Abszolút szórakozás
Elképesztő energiával rajtolt el 2020-ban az Abszolút megvadult betűk, és a sorozat iránti érdeklődés csak fokozódott a 2021-ben megjelent Abszolút elfelejtett szavakkal. A sorozat harmadik része, az Abszolút képtelen sztorik, után 2024-ben megérkezett az Abszolút szabad válaszok, ezért úgy döntöttünk, egy szemlében mutatjuk be az összes Abszolút-játékot, hogy azok is könnyedén megtalálják a nekik legmegfelelőbbet, akik még nem hallottak a sorozatról.
A betűkből szavak lesznek, a szavakból mondatok, és mondatokból épül fel a szöveg. Ezt a logikát követik az Abszolút társasok is. Na de mit tehetünk, ha a betűk megvadulnak, a szavak jelentése senkinek nem világos, a sztorik pedig egészen képtelen irányokat vesznek? A válasz egyszerű! Készüljünk fel rá, hogy nagyon jól fogunk szórakozni!
Az Abszolút megvadult betűk egészen új szintre emeli a Scrabble-élményt! Ha szerettek szavakkal mókázni, nagy a szókincsetek - vagy éppen tágítani szeretnétek - akkor tutira imádni fogjátok! Az Abszolút megvadult betűket Lencse Máté pedagógus, játéktervező találta ki, akinek elsőszámú célja, hogy játékai egyszerre legyenek szórakoztatóak és fejlesszék a gyerekeket.
Ez a játék kizárólag mássalhangzókat tartalmaz! A feladat roppant egyszerű: a dobozban található 6 dobókocka, minden oldalán egy-egy mássalhangzóval: ezekkel dobtok, és a kapott mássalhangzókból kell (természetesen a magánhangzókat ti választjátok hozzá) értelmes szavakat alkotnotok! A lényeg, hogy a lehető legtöbb betűt felhasználjátok!
Játszhatjátok kooperatív társasként, csapatban dolgozva vagy versengve.Van egy haladóknak szóló, nehezített verzió, amikor lehet egymástól betűket csenni vagy furfangosan megakadályozni a többieket, hogy a saját szavaikat letegyék a táblára. Sőt, ha éppen senki sem elérhető a környéken, egyedül is rendkívül szórakoztató!
Az Abszolút elfelejtett szavak lehengerlően vicces, megmozgatja az agytekervényeket, fejleszti a szókincset, és még sorolhatnánk… Veled is előfordul, hogy egy régebbi kiadású könyvben olyan szavakat olvasol, amiknek a jelentését nem ismered? Vagy épp úgy gondolod, hogy téged nem lehet meglepni? No, mi teljesen biztosak vagyunk benne, hogy nekünk most sikerülni fog! Tegye fel a kezét, aki tudja, mit jelent például az, hogy tácsi vagy hogy korc! Na ugye!
De nem csak szavakat tartalmaz ám a játék, 110 szólást is, olyanokat, mint például: “Ne húzd nyársra a ciberét, mert úgyis leszotyog!”
Ami nagyon fontos és a szabálykönyvben is rögtön az elején le van szögezve: ez nem egy műveltségi játék! A lényeg a kreativitás, a szabad asszociáció és a jókedv. A szabály ugyanis egyszerű: meg kell győzni a többieket arról, hogy ti tudjátok az adott szó vagy szólás jelentését. Ha nem ismered a szót, semmi gond: akkorát és olyan kreatívan blöffölj, amekkorát csak tudsz! Amikor mindenki végzett, szavazás következik. Akire a legtöbb szavazat érkezik, felírhat magának két pontot, aki pedig eltalálta a szó vagy szólás jelentését, 1 pontot. (A szabálykönyv természetesen tartalmazza a szavak jelentését.)
Ezt a játékot egyformán fogja élvezni a kiskamasz, a morcos tini, a nagypapa és a szülők is! Az egyszerűbb kifejezések jelölve vannak, így, ha fiatalabbak játszanak, akkor húzhattok ezek közül, ha viszont csak felnőttek játsszák, akkor belecsaphattok a lecsóba! Ráadásul a szabálykönyv tartalmaz egy kiegészítő játéktervet iskolai osztályoknak, amivel szuperül fel lehet dobni a nyelvtanórát!
És ezzel el is érkezünk a sorozat harmadik darabjához, az Abszolút képtelen sztorikhoz. Ha szeretitek a kreatív játékokat és a jó történeteket, akkor ez a ti játékotok!
Az Abszolút képtelen sztorikban közösen írtok egy történetet a játék végére, de minden játékosnak egyéni céljai is vannak. Mindenkinek a saját sztorikártyáján szereplő történetelemeket kell beépítenie a mondatába, majd a legnépszerűbb mondatok kerülnek be a sztorifüzetbe, és belőlük áll össze a közös történet. Vajon kitől kerül be több mondat a végső sztoriba? Kitől fog származni a cím, és vajon ki találja ki a legérdekesebb főszereplőt? A játékosok mind szavaznak egymás mondataira, és az kapja a legtöbb pontot (3-at), akinek a mondatára a legtöbb szavazat érkezett. Rajta kívül azok is kapnak pontot, akik a nyertes mondatra szavaztak (1-et), így nem csak a kreatív írókat, de a jó ízlésű esztétákat is jutalmazza a játék.
A végén pedig mindenki nyer, hiszen a közösen alkotott történet szuper emlék lesz! Ráadásul a játékhoz tartozó füzetben rengeteg képtelen sztorit gyűjthettek, így a szorgos játékosok egy komplett kis novelláskötetet is magukénak mondhatnak majd.
A játéknak ezúttal is több változata van, játszhatjátok a hosszú verziót, de ha csak egy gyors körre van idő, könnyedén le tudjátok rövidíteni. A fiatalabb játékosokra tekintettel pedig egy egyszerűbb szabályt is tartalmaz a játék.
Játszhatjátok otthon, iskolában, barátoknál, ez az egyszerű, de nagyszerű játék biztosan minden alkalmat fel fog majd dobni. Tapasztaljátok meg a szabad történetalkotás élményét! Írjatok, nevessetek, kreatívkodjatok! A saját sztorifüzeteteket pedig évek múlva is élvezet lesz olvasgatni.
2024 legújabb Abszolút játéka az Abszolút szabad válaszok.
A főszerep ebben a játékban az empátiáé és a megértésé. Mellékszerepet játszik még az önreflexió, az asszociációs készség, az ismerkedés és az elfogadás. A színhely lehet osztálykirándulás, családi sütögetés, sítúra, vagy egy hosszabb akár vonatút. A játék rendezője pedig bárki, aki 9-99 éves korig 60 percet rászán, hogy kipróbálja Pólya Emese játékát, az Abszolút szabad válaszokat.
A doboz 150 feladatkártyát tartalmaz, amelyek nem csak segítenek az érdekfeszítő beszélgetések elindításában, de alkalmanként megnevettetnek, átmozgatnak és elgondolkodtatnak.
Van kifejezetten ismerkedéshez kialakított verzió, van olyan, amelyet kifejezetten kisebb játékosok számára (9-12 éves kor között) alakítottak ki, valamint kétszemélyes játékmód is. Ami nincs, az pontszámlálás, büntetőlap és stopperóra - mindenki annyiszor válaszol, ahányszor csak szeretne, és a gondolkodási idő is végtelen. A lényeg a szórakozás, és a nyitott, elfogadó légkör kialakulása a játék során. Aztán beszélgethetünk hajnalig...
Rendeld meg most a legújabb Abszolút játékot!