„Tízéves lettem. Titokban.”
Vészits Andrea kiskamaszoknak szóló regényében egy nagyon érzékeny és izgalmas fantáziavilág épül fel. Két különleges gyerek – a főszereplők, Agáta és Nyár Jakab – itt talál vigaszt és olyan kapcsolódási lehetőségeket, melyeket a való világban nem tudnak megtapasztalni. Agáta és Jakab ugyanis másmilyen, mint a többi gyerek. Ebben viszont egymásra hasonlítanak, így többé már nincsenek egyedül. Olvass bele a regénybe!
Tízéves lettem. Titokban. Anya, apa nem tudnak róla. Mázlival kettesben ünnepeltünk. Tíz gombóc fagyit vettünk, és megettük. Mázli evett többet, mert ő bár csak ötéves, de ötven kiló. A cukrászdában nem örültek. Pláne, hogy leejtettem a poharat, és összetört. És a nyelvemet is kiöltöttem. Többször. A kancsal tulaj még kiabált is. Már megmondta, hogy többé ida be ne a lábam. De akkor Mázli hanyagul kitette a fogát. Pirosak voltak a szép nagy agyarai az eperfagyitól.
Hazasétáltunk. Még csak tíz óra volt. De már nagyon meleg.
Persze a boszorkány viskójának kéménye most is füstölt. Kotyvasztja a bűzös varázslöttyét éjjel-nappal. Messze földről járnak hozzá a gonoszok. Ma reggel is jött egy. Ásványvizes palackban vitte a kotyvalékot. Teli palack volt. Biztos rengeteg gazságot lehet művelni ennyi varázslöttyel. Ez különben egy új gonosz. Még nem láttam errefelé. Fel is kell rajzolnom a gonoszságtérképre. Kalaposnak neveztem el, mert ebben a hőségben is sötét kalapot viselt.
A banya fekete macskája most is ott tanyázott a kerítésünkön. A madarainkat lesi. Rengeteg madár lakik a kertünkben. Nem is kert. Inkább dzsungel. Agáta dzsungele. Agáta én vagyok. Két okból dzsungel. Egy. Nincs, aki lenyírja a füvet. Kettő. Hazahozok mindenféle kitépett, levágott, nehéz sorsú növényt, és elültetem. Többnyire megmaradnak.
Itt tedd a könyvet a kosaradba!
A vén szipirtyó macskája csúnyán ráfújt Mázlira. Aztán elszaladt. Biztos ő is olyan gonosz, mint a gazdája. A múlt héten elkapott egy kisrigót. Mázli meg elkapta őt. Felemelte. Addig tartotta a levegőben, míg el nem engedte a kisrigót. És csak miután én biztonságba helyeztem a madárkát egy dobozban, akkor tette le. Szép finoman. Szőrszála se görbült. Csak kicsit nyálas lett. Kicsit nagyon. 
Bölecz Lilla illusztrációjaTizenegykor megjött az ebéd. Sertéskaraj sült krumplival. Két éve nem eszem húst. A sok fagyi után nem is voltam éhes. De az ebéd jó helyre került. Két almával meg egy ásványvízzel elvittük az erdei manóknak.
Mimi és Momó egy nagy tölgyfa odvában laknak a Smaragderdő közepén. Elég messze. De a séta egészséges. És Mázlinak is kell a mozgás. Mimi és Momó sajnos nem voltak otthon. Járták a rengeteget, mert az a dolga a manóknak. Hát otthagytam a fa odvában az ételt.
Hazafelé találtam egy letörött, leveles ágat, valószínűleg seprűzanót. Esetleg gombos zanót. Meg néhány csillagos májmohát kidobva az út szélére. Elültettem a kertben.
A konyhában vacsoráztunk. Én zabkását, mert az gyorsan megvan. Mázli meg szárazat. Csirkéset és marhásat. Ő sajnos nem tud leszokni a húsról. De borjúsat vagy bárányosat nem eszik, mert a gyerek állat nem ennivaló.
Korán lefeküdtünk. A Csilicsali Csalavári Csalavért olvastam fel Mázlinak. Nagyon szereti, mert csupa állatról szól. Akkor láttam, hogy a boszorkány kertre néző szobájának ablaka nyitva. És ég bent a villany. A gazos kertre vetült a lámpa narancssárga fénye. Pedig évek óta mindig be volt zárva a piszkosfehér zsalu.
Rendeld meg a könyvet itt!
Gondoltam, ezt már csak megnézem. Esemény! Pizsamásan indultam a felderítésre, mert nem volt kedvem felöltözni. A kert végében van egy szép nagy lyuk a kerítésen. Csak a vérborbolyabokor takarja. Mázli is átfér rajta, ha kúszik. Nélküle nem is mernék átmenni a szipirtyó kertjébe.
Odalopakodtunk az ablakhoz. Elég alacsonyan van. Benéztünk. Én lábujjhegyre állva. Mázli meg feltette a mellső két mancsát az ablakpárkányra.
A kivilágított és majdnem teljesen üres szoba sarkában egy fiú állt. Keze, lába jó hosszú és vékony. Tök sápadt, barna haja kócos. Annyi idősnek látszott, mint én. Nem vett minket észre. Legalábbis nem adta semmi jelét. Hiába integettem meg krákogtam és pisszegtem. Csak bámult maga elé azzal a világoskék szemével.
– Szia! – suttogtam kétszer is, de nem válaszolt. Nem mertem hangosabban szólni hozzá, nehogy a banya meghallja. Kicsit még vártunk. Fázni kezdett a lábam, mert mezítláb voltam.
–Árvakáka békakáka békakása bábarokka büdös beléndek!
Ez jó hangosra sikeredett. Le kellett lépnünk. Villámgyorsan.
A regényt itt tedd a kosaradba!
Olvasd el a könyvről szóló cikkünket itt!
Ismerd meg az összes Abszolút Könyvet ebből a cikkből!
