Kiss Judit Ágnes: Mese a fenyőfáról, aki várta a Karácsonyt
A 3-5-8 perces mesék-sorozatunk egy igazi téli kötetet is tartalmaz, ami az egész évszakon át elkísér titeket! 16 kortárs magyar szerző meséjét olvashatjátok benne, és Szimonedesz Hajnalka varázslatos, meghitt hangulatú illusztrációi díszítik. Szuper társatok lesz a hosszú téli estéken, most pedig hoztunk nektek egy mesét, hogy kicsit elkezdhessetek hangolódni! Olvass bele a 3-5-8 perces téli mesékbe!
Szimonedesz Hajnalka csodálatos illusztrációi díszítik a könyvetA kis erdei fenyő a bükkerdőben nőtt fel. Senki nem tudta, hogy került oda, ő maga a legkevésbé. Talán egy madár pottyantotta ki csőréből a magját, amikor a közeli fenyvesből ennivalót vitt a fiókáinak. A bükkfák szerették, úgy nevelték, mintha a saját gyerekük lenne. Ő is jól érezte magát közöttük, és soha nem panaszolta, hogy közel s távol ő az egyetlen fenyőfa, csak az az egy bántotta, hogy belőle soha nem lesz karácsonyfa, ahogy a fajtársaiból. Ahogy kinőtt a csemetekorból, évről évre csak azon kesergett, hogy itt aztán senki nem fogja őt megtalálni, hogy hazavigye magához karácsonyfának.
– Milyen csodálatos lenne pedig! – sóhajtotta. – Feldíszítenének, csillogna-villogna minden ágam, érezném a gyertyák melegét, senki mással nem foglalkoznának napokig, csak velem. Letennék alám az ajándékokat, körbeállnának, körbetáncolnának kézen fogva, énekelnének. Én lennék az ünnep fénypontja!
– Te akarsz a középpontban lenni? – háborodtak fel a körülötte álló bükkfák.
– Dehogy, dehogy! – tiltakozott röstelkedve a fenyő.
– Csak szeretnék része lenni. Én csak segítenék, hogy másoknak szép ünnepük legyen!
A bükkfák felsóhajtottak. Minden télen ez ment. Pedig ők egyszerűen csak aludni szerettek volna már ősz óta. Ez a kis tűlevelű meg minden évben rákezdte, és nem volt tőle nyugtuk.
Végül a madarak sajnálták meg a fenyőt. Szerették ugyan a mókusok is, de ők olyan mélyen aludtak, hogy nem ébredtek fel a panaszára. A madarak azonban, a fülemülék, csuszkák, harkályok, zöldikék, rozsdafarkúak, kékcinegék és fenyőrigók egész télen ébren voltak. És megesett a szívük a szomorú fenyőn.
– Hogy segíthetnénk rajta? – töprengett a fülemüle, aki még éjszaka is hallotta a fenyő sóhajtozását.
– Idehívhatnánk egy favágót, hogy magával vigye – vetette fel a kékcinke, aki a legjobban ismerte az emberek világát.
– De hát akkor sose látnánk többé! – tiltakozott a fenyőrigó, akinek a kis fa ágai közt volt a fészke, és gondolni sem akart arra, hogy vele együtt az otthonát is elveszítse.
– Van egy ötletem! – kiáltott a csuszka, aki a legleleményesebb volt az összes erdei madár közt. – Rendezzünk neki karácsonyi ünnepet itt, az erdőben!
– De hogyan? – értetlenkedett a rozsdafarkú.
– Díszítsük fel, és énekeljünk! – csattogtatta csőrét a csuszka.
A madarak fellelkesültek. A zöldike azonnal kiszedte néhány színes tollát dísznek, a harkály a piros sapkájából húzta ki a tollakat, a kékcinke pedig a kékből. Éjszaka lett, mire elkészültek. A fenyő már lecsüggesztett ágakkal aludt. A madarak körbevették, és a fülemüle, aki a legéberebb volt köztük, felékesítette az ágait a színes tollakkal. Gyönyörű lett. De még így is hiányzott valami.
Akkor egy csillag ereszkedett le az égből, és megállt a fenyő csúcsán. A hold pedig kibújt a felhőpaplanja alól, és ezüst fényével beragyogta az egész erdőt.
– Kezdhetjük! – súgta a zöldike, és akkor a madarak egyszerre mind énekelni kezdték a legszebb dalukat.
– Mi ez, mit történt? – riadt fel a fenyő.
– Karácsony! – rikkantotta a fenyőrigó. – Boldog ünnepet, karácsonyfa!
