!
„Karcsinak eszébe jutott valami.
– Hiszen te a hentes lova vagy!
– Ez az én nagy bajom – morgott Kolbász.
– És mije van még a hentesnek?
– Terepjárója.
– Én a húsraktárra gondoltam. Oda kell bemenned, pajtikám.
– Egyetlen állat sem megy önszántából a hentes húsraktárába!
– Pedig ott hideg van, és az jót tesz az ízületeknek. Sokkterápia! A légtáncosok is folyton jegelték a lábukat.
– Milyen légtáncosok? – kérdezte Kolbász.
– Majd máskor elmesélem – legyintett Karcsi.
A raktár a gazdasági udvar végében állt. Kolbász aggodalmasan méregette az ajtón lógó hatalmas lakatot.
– Sose nyitják ki. A hentes vigyáz a kulcsra, folyton a zsebében tartja, nehogy valaki megdézsmálja a sonkát. 
Máray Mariann illusztrációja
Karcsi viszont nem vacakolt a kulccsal. Az ajtót tokostul, lakatostul kiemelte.
– Bocs! – mondta csak úgy, megszokásból, aztán szélesen elvigyorodott. – Tessék befáradni!
Odabent polcokon álltak a sonkák, kampókon lógtak a szalámik és a kenőmájasok. Hogy a hűtőládákban mi volt, azt egyikük sem akarta elképzelni.
– Mennyi állat! – nyerített fel Kolbász. – És mindnek voltak álmai!
– Most inkább a te álmoddal foglalkozzunk! Itt ez a jeges vödör, dugd bele a mellső lábadat! Öt perc fagyasztás, aztán lábcsere. A hátsó praclikat addig tedd fel a hurkatöltőre, hogy megmasszírozhassam!
Egyik lábával a jegesvödörben, másikkal a hurkatöltőn Kolbász elgondolkodott. Úgy érezte, kár volt lebecsülni a nyugodt, legelészős délutánokat.
Karcsi hurkot kötött Kolbász lábaira, és egy csörlővel felhúzta a magasban lógó oldalasok közé.
–HÉ, MIT CSINÁLSZ, TEGYÉL LE!
– Persze hogy leteszlek, de előbb még egy kicsit lógni fogsz. Ezt csinálták a sérült légtáncosokkal is.
– Mindig csak a légtáncosok! – dohogott Kolbász a sonkák közül.
Karcsi fűszerekből és fokhagymás libazsírból jó szagú kenőcsöt készített, és alaposan bekenegette Kolbász benőtt patáit.
– Hát, fájni még fáj, de már biztos nagyon finom – mondta Kolbász, amikor újra lábra állhatott.
Ebben a pillanatban rázendített a rezesbanda.
– Elkésünk! Elkezdik nélkülem!
Karcsi betámasztotta a húsraktár ajtaját, felnyalábolta Kolbászt, és öles léptekkel elfutott arra, amerről a trombita szólt. Jókedvében ő is trombitált.
Amikor az istállókhoz értek, megszólította az egyik lovászt.
– Ezt a lovat szeretném indítani a derbin. Mindegy, melyik futamon, csak az a fontos, hogy nyerje meg…"
Olvasd el cikkünket a könyvről itt!
