A Beszédes képek, beszédes színek pályázat díjazott alkotásai
8-11 éves korosztály A) kategória: történetírás
Fődíj:
Igaz Anna: A nagy repülés
Pali éppen az ablakon nézett kifelé és várta, hogy odaröpüljenek hozzá a madarak megebédelni, hiszen gondosan számon tartotta, hogy mikor van reggeli, ebéd, vacsora.
- Kértek még egy kis napraforgómagot?- tudakolta.
Pali ugyanis annyit beszélt már a madarakkal, hogy beavatták a titkos nyelvükbe: tud cinegéül, verébül, galambul, szarkául, harkályul, búbosbankául, bölömbikául, pacsirtául, rigóul, és még sorolhatnám.
- Nem, köszönjük, - mondta az egyik búbosbanka,- hamarosan indulunk.
- Jaj, ne is említsd! -mondta Pali, -már ha bele is gondolok, hogy elmentek, nagyon szomorú leszek.
- Kedves tőled hogy ezt mondod, - mondta egy fenyőrigó-, nekünk is hiányozni fogsz.
Télen akárhányszor meglátta, hogy nincsenek ott a madarak az ablakpárkányán, Pali majdnem sírva fakadt, aztán szép februári napon aztán eldöntötte, hogy ez nem mehet így tovább.
Utánuk megyek! – gondolta.
De vajon hogyan, ha repülővel nem tud, nincs rá pénze, vonattal pedig túl sok idő…
Kinézett az ablakon: a léghajót éppen most engedték fel.
Ez az! – kiáltott fel-, léghajóval fogok menni!
Rögtön ki is szaladt az utcára, hogy mihamarabb odaérjen.
- Szülő nélkül nem lehet felszállni, ez a szabály –, mondta váratlanul a jegyárus.
Pali szomorúan és egy kicsit dühösen elindult visszafelé.
Berontott a házba, elővette az apukája csizmáját, kitömte zoknival, és lábujjhegyen beleállt. Aztán felvett egy felnőtt kabátot, egy felnőtt pólót, és egy szalmakalapot, azzal belenézett a tükörbe.
- Most már nem kifogásolhatja a jegyárus, hogy gyerek vagyok! - dicsekedett. Amikor sorra került megköszörülte a torkát, és mély hangon kezdett el beszélni:
- Egy jegyet kérek oda-vissza!
A jegyárusnak gyanús volt, aztán vonakodva ugyan, de megadta a jegyet.
Pali érezte, ahogy repül vele a léghajó, elengedhette magát, végre levethette a csizmát, a kalapot és a kabátot, úgy érezte itt mindent szabad!
Egyszer csak a távolban meglátott valamit, sőt, nem egyet, többet, és ahogy feljebb repült a léghajó, egyre közelebb kerültek a kis fekete pontok.
És akkor rájött: a madarak azok, akik ősz végén elrepültek, a ludak, gólyák, fenyőrigók, darvak, búbosbankák, bölömbikák!
- Ti vagytok azok, hát megjöttetek! - örült meg Pali -, repüljünk együtt!
- Árkon-bokron át repültek együtt, és Pali úgy érezte ez a nap már nem is lehetne csodálatosabb.
Különdíj:
Kolits Ida: Pipacsos mező
Élt egyszer egy Gergő nevű fiú, aki sokat sétált el egy gyönyörű mező mellett, mikor terelte a ludakat hazafelé. Először júniusban járt arra, amikor a pipacsok éppen csak kinyíltak. Gyönyörűek, mi több varázslatosak voltak. A szél csak úgy hintáztatta őket jobbra, balra.
Milyen jó nekünk! - gondolták a pipacsok - beszélhetünk egymással és sütkérezhetünk a napfényben!
Gergőt júliusban is arra vezette az útja. Déli pihenő gyanánt megállt és megszemlélte a pipacsokat immár másodszor, ezúttal sokkal részletesebben. Lenyűgözte a látvány.
Milyen szépek! Otthon is szeretnék bennük gyönyörködni! – mondta Gergő, azzal letépte a Gerda nevű gyönyörű pipacsot. De mire hazaért, a pipacs elhervadt.
Szegény pipacsok ahogy látták letépett, lekonyult társukat, már érezték, hogy nem is olyan könnyű az élet mint azt gondolták.
Gergő augusztusban is elment erre. Látta a kevésbé üde, de még mindig gyönyörű pipacsokat. Ezek a pipacsok pipacsösztönüknél fogva tudták, hogy egyszer meg fog szólalni a "végzetes hang", ami azt fogja jelezni, hogy ők mind elhervadnak, meghalnak, elpusztulnak. Ám a pipacsok ettől függetlenül is boldogak tudtak maradni. Gergő a szeptemberi sétáját sem hagyta ki a pipacsok felé. A pipacsok akkor már mind meghajolva a saját súlyuktól, sőt talán egy picit hervadtan is fogadták. Közepükből kihullottak a magok, hogy következő évben új pipacsok szülessenek. Szeptember vége felé bekövetkezett az "örökhervadás", ami pipacsnyelven csak annyit jelent: a halál. Bár mindenki a végzetes hangra számított, ez nem következett be. Békésen, boldogan, de legfőképpen hangtalanul érte őket az örökhervadás.
Mikor Gergő októberben járt arra, már semmi nem volt ott csak egy kopár, sivár, végeláthatatlan földsík, amit frissen kaszáltak. Ezen a helyen pár hónapja gyönyörű pipacstenger állt. Gergő még egyszer visszanézett és érezte, hogy a föld alatt megpihenő pipacsmagok jövőre is visszavárják.
8-11 éves korosztály B) kategória: történetírás és illusztráció
Fődíj:
Hoffer Anna Bíborka: Kalandos szerelmem története
Kiskoromban sokszor kimentem a közeli dombra, a hátamra feküdtem, és néztem a madarakat. Közéjük vágytam én is, mert irigyeltem őket, amiért bárhova eljuthatnak. Sokszor ábrándoztam arról, én is velük együtt szállok a felhők között. Felnőttként is álmodozó és kíváncsi maradtam. A kedvenc helyemre vissza-vissza jártam, valahányszor nyugalomra vágytam, vagy ha ihletre volt szükségem.
Illusztráció: Hoffer Anna BíborkaEgy napon, épp a domboldalam felé igyekezve, a piaci tömegben megláttam egy lila ruhás lányt. Nehéz volt nem észrevenni, mert a nagy szürkeségben csak ő volt színes ruhában. De sajnos hamar szem elől tévesztettem. Viszont ettől a pillanattól fogva minden nap, minden
percében csak rá gondoltam, csak őt kerestem.
Végül úgy döntöttem, hogy emlékezetből lefestem a titokzatos lányt! De a festőállvány előtt állva rájöttem, hogy az emléke egyre halványabb. Egy pillanatra becsuktam a szemem, és mikor újra kinyitottam, egy furcsa formájú, nagyobb madárszerű valamit láttam az égen. Ahogy közelebb ért, kiderült, hogy nem is madár, hanem valami égen járó furcsa szerkezet, amiből kiszállt egy férfi, odasétált hozzám, Probstner Bélaként bemutatkozott, és amikor meglátta a félkészt festményemet felkiáltott: - De hisz ez Zsófika!
Nem értettem, ki az a Zsófi, és ő honnan ismeri. De miután jobban megismertük egymást, fény derült a rejtélyes lány kilétére: Béla húga volt az, Probstner Zsófia. Természetesen azonnal találkozni akartam vele. Újdonsült ismerősöm nem tudott elkalauzolni testvéréhez, mert éppen világrekord kísérletre készült a léghajójával. Körbe akarta utazni a Földet, és már ez a kis kitérő velem is nagy időkiesés volt számára, de azt elmondta, hogy húgát valószínűleg a család vidéki birtokán találom majd meg. 
Illusztráció: Hoffer Anna BíborkaBéla, ahogy jött, úgy el is tűnt, én pedig nem törődve azzal, hogy a festéstől csupa maszat voltam, azonnal elindultam abba az irányba, amit Béla mutatott. A Probstner-birtok hatalmas volt, én az egészet bejártam, de a család nem volt otthon, vagy csak látva zilált külsőmet a szobalányok nem akartak a házba beengedni. Zsófia hollétéről egy szót sem szóltak, én pedig nagy szégyenemben haza kullogtam.
Utam a természetben az ismerős dombok között vezetett. Egyszercsak egy kiránduló csoportot láttam meg közeledni, és ahogy közelebb értünk egymáshoz a társaságban megpillantottam a keresett lány alakját. Odasiettem és csatlakoztam hozzájuk, hogy Zsófia közelébe kerülhessek. Bemutatkoztam neki: ” Szinyei Merse Pál vagyok, festő” - és beszélgetni kezdtünk, amiből barátság, majd szerelem lett. Ő lett életem mindenkori múzsája és így végre elkészíthettem róla a legkedvesebb festményemet, azt, amit ti Lila ruhás nőként ismertek.
Illusztráció: Hoffer Anna Bíborka
Különdíj:
Péter Balázs: Vihar a tavon
Eric egyedül állt kis háza mólóján. Éjfél volt, az órák tizenkettőt ütöttek, apjának már rég meg kellett volna jönnie a révről.
Soha nem maradt hét óránál tovább a munkahelyén, és bár nem volt lusta ember, gyakran sietett haza idő előtt fiához. Ám egy hónapja mintha kicserélték volna: egyre később jött haza, minden délben eltűnt a házból, és csak késő este ért vissza.
Mostanra azonban Ericnél betelt a pohár, elindult, hogy megkeresse. Ám alig ment száz métert, emberek egy csoportjába botlott, akik egy férfi körül gyűltek össze. A szónok egy emelvényről mondta az aznapi híreket, ám azon a napon olyan hírt hozott, amitől még neki is felállt a hátán a szőr. Eric imádott apja, Hermann von Bach halott volt.
- Az igazság az, hogy Hermann beleszeretett egy hölgybe, kit minden délben átvitt a tavon. - mondta. - A nő viszont nem viszonozta érzéseit, így a révész bánatában a tóba vetette magát.
Eric nem tudta tovább hallgatni, elszaladt. Maga sem tudta, mennyi ideje kóborolt az utcákon, amikor rájött, hogy végleg egyedül maradt, és ha nem szerez pénzt, éhen fog halni.
Munkát vállalt a starnbergi strandon, pedig apja halála óta irtózott a víztől. Jegyszedőként
csak nagyon kevés bért kapott, így egy nap arra ébredt, hogy fázik, és megint nincs mit ennie.
Akkorra már szinte az egész város ismerte, és így azon a reggelen, amikor éhezve járta az utcákat, egy öreg halász arra járt, és megsajnálta. Felajánlotta neki, hogy elmehet vele halászni, hogy élelemhez jusson.
Bár rettegett a víztől, Eric rájött, hogy ez az egyetlen esélye, hogy életben maradjon. Végül beleegyezett, igent mondott, és így aznap már ketten indultak el a csónakkal.
Aznap szeles, viharos idő ígérkezett, és amikor Eric kihajolt a csónakból, egy hatalmas széllökés besodorta a hullámok közé. Először kiabált és kapálózott, de amint kinyitotta a szemét a víz alatt, lenyűgözte a vízi világ szépsége; aranyhalak húztak el mellette, pontyok és keszegek rajai úsztak odalent. Ám ekkor a halász keze megfogta az ingét, és kirántotta őt a vízből.
Ott azon nyomban megkérte az öregembert, hogy hadd éljen vele a tó közepén lévő házában. A halász kis gondolkodás után elfogadta a kérését, és Eric beköltözött a kunyhóba.
Aznap Eric kiállt házuk mellett a vízpartra, s miközben horgászott, azon gondolkodott, milyen jó, hogy végre hazatalált.
Illusztráció: Péter Balázs
12-14 éves korosztály A) kategória: történetírás
Fődíj:
Bocsák-Schlovicskó Máté: Fürdőházikó fiúval a Staernbergi-tavon
Tom egy zajos kisvárosban élt a szüleivel, egy nagyon koszos és porps utcában. A lovaskocsik egész nap árut szállítottak a közeli piacra és az árusok állandó kiabálása csak késő este csitult el.
Tom nem szeretett itt élni, szinte egész évben a nyári vakációt várta, amikor a szülei vonatra ültették és a nagyapjához küldték a Starnberi-tavak mellé. Alig várta, hogy meglássa a vonat ablakából az ismerős hegyeket és a gyönyörű tavat. „Nagyapó”, ahogy Tom hívta a nagyapját, a kedvenc szalmakalapjával várta őt az állomáson. Alig tudta nagyapó követni őt a kis házikóhoz vezető úton.
Tom szinte rohant, hogy minél hamarabb ledobja a városi ruháit és végre élvezni tudja, hogy mezítláb lehet. Gondolatai a pecázáson, a boldog esti fürdőzéseken és a tavaly elkezdett tóparti házikó körül forogtak.
Nagyapó házában minden a megszokott volt, ott talált mindent, ahol az elmúlt nyáron hagyta.
Felvette kedvenc mellényét és nadrágját és vidáman érzékelte, hogy a nadrág és a mellény is összement egy év alatt, de ez nem zavarta. Gyorsan átöltözött, a kalapját a fejére csapta és már indult is a tópartra.
Nagyapó mosolyogva figyelte az unokáját, és szótlanul követte. A part felé vezető úton egy tökéletes, horgászásra alkalmas faágat talált, amit felkapott és agy szaladt tovább.
Amikor végre megpillantotta a tavat, hatalmas mosoly jelent meg Tom arcán. Boldogan dobta be újdonsült pecabotját a vízbe és közben arra gondolt, hogy ez a nyár is különleges lesz.
Nagyapó távolból figyelte Tomot és igyekezett ezt a boldog pillanatot örökre az emlékezetébe vésni.
Különdíj:
Ungváry Botond: Rejtély Pest utcái felett
-----1848. augusztus 3., Pest, délután 4 óra. Egy hőlégballon tűnt el a 6. kerület utcái felett-----
Nem sokkal azelőtt egy furcsa rádiójelet fogtak be a nyomozóink:
-Ennek működnie kell!
-Nem tudom, Professzor. Még nincs teljesen letesztelve...
-Én hiszek a projektben. Eressz feljebb!
-Értettem Uram, tesztmagasság elérve.
-Indítsd a gépet!
(Hangos kattogás, majd sikoltás)
Ezután a beszélgetés után rádiózavar következett be. A hőlégballon eltűnt, és nincs információnk a hollétéről. Többen is jelentették, hogy otthonukban elment a villany. Nyomozóink terrorakciót feltételeznek, de más is állhat a dolog mögött.
-----1848. augusztus 4., Pest, délután 5 óra 35 perc.-----
Újabb híreink szerint egy másik egyén is utazott az emlegetett „Professzor”-ral, ám felőle nem hallottunk a rádióbeszélgetés során. Egy sötét sikátorban találtunk rá, kritikus állapotban. Részleges felépülést követően megkérdezték tőle, hogy hol van a Professzor, erre annyit felelt, hogy: 2013-ban. A kormány hosszas tanácskozás után dilinyósnak nyilvánította.
-----1848. augusztus 25., Pest, este 9 óra 47 perc, Szerkesztőség-----
A hőlégballon különös események közepette újból felbukkant, ugyanazon helyen, ahol korábban köddé vált. Az azóta eltűnt személlyé nyilvánított Professzort azonban nem találták benne. A kormány lezáratta az aktáját és megállapította, hogy ilyen ember soha nem is létezett. A hatóságok arra utasították a szerkesztőséget, hogy zárják le a cikket.
---------------------------------TOP SECRET---------------------------------------
12-14 éves korosztály B) kategória: történetírás és illusztráció
Fődíj: Kele Réka Sára
A kegyetlen szépség
Egy hölgy ült a mező mellett. Kalapját letéve, gondosan egymás mellé helyezett lábbal, egyenes háttal. Lila ruhája szépen simult karcsú alakjára. Egy kívülálló ember számára semmi különös nem volt öltözetében, mivel 1874-et írtunk és az akkori öltözet a hölgyek körében így nézett ki. Ám ha tudták volna, mi rejlik a megszokott ruha alatt, mindjárt meggondolták volna magukat a hölgy egyszerűségéről. Mivel nem egy átlagos hölgy volt, hanem egy tökéletes képességekkel rendelkező titkos nyomozó a városból! A városi nyomozók csak „Lila árnyék”-ként vagy „Kegyetlen szépség”-ként emlegették.
Mindig vidéken tudott kikapcsolódni és gondolkozni, most is ezt tette. Elmélyülten nézett a semmibe, és azon töprengett, hogyan foghatná el a világ leghíresebb bűnözőjét: John Simpsont.
Az ötletszikra úgy pattant ki a fejéből, mint egy jól célzott kő. Gyorsan felvette a kalapját, megpörgette, és ekkor egy modern városi fekete autó parkolt le mellette. A hölgy addigra (ki tudja, hogy) egy sötét, szinte már fekete, lila ruhát viselt. A limuzinból reszelős hang hallatszott:
- Mary, ha megint...
- Vigyél azonnal Londonba! – mondta szigorúan a hölgy, és beült a limuzin hátsó ülésére. Az autó 200-ra kapcsolt és már száguldott is Londonba.
- Hol parkoljak le?
- A bank mellett... tudja hol, nem?
Az autó fékezett, megállt egy ötcsillagos étterem mellett. A nő kiszállt, és besétált. Átment az asztalok között, be a konyhába. Ott halkan kinyitotta a falat, (ami egy álcázott ajtó volt kilincs nélkül) és belépett. Mindezt senki sem vette észre.
Az ajtó egy terembe nyílt, ami tele volt titkos nyomozókkal. Amint a nő belépett, a terem elcsendesedett. Egy kiöltözött férfi felállt és mély tisztelettel üdvözölte:
- Á, Mary, már vártuk önt! Segítséget szeretnénk kérni öntől John Simpson elfogásában. Én és a TNE (Titkos Nyomozási Egyesület) állunk rendelkezésére!
- Ez nagyon megható, meg minden - szakította félbe a hölgy - viszont én már tudom is a tervet. - és letett egy térképet az asztalra...
(A folytatást majd a könyvben olvashatja.)
Illusztráció: Kele Réka Sára
