Kiscica látogatása
Fantasztikus hírünk van a Babaróka-rajongóknak: itt a sorozat legújabb része, a Babaróka vakációja!
Kíváncsi vagy, milyen a tökéletes nyaralás? Babaróka számára tíz nap a Liklakban, Mamaróka erdei házikójában, ahová idén legjobb barátja, Kiscica is velük tart. Liklakban lehet csillagokat nézni, tűz fölött pirítós kenyeret készíteni, kuckót építeni, sarazni, eső után pikniket rendezni a csigáknak, és még sok minden mást, amiről felnőttként nem is gondolnánk, mennyire fontosak a tökéletes szünidőhöz.
Olvasd el, hogyan indul a barátok közös nyári kalandja!
A nyári vakáció Babarókánál egy tavaszi vasárnap délután kezdődött, amikor váratlanul beállított hozzájuk a legjobb, legrégibb barátja, Kiscica az anyukájával. Mamaróka számára nem volt váratlan, előre megbeszélt mindent Nagycicával, csak nem árulta el, hiszen Babaróka szerette a meglepetéseket. És persze végtelenül csalódott lett volna, ha valamiért mégsem tudnak eljönni.
Annyira boldog volt, hogy újra látja Kiscicát, hogy eleinte fel sem tűnt neki, Kiscica mennyire mogorva és rosszkedvű. Nem volt kedve játszani se ilyet, se olyat. Az egyik ötletre azt mondta, kicsiknek való, a másikra, hogy hülyeség. Babaróka zavartan téblábolt, aztán megkérdezte Kiscicát, milyen az iskola. Kiscica egyetlen szóval válaszolt, egy olyan csúnya szóval, hogy ha Mamaróka hallja, biztos megkérte volna, hogy fáradjon ki a vécére, kiabálja bele az összes csúnya szót, és el ne felejtse lehúzni. Babarókának is többször mondott ilyet, sőt apának is. És egyszer, amikor ő maga mondott csúnyát, és Babaróka döbbenten ránézett, szó nélkül elvonult a vécére, ahol mondott még néhány csúnyát, aztán lehúzta.
Most Mamaróka hallótávolságon kívül volt, a konyhában beszélgettek Nagycicával, Babaróka pedig nem mert ilyet mondani Kiscicának, lehet, hogy náluk otthon nem is ez a szabály. De arra rájött belőle, hogy a barátjának egyáltalán nincs jó kedve. Nem merte megkérdezni, miért, Kiscica úgyis elmondta volna, ha akarja, vagy ha egyáltalán tudja, hát inkább elővett néhány üres kövecskét meg filctollat, és elkezdett rajzolni rájuk. Kiscica egy darabig unottan figyelte, aztán egyre kevésbé unottan, végül ő maga is fölvett egy kavicsot meg egy fekete filctollat, és iszonyú ronda, vicsorgó szörnypofát rajzolt vele szegény kavicsra. Babaróka ebből is megállapíthatta, hogy a barátjának valami baja van, amin ő nem tud máshogy segíteni, mint hogy még elővesz néhány kövecskét, hogy Kiscica összefirkálhassa őket, sőt a kedvéért az egyikre maga is csúf pofát rajzol.
Egri Mónika illusztrációjaAmikor kész lett, rávicsorgott és rámorgott vele Kiscicára, illetve az ő szörnyére. Kiscica először sértődötten pillantott rá, aztán ő is visszaacsarkodott. A két test nélküli kavicsszörnyfej néhány pillanatig csak bámult egymásra, aztán jól összeverekedtek, jól összeharapdálták egymást, Kiscica pedig végre, aznap először felnevetett.
Utána már az iskoláról is mesélt egy kicsit, hogy aki jól viselkedik, annak felírják a nevét, és mellé rajzolnak egy piros masnit, ha meg rosszul, akkor kék masnit, és három kék masni után haza kell vinnie egy papírt a szüleinek, amire felírták, hogy milyen rossz volt.
Babaróka elszörnyedt. Korábban sose gondolt arra, hogy az iskolában borzasztó dolgok is történhetnek. Már éppen nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze, rajzoltak-e már Kiscica neve mellé piros vagy kék masnit, amikor Mamaróka kiabált a konyhából, hogy kész az uzsonna. A tejszínhabos gesztenyepüré aztán elfeledtette velük a szörnyeket is, meg az iskolai piros és kék masnikat is. Némán kanalazták, a felnőttek meg az italukat kavargatták, mikor Mamaróka megszólalt:
– Képzeljétek, Kiscica velünk fog nyaralni két hetet!
Babaróka eltátotta a száját, ki is pottyant belőle az utolsó falat gesztenyepüré.
– Komolyan? – bámult az anyukájára, mikor már üres volt a szája.
– Teljesen komolyan – felelte mosolyogva Mamaróka, és Nagycica is bólogatott a bögréje mögött.
Olvasd el a kötetről szóló ajánlónkat itt!
Babaróka felugrott örömében, táncikálni és tapsolni kezdett:
Egri Mónika illusztrációja– Ezt nem hiszem el! Ezt nem hiszem el! – kiabálta, ahogy Mamarókától hallotta néhanap, pedig nagyon is elhitte, különben nem ugrált volna ennyire boldogan.
Aztán megölelte Kiscicát.
– Nagyon jó lesz, majd meglátod! – biztatta, mert azért átfutott az agyán, ő hogy érezné magát két hétig Mamaróka nélkül. De Kiscica más. Ő már nagy. Iskolás.
Kiscica valóban nem tűnt aggódónak. De rosszkedvűnek még mindig. És Nagycica arcán se látszott felhőtlen öröm. Babaróka el is határozta, hogy este kihallgatja a szüleit, hátha többet tud meg a közös nyaralásról.
Babaróka az utóbbi időben igencsak rászokott a hallgatózásra. Meg volt győződve róla, hogy a Rókateremtő azért adott neki ilyen szép nagy, hegyes fület, hogy használja. És megtudjon mindent, amit a szülei beszélnek. Nem mintha neki nem mondták volna el a legtöbb dolgot, ha megkérdezi. De így sokkal izgalmasabb volt. És rejtélyesebb is, mert nem mindig értett mindent. Néha direkt eljátszotta, hogy már alszik, és hangosan szuszogott, hogy a szülei minél hamarabb elkezdjék a szokásos sutyorgásukat.
De most hiába hegyezte a fülét, csak töredékeket hallott a beszélgetésből:
– Hogy bírsz majd el három gyerekkel? – kérdezte apa. – Tudod, hogy nekem nincs ennyi szabadságom. Nem tudok veletek menni.
– Majd megoldom – felelt Mamaróka, Babaróka szinte látta maga előtt, ahogy megvonja a vállát. – Babaróka meg Kiscica annyira jól eljátszanak együtt, hogy még talán könnyebb is lesz. Nekem elég lesz Aprókára figyelni.
– És lesz elég pénzünk rá? – kérdezte megint apa, és Babaróka látta maga előtt, ahogy a homlokát ráncolja.
– Ugyan már – kuncogott Mamaróka. – Nem a tengerpartra viszem őket luxushotelbe. Csak a Liklakba.
Egri Mónika illusztrációjaA Liklak Mamaróka icipici háza volt messze a Bükkös-hegy aljában, amit réges-rég örökölt Öregrókától, aki valami rokona volt. Rokona volt hát Babarókának is, csak nem bírta megjegyezni, kije, mert Öregróka már rég nem élt, mikor Babaróka a világra jött. Ritkán látogattak el a Liklakba, apa ki nem állhatta, azt mondta, olyan alacsony a mennyezet, hogy levegőt se kap, ha ott kell aludnia. És a fürdőszoba külön épületben van, neki már túl kényelmetlen kijárkálni. Apa nélkül meg ők se mentek szívesen. De Babaróka igazából jó emlékeket őrzött a helyről, a házikóról, amit szinte elnyel az erdő.
Mamaróka mindig szeretett volna kertet kertelni a házikó köré, de hiába: az erdő néhány hónap alatt visszaszerezte, ami az övé. A rózsák elvadultak, és ha néha énekeltek is, borzongató, félelmetes dalokat, amiket inkább nem hallgatott meg senki. A virágok visszahúzódtak, elnyomta őket a tengernyi gyom, a gyümölcsfák nem teremtek, és rövid idő alatt körbenőtte őket a tövises bozót. Mamaróka feladta, elfogadta az erdőt meg a házikót úgy, ahogy van. Babaróka pedig egész kicsi korától kezdve meg volt győződve róla, hogy a Liklak egy élőlény, akinek éjszakánként a hasában alszanak, és ringatja őket. Sőt, beszél is hozzájuk, ahogy az erdő hatalmas kőris- és bükkfái is. Babaróka elképzelte, milyen lesz újra ott lenni, és reménykedett benne, hogy a finnyás Kiscica is meg fogja szeretni az öreg, békés Liklakot és a rejtélyes erdőt. Elképzelte, miket fognak játszani az erdő mélyén csobogó patak partján, a legnagyobb kőris odvában, vagy a Liklak apró szobácskájában.
Annyira belemélyedt a tervezgetésbe, hogy Mamaróka következő mondataira nem is tudott figyelni, csak annyit hallott:
– Ez a legkevesebb, amit meg kell tennünk egy ilyen helyzetben.
Nem tudta, milyen helyzetre utal Mamaróka. De lehet, hogy ez összefüggött Kiscica mogorva rosszkedvével és Nagycica szomorúságával. Ha valami baj van, akkor tényleg a legjobb hely a Liklak. Ott minden rendbe jön!
Olvasd el a többi mesét is! Szerezd meg a könyvet!
