Valakit bántani nem vicces!
Babaróka megküzdött a csúfolódással, de most új gyerekek érkeztek a csoportba és őket csúfolják. Nézzétek csak mire jön rá, és hogyan áll ki Babaróka ebben a fejezetben!
Itt tedd a kosárba a Babaróka cipőjét!
Kinn voltak a kertben, a délelőtti szabad játék idejében. Babarókát is ilyenkor bántották a legtöbbet. Most örült, hogy a bikaborjú nem őt szemelte ki, van más, akit ugrasson. És tényleg vicces is volt, ahogy Toportyán próbál beszélni hozzájuk érthetetlenül, furcsán formálva a szavakat. A bikaborjú utánozta, Toportyán morogva ráugrott, ő félreszökkent, visszarúgott, és a többiek nevettek. A kiskos bégetve, Bakkecs mekegve, az őzgida ugatva. És ezt akárhányszor meg lehetett ismételni!
Babaróka is velük nevetett. Olyan jó volt ez a közös kacarászás, végre úgy érezte, közéjük tartozik. Hiszen velük együtt nevet! Hiszen őt nem bántják! Úgy hahotázott, még a térdét is csapkodta.
De a cipőm nem én vagyok, bármikor le tudom vetni. De a gonoszságod te vagy, vedd le, ha tudod!És akkor meglátta a csodacipőt a lábán. A műpatát. Ami miatt annyit gyötörték. Ők, akikkel most együtt nevet. A bikaborjú, a kiskos, az őzgida. És mintha a csodacipő azt mondta volna neki: „Gonoszság!” Ugyanaz a gonoszság, ha őt bántják, mintha mást. És százszor nagyobb, ha ő bánt mást. „Hiszen én nem bántottam senkit” – felelt gondolatban a csodacipőnek. Abban a pillanatban felrémlett előtte Bakkecs vigyorgó arca, mekegő nevetése, ahogy együtt mulat az őt gúnyolókkal. És egy szót sem pazarol arra, hogy megvédje.
Babaróka nevetése megszakadt, mintha elvágták volna. A bikaborjú gúnyos kacaja mintha megint ellene fordult volna, nem szegény Toportyán és Gallinula ellen. Akik a Sárga-Láposból jöttek, mindenüket hátrahagyva, a könyveket, a ruhákat, a játékokat, talán csak az alvókájukat hozhatták magukkal. Meg az anyukájukat.
Itt rendeld meg az új Babaróka könyvet!
Babaróka éktelenül dühös lett. Kipenderült a bikaborjú elé, félre is lökte, ahogy szembefordult a röhögő patásokkal.
– Hagyjátok abba! Azonnal hagyjátok abba! – kiabálta. – Ez nem vicces! Valakit bántani nem vicces! Hanem gonosz! Ha ezen nevettek, gonoszok vagytok!
A nevetőkórus elhallgatott. Zavartan pislogtak Babarókára. A bikaborjú is megállt egy pillanatra, aztán leszegte a feét, mintha apró, alig ütköző szarvával fel akarná öklelni.
– Valami nem tetszik, műpata? – bődült el.
– Te! – kiabált vissza Babaróka. – Te nem tetszel! Hogy mindig kell neked valaki, akit gúnyolhatsz!
A kisállatok lélegzet-visszafojtva figyelték a szóváltást. Még soha, egy sem mert közülük szembeszállni a bikaborjúval. Toportyán és Gallinula, bár semmit nem értettek Babaróka szavaiból, pontosan tudták, hogy mi ellen emeli fel a hangját.
– Te se tetszel nekem a műpatáddal! – vágott vissza a bikaborjú.
De Babaróka most már nem hátrált.
– Nem érdekel! Nem akarok neked tetszeni! De a cipőm nem én vagyok, bármikor le tudom vetni. De a gonoszságod te vagy, vedd le, ha tudod!
Sarkon fordult. Egy kicsit félt, hogy a bikaborjú hátulról megtámadja, de nem mozdult senki. Babaróka elvonult a fehér nyár alá, és maga számára is váratlanul sírva fakadt. Nem értette, miért, hiszen őt most nem is bántották. Igyekezett visszafojtani a zokogást, nem akarta, hogy valamelyik felnőtt meghallja, és kérdezősködni kezdjen.
Váratlanul susogás támadt a levelek között, pedig nem erősödött meg a szél.
– Bátor voltál – zizegte a fehér nyár. – Még sose láttam ilyen merész kisrókát.
– Hát szerintem kisrókát se sokat – mosolygott fel válaszul Babaróka a lombba.
Szerezd be a Babaróka cipője c. könyvet itt!
Olvasd el részletes ajánlónkat Kiss Judit Ágnes új babarókás könyvéről, a Babaróka cipőjéről!
