„A legvadabb álmaimban sem...”
A 2023-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmával volt szerencsénk találkozni Annet Schaappal, a sokszorosan díjnyertes Emilia és a tenger fia szerzőjével. Az írónővel a kötet fordítója, Rádai Andrea beszélgetett. Ennek az interjúnak a magyar fordítását osztjuk most meg veled.
Olvass tovább!
Amennyire tudom, sokat utaztál. Melyik általad meglátogatott hely hasonlított a leginkább az Emilia és a tenger fia helyszínére?
Ami azt illeti, az Amerika keleti partja volt. Ott találtam rá az ötletre. A férjemmel és a fiammal jártunk arra egy lakóautóval – kisebb szünetekkel majdnem két évig utazgattunk –, és az az óceánparti látkép megfogott. Gyönyörű volt, olyannyira, hogy egy történet született belőle.
Volt világítótorony is?
Volt egy világítótorony, ami inspirált, igen, de nem az óceánparton, hanem a Michigan-tavon. Nem is pontosan úgy nézett ki, mint Emilia világítótornya, sokkal kisebb volt, de az adta az ihlet szikráját. Később aztán Kanada és a nyugati part tájai is összevegyültek a történetben.
Kattints ide a regényért!
Akkor mondhatjuk, hogy a helyszín inkább univerzális?
Igen. Én nagyon szeretem Kanadát és Észak-Amerikát, sokat jelent nekem az a vidék. Ott ismertem meg a férjemet, nagyon jó kalandokat éltem át arra, de leginkább az ország, a kontinens hatalmassága nyűgözött le. Nagyon más, mint az apró Hollandia az apró tengerével. És ez a másmilyenség segített.
Illusztrátorként is nagyon régóta dolgozol. Hogyan hatott ez az írói munkásságodra? Előbb rajzoltad meg a képeket az Emiliához? Vagy megírtad előbb, és utána illusztráltad?
Előbb megírtam. Láttam képeket a fejemben, de hallottam mondatokat is, és ezek mind úgy jöttek, mint a hullámok. Ennél a könyvnél – és a két következő könyvemnél is – előbb írtam, és csak az után készítettem el az illusztrációkat, amikor a szöveg már megvolt. Nem ugyanabban a hullámban jöttek. Vagy író vagyok, vagy illusztrálok. A kettő nem megy egyszerre.
Ismerd meg az Emilia és a tenger fiát ebből a cikkből!
És hogy került az írás az életedbe? Régóta szerettél volna írni is? Vagy ez egy új dolog az életedben?
Már gyerekkorom óta írni akartam. Olyan tízéves korom óta. Emlékszem, néha, mikor az iskolában történetírós feladatot kaptunk, már attól is nagyon-nagyon boldog voltam. De sokkal hosszabb út volt eljutnom az írásig, mint az illusztrálásig. Az illusztrálás nem annyira fontos. Mármint dehogynem, de könnyen jött, sikeres voltam benne, csináltam is egy darabig, de hogy „igazi író” legyek... Az ötlet ott volt, de nagyon sok ötletem volt. És úgy éreztem, ehhez tényleg nagyon-nagyon-nagyon jónak kell lenni, hogy csinálhassam. Szóval megpróbáltam párszor, jártam íróiskolába is, írtam ezt-azt, de úgy éreztem, mindig falba ütközök. A fal leginkább a saját fejemben volt: a hang, ami azt mondta, nem vagy elég jó, ez így nem fog menni. Előbb igazán jónak kell lenned, majd utána írhatsz.
Akkor biztos meglepett az Emilia sikere, mert ugye hatalmas siker lett.
Igen, igen, a legvadabb álmaimban sem képzeltem volna. Már akkor nagyon boldog voltam, amikor a történet letisztult, amikor áttörte ezeket a „nem vagy elég jó, bla-bla-bla” dolgokat. Úgy éreztem, maga a történet annyira erős, nekem csak le kell írnom. De aztán amikor leírtam, befejeztem, azt gondoltam: Oh, istenem, ki fogja ezt elolvasni? Ennyire régivágású, elavult történetet... Ki akar ilyet olvasni? Hát azért remélem, legalább néhány ember... aztán minden felpörgött, elképesztő. Néha még mindig attól félek, hogy felébredek egy nap, és kiderül, hogy az egészből semmi sem igaz, csak álmodtam. Persze tudom, hogy nem így van, de valahol mégis olyan érzés, mint egy álom.
Olvass bele a regénybe itt!
Mit gondolsz, mi az, ami miatt ennyi embert megérint ez a történet?
Azt nem tudom biztosan. Annyit tudok, hogy úgy írtam meg, hogy a saját kislánykori énemet láttam magam előtt, azokra a történetekre gondoltam, amiket a legjobban szerettem olvasni. Tudod, magányos gyerekekről, akik nehéz helyzetben vannak, és akik különböznek a gyerekkönyvek megszokott hőseitől. Egy csomó gyerekkönyvben a gyerekek szabadok, kimondják az igazságot, kalandoznak, de én nem ilyen gyerek voltam. Nálam több dolog zajlott belül, mint kívül. Valóságos nehézségekről akartam írni. Nehézségekről a felnőttekkel. És azt hiszem, rátapintottam valami olyan igazságra, amihez sokan tudnak kapcsolódni. És csodálatos, hogy ez megtörténhetett.
Kattints ide és szerezd meg!