Amikor én négyéves voltam...
Nem túlzás azt állítani, hogy imádtátok a 3 éves lettem! című, tavaly megjelent antológiánkat. Már akkor sokan kérdeztétek, várható-e folytatás, úgyhogy most boldogan jelentjük, hogy megérkezett a 4 éves lettem!, ami egy igazi szerelem-projekt volt a számunkra!
Ennek örömére megkértük a kötetben található mesék szerzőit, hogy meséljenek kicsit arról, milyenek voltak ők négyévesen, ők pedig eleget tettek a kérésnek, sőt, nagyon cuki képeket is küldtek! Nézegessétek meg és nosztalgiázzatok velünk!
Harcos Bálint
Négyéves koromból leginkább apró benyomásokra emlékszem, fényekre, árnyékokra, egy-két mesekönyv (Kippkopp a hóban & Pipacska és Kockapaci) illusztrációira, melyeket hosszan, időtlenül nézegettem. A gyerekkorom két legvarázslatosabb helyszíne – e két helyről sokat írtam már – a pomázi és a fonyódi házunk volt: mindkettőt az őseim építtették, nagyok voltak, kimeríthetetlenül zegzugosak, öreg padlással, hajópadlóval, megfeketült festményekkel és sok múlttal. Mire is emlékszem? Arra, hogy nyár van, a hőség ellenére a talpamnak hideg a vörös, töredezett márványkőlap a pomázi házunkban, ahogy kiszaladok rajta mezítláb, ki, a kertbe, és mikor az erős fényből visszaszaladok a házba, egy ideig nem látok semmit, mert a szemem még nem szokott hozzá a benti félhomályhoz. Most ébredek rá: egy ideig nem látok semmit, aztán lassan kirajzolódnak a tárgyak: emlékezni kezdek.
Itt tedd kosárba a kötetet!
Vadadi Adrienn
Pizsamában ülök a vécén. Nem volt saját szobám, így sokszor bementem oda, hogy egyedül legyek. Ott írtam le hatévesen életem első mondatát, ott idéztem tíz év múlva szellemet, és ott kezdődött a játék apuval is, úgy négyéves koromban. Épp trónoltam a vécén, miközben apu borotválkozott a mellettem lévő fürdőszobában. Egyszer csak meghallottam egy ritmust a falon. Tá-tá-titi-tá! Egész meglepődtem, nem is tudtam, mi az, úgyhogy füleltem tovább, de a fal néma maradt, egészen addig, amíg a ritmust vissza nem kopogtam. Aztán jött egy újabb és egy újabb. Legközelebb én kopogtam először és apu vissza, aztán ide-oda, oda-ide. Vicces volt ez a titkos játék közöttünk, mert soha egy szót sem ejtettünk róla!
Agócs Írisz
Ebben az időben a családom még a királykisasszonyi karrierre készített, de aztán végül fehér herceg helyett a színes ceruzák raboltak el és zártak örökre birodalmukba. Folyamatosan beszéltem, már akkor is, és állandóan szerepeltem. Ha jól emlékszem, akkor még vagy színésznő vagy festőművész szerettem volna lenni. Még ovis koromban megtanultam olvasni, egy volt ovistársam mesélte, hogy neki nagyon megmaradt, hogy a karácsonyra kapott Tesz-vesz könyvet én olvastam a csoportnak, amíg az óvónéninek valami feladata akadt. Nekem gyanús, hogy azért annyira nem olvashattam élvezhetően, így el tudom képzelni, hogy volt egy kis blöff része is a mesének. Mindig meglep, hogy a kisfiam folyamatosan beszél, és szerepel, de rá kell újra és újra jönnöm, hogy volt kitől örökölnie.
Dániel András
Négyévesnek lenni valószínűleg a legjobb dolog a világon. Ebben a korában az ember jó esetben már túlkerült a kezdeti nehézségeken, gondolok itt az olyan kínos ügyekre, mint a pelenkába kakilás meg a cumiból evés. Ugyanakkor még megnyugtató távolságra van tőle az a zűrös, élethosszig tartó akadálypálya is, melynek bejárata fölé azt írták: Általános Iskola. Legalábbis én akkoriban még határozottan így éreztem. Nem is aggodalmaskodtam sokat, jobb dolgom is akadt annál – nem is kevés! Hiszen rengeteg volt a felfedeznivalóm: az egész megmászható, kikutatható, felborítható, szétszedhető, összefogdosható, megkóstolható és kipróbálható világ! Négyévesen talán pont ez a legjobb: hogy akármerre néz az ember, mindenütt csupa titok és meglepetés várja! Bizonyíték erre ez a fénykép, amin éppen négyévesen, boldog David Attenborough-ként, zsebtávcsövem segítségével talán éppen kuflik után kutatok az elhagyatott réten…
Itt tedd kosárba a kötetet!
Berg Judit
Nem szerettem kicsi lenni. Persze amikor nem jutott eszembe, hogy kicsi vagyok, akkor önfeledten játszottam, rajzoltam, homokoztam és imádtam ellenni a balatoni nyaraló kertjében vagy nagyszüleimnél. Az is jó volt, hogy én vagyok a nagytesó, aki már okos, ügyes, önálló. De az ovi rémálom volt eleinte, mert kicsi voltam és kiszolgáltatott, ráadásul állandóan kirángattak az álomvilágomból, hogy közös tevékenységekben vegyek részt, pedig én olyan jól elvoltam a fejemben gomolygó mesevilágban. Bár nagyon szép gyerekkori emlékeim vannak, alig vártam, hogy végre nagy legyek!
Marék Veronika
A Mosoly Albuma népszerű gyermekfényképészet volt az Oktogonon.
Rólam is készült egy sorozat. Éppen négy éves voltam. A képeken babakocsit tolok, babatűzhelyen főzőcskézem, biciklizem egy háromkerekűn, babázok, telefonálok.
Senki nem sejtette, hogy baba-mosolyom mit rejt: éppen akkor tanultam meg olvasni!
Kiss Judit Ágnes
Nem emlékszem, mikor és hol készült ez a kép. A kötényruhára emlékszem, hogy mennyire cikinek éreztem. Meg a bilifrizurára, amit utáltam. Hosszú hajat szerettem volna.
Nem volt jó négyévesnek lenni. Alig vártam, hogy felnőjek. Sikerült. Nem vágyom vissza a gyerekkoromba. Ami jó volt, magammal hoztam.
Pásztohy Panka
A valamikori Jugoszláviában készült a kép, ahol egy mûvésztelepen nyaraltunk. Szinte minden nyáron alkotótelepekre mentünk a családdal, amiket én nagyon untam. Ám ebben az évben igazán jó volt, hiszen a tengerpart mellett laktunk. Azonnal összebarátkoztam a képen látható kutyussal, akinek a Zsuzsi nevet adtam.
Itt tedd kosárba a kötetet!
