Milyen titkok tudói a Mindenki mászkál különös lényei?
Messziről kell kezdenem, ha kíváncsi vagy, miért a legtutibb időtöltés a Mindenki mászkált lapozgatni. Röviden letudhatnám annyival: nincs jobb, mint bámészkodni! És bízom benne, mindekihez eljut a könyv, aki már ismeri és művészi szinten űzi a bámészkodást. Akik szeretnek lelassulni, elmélázni, időt hagyni, imádni fogják ezt a könyvet! Azoknak viszont, akik kevéssé értik, mi a csuda értelme van egy olyan képeskönyvnek, amiben egy fiktív térben furcsa alakok mászkálnak erre-arra, és látszólag nem történik velük semmi különös, megpróbálom elmesélni, miért pont az ilyen könyvek bambulása során történnek a legkülönösebb és legfontosabb dolgok!
Olvass tovább!
Hosszú évek óta egyre erősebb a piaci nyomás a meseírók, rajzolók és kiadók felé is, hogy minél “praktikusabb” könyveket adjanak a szülők kezébe. Legyen szó egyértelműen megragadható, hasznos tanulságról vagy arról, milyen szuper, ha előre jelzi egy könyv, hány percet vesz igénybe egy mese felolvasása, a példáim sora végtelen. (Mégis, szerintetek hány percet vesz igénybe ideális esetben egy könyv elolvasása?! — Persze, ha a megfelelő, megszokott tempóban olvashatunk, senki nem szól, neadjisten kérdez közbe, és akasztja meg a haladás fiktív fiákerét!)
A felnőttek (szülők…) legnagyobb problémája, hogy képtelenek jelen lenni a saját életükben, amivel nemcsak maguknak, hanem a környezetüknek is komoly fejfájást tudnak okozni: az elszakadás önmagunktól, a pillanat megélésétől, a versenyfutás az idővel szakadékot szül a gyerek és a szülő között is. De ahelyett, hogy lefestem: a hajszolás eredménye egy tucat boldogtalan, pszichoszomatikus sikergyerek és sikerfelnőtt, akik képtelenek valódi kapcsolatot kialakítani - nemcsak egymással, saját magukkal is,- inkább bedobok a mentőmellényt, és megmutatom, milyen zseniálisan kondicionálnak az értelmes és autentikus létezésre Dániel András könyvei!
Dániel András illusztrációjaÉs milyen jó volna, ha a lehető legtöbbször elméláznának rajtuk a gyerekek és a szülők, miközben semmilyen céljuk vagy elvárásuk nincs a közös bámészkodás során. Minden túlhajszolt, rohanó szülőnek és ettől szenvedő gyereknek receptre írnám fel ezeket a perceket!
Sokan kérdezgetik, próbálgatják körülírni, mitől olyan egyedi Dániel András könyveinek a légköre? Mitől hatnak egyből elemi erővel az emberre már a puszta könyvborítók? Ha engem kérdeztek, Dániel András minden könyvével megállítja az időt: a lapokon olyan kifeszített pillanatok, elejtett félmondatok, átszűrődő beszédfoszlányok, ide-oda mászkáló különös, idegennek tetsző lények virítanak, amelyek mellett nap mint nap rohanunk el egy könnyű vállrándítással, mondván, nincs itt semmi látnivaló! És egész egyszerűen: valaki jól bírja a létezésnek az ésszerűtlen fokait, valaki pedig félszegen feszeng a céltalanságtól.
Lapozz bele a Mindenki mászkálba itt!
A nyomdameleg Mindenki mászkáltökéletesen illeszkedik ebbe a lassúság-tanfolyamba, amire a Dániel András-olvasók befizettek egy évtizede. A szerző viccesen “irányított spontaneitásról” mesélt, amikor a Mindenki mászkál kapcsán arról faggatuk, miként születnek meg benne a könyvben feltűnő különös alakok. Az irányított spontaneitás lényege tudniillik, hogy a szerző úgy rajzolj spontán, hogy közben irányítja a figyelmét, hogy spontán rajzoljon a legújabb könyvéhez. Ilyen csodálatosan igaz önellentmondás kell a könyvei féktelen lapozgatásához is: figyelni tanít, hogy hogyan ne figyeljünk, és figyelni tanít, hogy mikor mire érdemes valójában összpontosítanunk. Pont ilyen koncentrációra van szüksége az olvasónak - teszem azt, tudatos bámészkodónak - aki egy Dániel András-könyvet lapozgat. Olyan befogadói attitűdre kondicionál, ami a megszokottnál sokkal ráérősebb, türelmesebb, eleinte talán céltalanabb, majd lapról lapra elmerülve egyre komplexebb gondolkodást követel magának. Aki egy picit is meg akarja fejteni, mi minden történik a könyvek lapjain, kénytelen egy elengedni minden eddigi prekoncepcióját, és valóban bámészkodni az oldalak felett ahhoz, hogy lassan kihámozza, milyen titkok tudói a Mindenki mászkál különös lényei. Abban segít a dánieladrásos megállítása az időnek, hogy újra elkaphassuk az autentikus fókuszt, ami mindig csupaszon a létezésre, szemlélésre irányul, legyen szó sétáló járókelők, képzeletbeli sétáló járókelők, vagy a képzeletbeli sétáló járókelők képzelgéseinek megfigyeléséről.
Dániel András illusztrációjaOlvasd el a szerzővel készített interjúnkat!
Az “irányított spontanitás” itt is meghozza a gyümölcsét: egyensúlyba hoz magaddal, ha pedig együtt bámuljátok a mászkáló alakokat, felejthetetlen közös játékban lesz részetek. Első pillantásra nem sok közösséget éreztek majd a groteszk alakokkal, de ha kíváncsian fükrésztek, és a különös megjelenésükön túl meghalljátok, mi mindent mesélnek nektek, kiderül, hogy a furcsa lények között is ott mászkál egy-egy igazi bölcs, akinek nem árt kivárni, észrevenni és megjegyezni a gondolatait, hogy ők is egyszerre viccesek és borzalmasak, szórakozottak és céltudatosak, menthetetlen fecsegők, akik végigdumálják a könyvet vagy inkább csendesek, akik igyekeznek észrevétlen révbe érni a könyv utolsó lapjain. Felismertek bennük a fejvesztett száguldozókat, akiknek úgyanúgy kijárna egy mászkálós könyv bambulása, és ha elég kitartóak vagytok, saját magatokat is!
Szívből kívánom, hogy legyen bátorságod és kíváncsiságod megismerni a Mindenki mászkál szereplőit, kiegészíteni sorsukat, felfedezni a motivációjukat, hangulatukat, vágyaikat! Ígérem, ha tényleg megállsz bámészkodni rajtuk, nem vész el hasztalan a ráfordított időd, és soha nem remélt titkok ismerője lehet te is!
Hajdu Zsanett cikkét olvastad.
Kattints ide és szerezd meg a könyvet most!
